kapubanner for mobile
Szerző: HR Portal
Megjelent: 1 éve

Itt vannak a legnagyobb diákmunka-közvetítők

Nincsenek nagy változások az iskolaszövetkezetek iparági rangsorában. Őrzi első helyét a Meló-Diák. A második-harmadik helyen ugyan helycsere történt a Fürge Diák és a Prodiák között, a top 10 utána változatlan. A Budapest Business Journal legutóbb megjelent listáját közöljük, amely a 2021. évi nettó árbevétel alapján készült.

Diákmunka, iskolaszövetkezet iparági toplista Budapest Business Journal-
images

images

Továbbra is magasan a lista első helyén a Meló-Diák áll. 2021-ben kétszer akkora árbevételt ért el (12,5 milliárd forint) a 38 irodájával országos lefedettségű szolgáltató, mint a piac második helyezettje.

A második és a harmadik helyen szoros a verseny, “orrhosszal”, 5,98 milliárd forinttal a Fürge Diák a második, míg a Prodiák 5,93 milliárd forinttal a harmadik. A Fürge Diák szombathelyi bejegyzésű, kettő budapesti és 17 vidéki irodát üzemeltet és 2020-hoz képest egy helyet lépett előre.

A piac harmadikja, a Prodiák mögött a Prohuman HR szolgáltató áll. A másodikról a harmadikra csúsztak vissza minimálisan, viszont a tob 10-ből a legtöbb adatot osztottak meg a nyilvánossággal: 3,6 millió órát számláztak a megbízók felé 2021-ben, hetente átlagosan 120 diákot helyeztek ki, adatbázisukban 62 500 diák szerepel. 2022. július 1-jén pedig 35 főállású alkalmazottjuk volt.

Őrzi negyedik helyét a budapesti Mind-Diák Szövetkezet. Egy fővárosi és 14 vidéki irodával működik, 2021-ben 4,7 milliárd forintos forgalmat hoztak össze.

Szintén nincs változás az ötödik helyen, amelyet a gödi bejegyzésű Schönherz Iskolaszövetkezet foglal el 4,3 milliárd forintos árbevételével. A Schönherzet a Műegyetem Schönherz Kollégiumában alapították 1995-ben, kezdetben informatikai munkákra közvetített ki diákokat, mára a profil szélesebb lett. Egy budapesti és két vidéki irodával üzemel.

Hatodik továbbra is a fővárosi székhelyű MŰISZ Iskolaszövetkezet, mindössze 100 millió forinttal a Schönherz mögött, 4,2 milliárd forintos árbevétellel. Egy budapesti és egy vidéki irodájuk van, 2022 közepén 16 főállású alkalmazott dolgozott náluk.

Hetedik a Lengyelben bejegyzett EU-Diákok Iskolaszövetkezet. Egy budapesti irodával fut, 14 főállású alkalmazottal, 3,3 milliárd forintot realizáltak bevételben 2021-ben.

A budapesti Multi Jobnál csak az árbevételi adat publikus, 2,8 milliárd forint, ezzel az egy évvel korábbihoz képest a nyolcadik a rangsorban.

Kilencedik az állásbörzéken is gyakran feltűnő MADS, azaz a Márton Áron Szolgáltató Iskolaszövetkezet 2 milliárd forinttal. Egy budapesti, két vidéki irodát tartanak fenn, 11 állandó alkalmazottal működnek.

Belefért még a top 10-be a Pannon-Work Iskolaszövetkezet 1,7 milliárd forinttal. Egy budapesti, 16 vidéki képviseletet üzemeltetnek összesen 11 főállású belsős munkatárssal.   

A Budapest Business Journal iparági listái és összes kiadványa a www.bbj.hu/shop oldalon vásárolható meg.

A legnagyobb iskolaszövetkezetek a Budapest Business Journal 2022-es listáján

(A cégek nevére kattintva további információkat talál)

Rangsor Cég neve Teljes nettó árbevétel 2021-ben (M Ft)
1. Meló-Diák Országos Diákmunka Hálózat 12 505 (M Ft.)
2. Fürge Diák Iskolaszövetkezet 5 985 (M Ft.)
3. Prodiák Iskolaszövetkezet 5 935 (M Ft.)
4. Mind-Diák Szövetkezet 4 758 (M Ft.)
5. Schönherz Iskolaszövetkezet 4 364 (M Ft.)
6. MŰISZ Iskolaszövetkezet 4 258 (M Ft.)
7. EU-DIÁKOK Iskolaszövetkezet 3 391 (M Ft.)
8. Multi Job Iskolaszövetkezet 2 864 (M Ft.)
9. MADS - Márton Áron Szolgáltató Iskolaszövetkezet 2 048 (M Ft.)
10. Pannon-Work Iskolaszövetkezet 1 741 (M Ft.)
11. Y Generáció Iskolaszövetkezet 1 648 (M Ft.)
12. Jobb Kezek Iskolaszövetkezet 1 175 (M Ft.)
13. Pensum Diákmunka Iskolaszövetkezet 1 016 (M Ft.)
14. Joker-Karrier Iskolaszövetkezet 977 (M Ft.)
15. PannonDiák Iskolaszövetkezet 851 (M Ft.)
16. Biztos Kész Diák Iskolaszövetkezet 845 (M Ft.)
17. MISZ Műegyetemi Iskolaszövetkezet 586 (M Ft.)
18. Diák-Navigátor Iskolaszövetkezet 425 (M Ft.)

 

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnagyobb flottakezelők?

Tavaly májusban érkezett a hír, hogy a piac második helyezettje - az ALD Automotive - felvásárolta a piacvezető Leaseplant. A Budapest Business Journal... Teljes cikk

Itt a legnagyobb diákmunka-közvetítők listája

Nem igazán van változás a legnagyobb iskolaszövetkezetek rangsorában. Továbbra is a Meló-Diák az első, a Prodiák és a Fürge Diák, ahogy tavaly is,... Teljes cikk

Három cég a milliárdos bevételi sávban - változatlan a sorrend az élen a kiszervezett HR és bérszámfejtési szolgáltatásokkal foglalkozó legnagyobb cégek körében

Ismét első helyen a NEXON, magasan vezeti a Budapest Business Journal (BBJ) HR Outsourcing és bérszámfejtő cégekkel foglalkozó listáját.... Teljes cikk