Megjelent: 4 éve

Megváltozott munkakörülmények - a védekezés is lehet veszélyes, nem csak a vírus

Ha a koronavírus járvány visszaszorítását célzó lépésekre a munkavállalók biztonsága oldaláról tekintünk, számos, a járványügyi helyzethez csak közvetetten kapcsolódó, a munkavállalókat fenyegető új veszélyforrással is találkozunk. Legyen szó eddig nem használt veszélyes anyagokról, fertőtlenítőkről. Ezen veszélyek elhárítása a munkáltató kötelessége.

Az otthoni munkavégzés, az eddig nem használt veszélyes anyagok, például fertőtlenítők, vagy épp a fertőzés terjedését akadályozni hivatott védőeszközök viselése mind többletkockázatot jelentenek, ám ezek könnyen háttérbe szorul(hat)nak a mindent felülíró koronavírus elleni védekezéssel szemben. E veszélyek elhárítása, a bekövetkezés kockázatának minimalizálása munkáltatói kötelesség. Jellemzően több munkavállalót érintően, a napi gyakorlattól eltérő intézkedésekkel, lehetőleg minél hamarabb.

Frontvonal a munkahelyeken

A koronavírus járvány közvetlen veszélyeivel, vagyis a megbetegedéssel és embertársaink esetleges megfertőzésével szemben jó néhány eszköz áll a rendelkezésünkre, a viselkedésünk, szokásaink gyökeres megváltoztatásától kezdve a fertőtlenítőszerek, védőeszközök mindennapos, az eddigieknél intenzívebb használatáig. Ezek a megfertőződés és megfertőzés elleni intézkedések különös jelentőséget kapnak azon munkahelyeken, amelyek termeléskiesése elképzelhetetlen, de legalábbis helyrehozhatatlan gazdasági károkkal járna.

Több üzemben, irodaházban - akár emeletenként is - folyamatosan zajlanak hőmérős ellenőrzések, de van, ahol rendszeresen végeznek koronavírus teszteket is, számolt be az összegyűjtött tapasztalatokról Gedeon András. Az „Alemona - Közösség a munkavédelemért” csoport szóvivője több példát is említett a járványhoz kapcsolódó intézkedésekre: a személyes találkozások számát, ahol lehet csökkentik, a megbeszéléseket, oktatásokat elektronikus eszközök segítségével oldják meg. Az étkezdékben - hasonlóan egyes szupermarketek pénztár előtti jelzéseihez - a padlóra festik fel, hogy milyen távolságban várakozhatnak az emberek. Sőt, van olyan gyógyszergyár (ami ugye semmi esetre sem állhat le), ahol az előre becsomagolt étel elfogyasztásakor egy asztalnál csak egy ember étkezhet, így tartva a megfelelő védőtávolságot.

Ha a járvány terjedését fékezni hivatott intézkedések és a végrehajtásuk megfelelőek, akkor is számos olyan kényszerű munkahelyi változást, cselekvést vonnak maguk után, amelyek további - más jellegű - kockázat forrásává válnak. Ezek kezelésével szintén a munkavállalók védelme, a termelőképesség fenntartása érdekében foglalkozni kell. E feladatok jelentős részben munkavédelmi vonatkozású tervezést, beavatkozást, például munkaszervezési, oktatási feladatokat rónak a munkahelyi vezetőkre és munkavédelmi szakemberekre. Természetesen ezen oktatásokat is a járványhelyzet óvintézkedései betartva kell megszervezni. Bár gyakorlatias ismeretekről van szó, az online oktatási megfelelő módszer lehet, hiszen ezt már a munkavédelmi szakember képzésnél is sikerrel alkalmazzuk, mutatott rá a szóvivő. De melyek is azok az új kockázatok, amelyek felmerülhetnek a jelenlegi helyzetben?

Viseljük, fújjuk, öntjük... De mit is?

Számos munkahelyen - az egészségügyi intézményeken kívül is - különösen, ahol jelentősebb ügyfélforgalom van, ezerszám osztanak ki a munkavállalóknak olyan egyéni védőeszközöket, amiket eddig nem kellett használniuk (leggyakrabban légzésvédő álarcokat, kesztyűket, szemüvegeket). Sőt, több munkáltató saját célú használatra is ad ki légzésvédő álarcot (maszkot). Optimális esetben olyat, ami a vírusok, baktériumok belégzését is képes megakadályozni és amelynek a helyes használatára meg is tanítják a munkavállalókat. Gedeon András szerint ez utóbbi azért rendkívül fontos lépés, mert a nem megfelelő, vagy a nem ismert védelmi képességű védőeszköz, illetve a helytelen használat nem biztonságot, csupán hamis biztonságérzetet ad. Ezeknél a védőeszközöknél különösen fontos, hogy csak az adott élethelyzetre, veszélyhelyzetre vonatkozó viselkedési szabályokkal és használati előírások betartásával együtt (le-, és felvétel, helyes viselési mód, tárolás, tisztítás, ha nem egyszer használatos eszközről van szó) tudják teljesíteni védelmi feladatukat. Ha a leírtaktól eltérően jár el a védőeszköz viselője, akkor nem védi, hanem veszélyezteti a saját, rosszabb esetben a környezetében tartózkodók egészségét is. Ennek elkerülése érdekében a munkáltatónak is van feladata. Meg kell ismertetnie az új védőeszközök helyes használatát, védelmi képességét, és ezeknek megfelelően frissítenie kell a kockázatértékelést és a védőeszköz juttatási rendet.

Hasonló a helyzet a hirtelen nagyobb mennyiségben beszerzett fertőtlenítőszerekkel, tisztítószerekkel is, elég csak a cégek, közintézmények bejáratánál elhelyezett kézfertőtlenítő állomásokra és a gyakoribbá tett és erősebb fertőtlenítő hatású szerekkel végzett takarításra gondolni. A szakember hangsúlyozta, a fertőzésveszély csökkentésének egyik fontos eleme a kéz és a kézzel érintkező felületek rendszeres fertőtlenítése, de ennek biztosítása nem vezethet vegyianyag okozta sérüléshez, egészségkárosodáshoz. A megelőzés szempontjából tehát kulcskérdés az új, eddig nem használt vegyianyagok biztonsági adatlap szerinti használata, nyilvántartása, jelölése, tárolása. A biztonsági adatlap tartalma alapozza meg a veszélyek azonosítását és az érintett dolgozók, vezetők, egészségügyi személyzet tájékoztatását, oktatását akár egy fertőtlenítési szabályzat keretében is.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Megváltozott munkakörülmények - a védekezés is lehet veszélyes, nem csak a vírus
2. oldal - Maradj - és dolgozz -otthon!
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk

A munkaköri alkalmassági vizsgálatról: a hiányának is hosszú lehet az árnyéka

Csak akkor vizsgálná orvos a munkakörre való alkalmasságot, ha ezt jogszabály írná elő, illetve, ha a munkáltató erről így döntene – erről... Teljes cikk