kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Középiskolák vizsgálata: érettségik és kompetencia eredmények együttesen fontosak




Az ország összes középiskoláját nemcsak a 10. évfolyamos kompetenciamérés alapján állították rangsorba, hanem a közép- és az emeltszintű érettségiket, azok eredményét, de még ezeknek a vizsgáknak a létszámát, és ezáltal, azok torzító hatását is beszámították a végleges sorrendbe. Az emelt szintű érettségi azért fontos elem, mert ez mutatja, hogy az adott középiskola mennyire tudja felkészíteni a gyereket az egyetemi továbbtanulásra. 2020 után ugyanis kötelező lesz legalább egy tárgyból az emelt szintű érettségi. A keresőbe pedig be lehet állítani tantárgykombinációkat az emelt szintű érettségis tárgyakból. Ezáltal megkapjuk azt, hogy melyik iskolában lehet jól felkészülni az adott tárgyakból ezekre a komoly vizsgákra.

Máshol helyezkedik el a sorrendiségben az az iskola, ahol például emelt szintű biológiából az átlag ötös, de ezt csak két gyerek produkálta, mint az, ahol matematikából egész osztályok emeltszintűznek. Láttatják az anyanyelvi nyelvtanárt, és az egyéb, nyelvi tanulási lehetőségeket is, mert ez az egyetemi felvétel másik fontos, bemeneti állomása ettől a tanévtől kezdve.

Legjobbiskola.hu összehasonlítás
Nem látszik a motivációvesztés a kompetenciamérésben

Muszáj arról is beszélni, hogy mennyire lehet egy olyan mérőeszközt komolyan venni, amelyet sok esetben- igaz, csak a szóbeszéd alapján- a diákok egyáltalán nem vesznek komolyan. Egy nyolcadikos május végén, amikor otthagyja az általános iskoláját, nehezen vehető rá a komoly együttműködésre. Palotás Ádám szerint láthatóak a különbségek, ha arról beszélünk, hogy mennyire veszi komolyan egy-egy iskola a kompetenciamérést, de ez az alapvetés, amelyről ő is hallott, sok-sok adat elemzése alapján nem áll fent. Az iskoláknak érdekük az, hogy jól szerepeljenek ezen az összehasonlító mérésben. A jó kompetenciaméréses eredményeket az iskolák a saját külső kommunikációjukhoz már használják, és vonzerőt jelentenek a szülőknek. „Ha nem foglalkoznának vele, az is látszódna az adatsorokon. De, nagyon komoly adatelemzés után biztosan állíthatom, hogy nem ez a helyzet.” - mondja a szakember.

A szakképző iskolák kompetenciamérésének eredményeiről pedig a honlap ötletadója azt mondja, hogy méréstechnikailag ugyan becsapós az eredmény, mert nem tudják az integrált szakképző intézményeknél az érettségit adó szakgimnáziumoktól leválasztani a pusztán szakképző iskolákat, de vannak 200. helyezésen belüli eredményeket produkáló szakmai oktatási intézmények is. Az 1700 körüli középfokú oktatási intézmény vizsgálata során az látható, hogy a szakképzéssel is foglalkozó iskolák egy része a középmezőnyben foglal helyet, valahol az 500-600. helyezések környékén. Azonban az is látható, hogy a lista második felét a szakképző intézmények uralják, ami kevéssé megnyugtató tény.

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Mérhető a pedagógiai munka változása
2. oldal - Középiskolák vizsgálata: érettségik és kompetencia eredmények együttesen fontosak
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az X generációsok tudják: ha nem tanulsz, véged - avagy miért jó megtartani a középkorú munkavállalót?

Nincsenek könnyű helyzetben manapság az X generációs (jellemzően 1960 és 1979 között született) munkavállalók. Könnyen kerülhetnek... Teljes cikk

Az év eleje a felmondások ideje?

Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően... Teljes cikk

Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk