Megjelent: 2 éve

Így vezetnek további felmondásokhoz a csoportos elbocsátások

Közvetlenül az elbocsátások első bejelentése után megnő a fluktuáció a munkahelyeknél, mutatnak rá a szakértők. Vajon milyen hatásai vannak a megmaradt dolgozókra a széleskörű létszámleépítéseknek és mi állhat a dominóhatás hátterében?

Menekülés a leépítés elől - Így vezetnek felmondáshoz az elbocsátások-
images

A széles körű elbocsátások és vállalati leépítések gazdasági környezetében sokan ragaszkodnak a pozíciójukhoz. Egyes szakértők szerint azonban a leépítések meglepő dominóhatást idézhetnek elő, ami arra késztetheti a megmaradt dolgozók egy részét, hogy önként felmondjanak – írja a BBC cikke.

Az Academy of Management Journal című folyóiratban januári lapszámában közzétett tanulmányban a kutatók egy saját fejlesztésű keretrendszert alkalmazva 1620 kiskereskedelmi üzletet vizsgáltak 22 hónap alatt. Az volt a céljuk, hogy megjósolják a humántőke kiáramlását. A tanulmány kimutatta, hogya céges elbocsátások utáni egyéni felmondások tízszer gyakoribbak, mint az önkéntes felmondások után. Bár az elbocsátást követő felmondások minden munkavállaló körében megugrottak, a tendencia a magasan teljesítő munkavállalók körében még jellemzőbb volt, és a leépítések bejelentését követő hat hónapban mintegy 1,5%-ról 2%-ra emelkedett - ez 75%-os kiugrást jelent.

A szakértők szerint valóban hasonló tendenciákat tapasztaltak az egyes ágazatokban. Sok dolgozó túléli a létszámcsökkentést, de az elbocsátások pszichológiai hatása megingatja a bizalmukat. Gyakran a munkáltatóba vetett bizalom válsága, a forráshiány és az iparág instabilitása miatt a dolgozók új munkahely után néznek, még mielőtt kirúgnák őket az aktuális állásukból. "Azt tapasztaltuk, hogy a dolgozók nem hajlamosak megvárni a munkahelyek megszűnését, mielőtt váltanak - a fluktuáció közvetlenül az elbocsátások első bejelentése után megnő" - mondja Sima Sajjadiani, a Vancouverben található University of British Columbia Sauder School of Business adjunktusa. "Úgy tűnik, a jelszó az, hogy "nincs itt időm, menekülnöm kell". Általánosságban elmondható, hogy a fluktuáció gyakran fertőző. Sajjadiani szerint az egyik munkavállaló felmondása gyorsan követheti a másikat, mivel a kollégák gyakran utánozzák egymás viselkedését. Az önkéntes kilépésekkel ellentétben azonban az elbocsátások sürgető érzést keltenek.

A széleskörű létszámleépítési hullám azt az érzést keltheti a dolgozókban, hogy az ő pozíciójuk a következő, amit megszüntetnek. "Az elbocsátások bejelentésével azt jelzik, hogy a szervezet már nem biztonságos munkahely" - mondja Sajjadiani. "Az alkalmazottak hallják a híreket, vagy látják, hogy a kollégáik összepakolják a holmijukat és elmennek, ami erős érzelmi töltettel bír”. Sok esetben az elbocsátások megrendítik a munkavállalók lojalitását. "A munkahely biztonsága kulcsfontosságú ahhoz, hogy valaki elkötelezett legyen a munkáltatója iránt” - mondja Sajjadiani. "Végső soron a foglalkoztatás egy szerződés a munkaadó és a munkavállaló között. Ha az egyik fél nem kötelezi el magát mellette, akkor hamar szétesik".

A kollégák, barátok és szoros munkakapcsolatok egy csapásra történő elvesztése súlyosbíthatja ezeket az érzéseket. "Ez a munkahelyi beágyazottság fogalma: amikor az emberek együtt dolgoznak, a munkatársak közötti társadalmi kapcsolatok láthatatlan hálója jön létre" - teszi hozzá Sajjadiani. "Amikor ez az elbocsátások következtében szétszakad, az pszichológiai hatást vált ki." Ezt követően a munkahelyek megszüntetése a megmaradó dolgozókat a bűntudat és a bizonytalanság érzésével terhelheti. "Aggódhatnak amiatt is, hogy az elbocsátások után nem kapnak elegendő erőforrást: a barátok és a kollégák elmennek, de a munka nem"- teszi hozzá Link.

Mivel kollégáiknak leépítéssel kell szembenézniük, az egyik ok, amiért a legjobban teljesítő dolgozók munkahelyet váltanak, Sajjadiani szerint az, hogy "az osztályok leépítése gyakran azt jelenti, hogy a legjobb teljesítményt nyújtó munkavállalók és vezetők elveszítik állásukat. Ez azt a jelzést küldi a magasan teljesítő dolgozóknak, hogy máshol keressenek lehetőségeket" - különösen azért, mert nekik jobbak lehetnek a munkaerő-piaci kilátásaik.

Hozzáteszi, hogy ez hasonlóan jelentkezik az önkéntes felmondások esetében is. "De a felmondásokhoz képest az elbocsátásoknál a folyamat intenzívebb. Azt gondolják, hogy 'én vagyok a következő, meg kell mentenem magam”. Az ösztön, hogy váltsanak, mégis sok munkavállalóban megmaradhat. Ez pedig azt jelenti, hogy más lehetőségek után fognak nézni - még akkor is, ha nem tudnak olyan sürgősen váltani, mint szeretnének, különösen azokban az ágazatokban, ahol számos vállalatnál széles körű létszámleépítés zajlik. "A távozáson való gondolkodás az elbocsátások után szinte elkerülhetetlen reakció. A tényleges távozás teljes mértékben attól függ, hogy vannak-e lehetőségek a munkaerőpiacon, de minden bizonnyal résen lesznek." mondja Sajjadiani.

 

BBC

fotó: unsplash

  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Munkaerősokk: ezektől a cégektől küldenek el ezreket az AI miatt

Az Amazon története legnagyobb leépítésére készül: egyetlen hét alatt 30 ezer irodai dolgozótól válhat meg, miközben az ING Bank is közel ezer... Teljes cikk

Tömeges leépítés a Nestlénél: 16 ezer munkahely szűnik meg

Drasztikus átalakításba kezd a Nestlé: az új vezérigazgató, Philipp Navratil bejelentette, hogy világszerte 16 ezer munkahelyet szüntetnek meg a... Teljes cikk

Outplacement, elbocsátás - divatba jön újra, vagy sosem tűnt el?

Elbocsátások, leépítések, bizonytalanság a munkaerőpiacon. A vállalatok ma már nemcsak a profitért, hanem a hírnevükért is küzdenek. A kérdés... Teljes cikk