Megosztotta a közvéleményt a vendéglátásban dolgozók béremelése
Az elmúlt napokban több szakág dolgozói is jelezték, ők is igényt tartanának a magasabb szakmunkás-bérminimumra. A Napi.hu megkérdezte olvasóit a témáról, akik egymástól nagyon eltérő válaszokat adtak.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, az eddigi 180 ezer forintos szakmunkás-bérminimumot emelnék 2018 januárjától, 240 ezer forintra a vendéglátói-, és szállodaiparban, erről kollektív szerződést is aláírnának már idén ősszel. Ezzel akarják az ágazatban lévő munkaerőhiányt enyhíteni, arra ösztökélni a pincéreket, szobalányokat, hogy maradjanak az országban.
A hír megjelenése után nem sokkal a kereskedelmi dolgozók is hasonló kompenzációt kértek. Buday Pálné, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének alelnöke azt nyilatkozta, ha nem kapnak a kereskedelmi dolgozók is ekkora emelést, akkor átmennek a vendéglátásba dolgozni.
A Napi.hu az olvasókat kérdezte meg a témáról, akiket szintén megosztott a dolog: 61 százalékuk szerint jó lenne a kormányzati beavatkozás, míg 39 százalékuk szerint nem.
Egyes kommentelők szerint: amibe a z állam belenyúl az tönkre megy. Mások szerint Ausztriában és Németországban is jól bevált, hogy az állam beleszól néhány kérdésbe pl. 13. és 14. havi jövedelem.
A témához étterem tulajdonosok is hozzászóltak, akik szerint lehetetlen kitermelni ekkora béreket, és fizetni az ehhez mért járulékokat, adókat. Ha ezt bevezetik, akkor biztosan emelkedni fognak az árak az étlapokon - írták többen is.
A lap olvasói közül többen említették azt, hogy miért pont a vendéglátósok kerültek ilyen kivételezett helyzetbe, miközben más szakmákban jóval alacsonyabb bérért dolgoznak. Voltak, akik azt írták, hogy így majd a rosszabbul megfizetett szakmák dolgozói (nővérek, tanárok) átfognak menni a vendéglátás területére.
Egyesek pedig azt is megkérdőjelezték tényleg van-e munkaerőhiány a vendéglátásban, hiszen a külföldre menő ismerőseik egy része csak időszakos munkákra megy, a köztes időkben pedig itthon dolgozik.
Fotó: Pixabay
Napi.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?