kapubanner for mobile

Megfelelő embert a megfelelő helyre - az integráció támogatásával

Azzal minden HR szakember egyet ért - és különösen igaz ez a mostani munkaerő-piaci helyzetben - hogy az új munkatárs beilleszkedése, tudatos integrációja az egyik legfontosabb kérdés annak érdekében, hogy a kollégára hosszú távon lehessen számítani.

images

A szűkülő munkaerőpiac hatására az elmúlt időszakban, elsősorban a fizikai dolgozók körében ért el olyan mértéket a káros fluktuáció, amivel minden tudatos piaci szereplőnek - legyen szó akár munkaerő-kölcsönzőről vagy egy termelő vállalatról - komolyan foglalkozni szükséges.

Innovatív vállalatként a Pannonjob azonban nem csak a fizikai dolgozók „elvándorlására”, hanem az ezzel párhuzamosan a szellemi területen is megjelenő fluktuációra szintén nagy hangsúlyt helyez.

A növekvő munkaerő-igény mellett fontos szempont, hogy a digitális világ, elsősorban a közösségi média révén a potenciális jelölteket (akár passzív álláskeresőket) sokkal egyszerűbben, gyorsabban érhetjük el, szólíthatjuk meg - emiatt számítanunk kell arra is, hogy könnyebben továbblépnek munkatársaink, akik kisebb kockázattal mondanak igent egy-egy álláslehetőségre. Ennek fényében különös hangsúlyt kap az integráció, hiszen az újonnan becsatlakozó kollégák gyakran 2-3 másik ajánlattal a „zsebükben” érkeznek új munkahelyükre. Ha az integráció sikertelen, a kolléga nem találja meg a számítását, azonnal továbbléphet.

Ebben a helyzetben még inkább felértékelődött a munkaerő-közvetítő cégek szerepe a tekintetben, hogy a megfelelő munkatársakat találjuk meg a számukra legmegfelelőbb pozícióba. Az elégedett jelöltek az által, hogy jól érzik magukat, beilleszkednek, fejlődési lehetőséget kapnak, magasabb szintű munkájuk és lojalitásuk révén partnereink elégedettségét és eredményességét is növelik.

Már a pozíció felvételénél pontosan meg kell határozni azokat a kompetenciákat, melyek fontosak lehetnek az új munkatárs esetében. Emellett elengedhetetlenek azok az információk, hogy milyen vállalati kultúrában, légkörben, milyen vezetővel és kollégákkal kell dolgoznia az új kollégának.

Egy professzionális pozíció felvétel nem az adott kompetenciák meghatározására, hanem azok pontos tisztázására épül, vagyis nem azt kérdezzük meg, hogy csapatjátékos legyen-e a pályázó, hanem azt, hogy az adott cég mit ért az alatt, hogy valaki „csapatjátékos”.

A kompetenciák mellett természetesen rendkívül fontos az adott munkakör piacképességének vizsgálata. X, Y, Z generáció ide vagy oda, a bérezés és az egyéb juttatások rendkívül fontos szempontok az álláskeresők számára. Számos keresésünk, benchmark elemzésünk révén hatékony visszajelzést tudunk adni e tekintetben is megbízóink számára.

A kiválasztás alapja a pozíció felvétel által lebonyolított strukturált, kompetencia alapú interjú. A személyiség még alaposabb megismerésének módszere lehet a Thomas DISC rendszer alkalmazása. Ennek segítségével meg tudjuk határozni potenciális jelöltjeink erősségeit, fejlesztendő területeit, valamint azt, hogy hogyan lehet őket motiválni, hogyan viselkednek a munkahelyükön, hogyan kezelik a stresszes szituációkat. Ezen információk birtokában könnyebben tudjuk meghatározni pályázóink helyét, szerepét a szervezetben - az adott pozícióra vetítve milyen erősségekkel rendelkeznek, mivel ösztönözhetjük őket munkájuk során, mik azok a frusztráló tényezők, amivel esetükben számolnunk kell és karriertervezésük során mit vegyünk alapul. Munkaerő-közvetítő cégként ezzel is segítjük partnercégeinket, vagyis egyfajta „útmutatót” biztosítunk a jelöltek hatékony integrációjához.

A jelenlegi munkaerő-piaci helyeztet tekintve már a próbaidő alatt megfigyelhető, hogy olyan stresszes szituációkkal találkozik újdonsült kollégánk, amire egyszerűbb nemet mondani, és akár egy másik lehetőséget elfogadni. Fontos, hogy a fluktuáció megelőzését párhuzamosan kezdjük el az integrációval.

Összességében sokat tehetünk meg már a kiválasztás folyamán azzal, hogy tudatosan építjük fel a toborzásunkat annak érdekében, hogy a megüresedett pozíciókat a legalkalmasabb, legmegfelelőbb munkatársakkal töltsük be, és hogy őket a legjobb módszerekkel próbáljuk beilleszteni.

Tanácsadó cégként javasoljuk partnereinknek, hogy már a munkába lépéskor is figyeljünk az új munkatársra - akár mentor bevonásával - hiszen ez egy új helyzet, egy új szituáció számára, amely jelentős stressz-faktort jelenthet.

Közvetítési szolgáltatásunk részeként - hogy megbizonyosodjunk arról, hogy valóban megtaláltuk a megfelelő munkatársat a megfelelő helyre - az elhelyezést követő 15. és a 45. napon utánkövetjük jelöltjeinket, felmérjük elégedettségüket, benyomásaikat, véleményüket.

Tapasztalataink alapján elmondható, hogy jelöltjeink nyitottan és őszintén megosztják tanácsadóinkkal az esetlegesen felmerülő problémákat, melyre cégünk megfelelően tud reagálni, illetve visszajelzést adni megbízónk számára, melynek révén közösen megoldást tudunk találni ezekre a helyzetekre.

Ezen felül megbízóinknál félévente elégedettség-mérést is végzünk, hogy az elhelyezett jelöltek véleménye mellett nyomon követhessük megbízóink visszajelzéseit, elégedettségét is.

A toborzás - kiválasztás, valamint a beilleszkedés hatékony támogatása tehát a „nulladik lépés” ahhoz, hogy a megfelelő ember a megfelelő helyre kerüljön, és ezáltal a munkaerőt megtartsuk cégünknél.

Puszta Laura

Pannonjob Kft.

Közvetítési üzletágvezető

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nem az a kérdés, lesz-e elég munkahely, hanem hogy lesznek-e megfelelően képzett munkavállalók– HR-kihívások a permakrízis korában

A változás ma már nem rendkívüli állapot, hanem az üzleti élet alapértelmezett üzemmódja: a szervezetek egyre inkább folyamatos bizonytalanságban... Teljes cikk

BeneFit PRIZE 2026

A BeneFit SHARE célja, hogy az eseményen olyan elsőkézből érkező tudással és gyakorlati tapasztalatokkal gazdagodhass, amelyek valódi értéket... Teljes cikk

A csapatépítés új szintje: Le Primore, ahol a jóllét üzleti tényezővé válik

A vállalati csapatépítők szerepe átalakulóban van: az egyszeri élmények helyett egyre inkább a mentális regeneráció és a hosszú távú... Teljes cikk