Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Megduplázódott a támogatott álláshelyek száma - mi áll a háttérben?

Májusban csaknem 40.000 új támogatott álláshelyet jelentettek be a munkáltatók; ez 2010 májusához képest több mint 19 ezres - 93,6 százalékos - növekedést jelent, amelynek nagy részét a közfoglalkoztatásban létrejött új állások teszik ki - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) honlapján közölt legfrissebb munkaerő-piaci adatokból.

Az NFSZ adatai szerint májusban a támogatott munkalehetőségek 91 százaléka közjellegű foglalkoztatásra vonatkozott. Áprilishoz képest ugyanakkor 12,3 százalékkal - 5.600 darabbal - csökkent a támogatott álláshelyek száma. A legtöbb újonnan bejelentett támogatott állást májusban Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kínálták a munkáltatók.

Az év ötödik hónapjában 55.500 új álláslehetőséget jelentett be csaknem 15.000 munkáltató. Tavalyhoz képest jelentősen elmozdultak az arányok a támogatott álláshelyek és az elsődleges munkaerőpiacon kínált új munkahelyek között. Májusban az újonnan bejelentett állások 28,8 százaléka nem támogatott álláshely volt, 71,2 százalékát pedig valamilyen támogatott foglalkoztatási forma keretén belül kínálták a munkáltatók, tavaly májusban ez az arány 49,5, illetve 50,5 százalék volt.

Sok új állás az építőiparban

Az előző hónapban összesen 16.000 nem támogatott állást jelentettek be a munkáltatók, ami számában az áprilishoz, illetve az előző év hasonló időszakához viszonyítva közel egyötödös csökkenést jelent. Ezeknek az állásoknak a legnagyobb részét - 15,8 százalékát - az egyéb gazdasági szolgáltatás, csaknem 10 százalékát pedig az építőipar területéről jelentették be a munkáltatók.

Minden megyében csökkent a munkanélküliség

A hónap folyamán összesen 105.500 állás állt rendelkezésre a közvetítéshez, ebből a havi zárónapon 50.400 állás maradt betöltetlen - olvasható a statisztikában. Az álláskeresők zárónapi száma 572.000 volt, ami az előző hónaphoz képest 6,5 százalékos csökkenést, az előző év azonos időszakához képest pedig 2,8 százalékos emelkedést mutatott. Egy hónap alatt kivétel nélkül minden megyében csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma, 10 százalékot meghaladó csökkenés Veszprém, Vas, Győr-Moson-Sopron és Zala megyében
történt. Éves távlatban viszont a megyék többségében még mindig emelkedés történt: a legnagyobb, 16,2 százalékos növekedést Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mérték.

A májusi zárónapon 157.600-an voltak tartósan, vagyis több mint egy éve regisztrált álláskeresők. Arányuk a teljes álláskeresői állományon belül 27,5 százalékot tett ki, ez utóbbi egy év alatt 2,2 százalékponttal csökkent. A nyilvántartott álláskeresők létszámának szezonálisan kiigazított értéke csaknem 3.000 fős csökkenést mutat a nyilvántartott álláskeresők számában az előző hónaphoz képest.

Májusban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 12,9, a munkavállalási korú népességhez viszonyított arányuk pedig 8,5 százalék volt. Az előző hónaphoz képest a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított mutató értéke 0,9 százalékponttal, a munkavállalási korú népességhez viszonyított mutatóé pedig 0,6 százalékponttal csökkent.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti munkanélküliségi ráta Központi Statisztikai Hivatal által publikált legfrissebb adata 11,4 százalék, ami a munkaerő-felmérésből a 2011. február-áprilisra a 15-–74 éves népességre vonatkozóan kapott országos adatot mutatja. Ebben az értékben az egy hónappal korábban publikált adathoz 0,2 százalékpontos, az előző év azonos időszakához képest pedig 0,4 százalékpontos csökkenés tapasztalható.



  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Világszintű pályakezdőválság: miért a Z generáció lép be a legnehezebb a munkaerőpiacra?

A Z generáció világszerte a modern munkaerőpiac egyik legnehezebb rajtjával szembesül. Miközben a fiatalok munkanélkülisége több kontinensen... Teljes cikk

Dolgoznának, de nem tudnak – 26 millió ember rekedt a munkaerőpiac szélén Európában

Az Európai Unióban a 15–74 éves népesség 11,7 százaléka – mintegy 26,7 millió ember – nem tudja teljes mértékben kihasználni munkaerejét,... Teljes cikk

Dráma a munkaerőpiacon: soha nem volt ilyen nehéz friss diplomásként elhelyezkedni

A friss diplomások számára hét éve nem volt ilyen nehéz elhelyezkedni: a kezdő pozíciók száma 12 százalékkal csökkent. A vállalatok a bizonytalan... Teljes cikk