kapubanner for mobile

Mennyit keresnek a könyvelők?

Sorozatunk előző részeiben azt mutattuk be, hogy mennyit keresnek a HR-esek, a call centeresek és a Java-fejlesztők, most nézzük mennyit lehet keresni Budapesten, illetve vidéken, kezdőként, illetve pár éves szakmai tapasztalattal könyvelőként. Az adatokat a fizetesek.hu béreket összehasonító oldaltól kaptuk.

A fővárosban akár 100.000 forinttal többet lehet keresni

Az előző cikkek eredményei alapján már meg sem lepődünk azon, hogy Budapesten jóval magasabb az átlagjövedelem ebben a szakmában is. Míg Budapesten 312.000 forintos bruttó bérre számíthatunk, a második legtöbbet Pest megyében (260.200 forint), a listán a harmadik pedig Fejér megye 246.000 forinttal. A listát Zala megye zárja (181.800 forint), Hajdú-Biharban ban ennél valamivel többet, 187.800 forintot, Tolna megyében 191.000 forintot lehet keresni könyvelőként.


A szakmai tapasztalat itt is számít


Kevesebb mint egy év könyvelői tapasztalattal 201.900 forintot lehet keresni, egy év elmúltával máris jobbak a lehetőségek: 255.500 forint 1, illetve 2 év tapasztalattal a könyvelői átlagkereset. 3-5 éves szakmai múlttal 278.500 forint a bér, 6 év felett pedig 283.800 forintra lehet számítani.


Nagy cégnél sokkal többet



A 10 fő alatti cégek esetén 215.300 forintra lehet számítani, 10 és 20 fő közötti cég esetén 249.400 forint, 20 és 50 fő között 273.500 forint lehet a bér. A nagy ugrás az 1000 fő fölötti cégek esetén van a fizetési lehetőségekben: itt az átlagbér 314.300 forint.

Végül lássuk, hogy az elmúlt években hogyan változott a könyvelők bére. Míg 2011-ben még 200.000 forint alatt kerestek (199.400 Ft), addig 2016-ra eljutottak a 265.000 forintos átlagkeresetig.




Az adatokat a fizetesek.hu szolgáltatta.

Ha könyvelőként dolgozna, itt válogathat állások között.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok

A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk

Ki jár jól az EU-ban? Íme az órabérek, amik mindent elárulnak

Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk

840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött

2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk