Sokkoló számok: nagyot esett a dolgozói és a vezetői elköteleződés
A munkahelyeket érintő szeizmikus változásokat emleget a Gallup CEO-ja, a cég éves globális munkavállalói felmérésének bevezetőjében. Mint mondja, talán ez az utolsó „pillanatkép” a munka világáról, mielőtt az AI drasztikusan megváltoztat mindent. Leginkább a menedzserek elkötelezettségének csökkenése aggasztó, hiszen ez közvetlenül a munkavállalókra és ezen keresztül a cégek eredményeire is kihat. A vezető mintegy 70%-ban határozza meg a dolgozói elkötelezettséget, ez pedig a világgazdaságnak mintegy 438 milliárd dollárjába kerül.

Attól függően, hogy kezeljük az AI növelheti vagy éppen ellenkezőleg csökkentheti az emberi potenciált. Kérdés, eléggé felkészültek és motiváltak lesznek-e a vezetők és a munkavállalók az erőforrások megfelelő felhasználására, ami a fejlődés és a lehetőségek kiszélesedése felé mutat vagy nem fognak tudni élni ezzel a lehetőséggel?
A jelentés szerint a legnagyobb probléma a menedzserek elkötelezettségének csökkenése, azoké, akik kettős szorításban léteznek a mindennapokban, egyszerre nyomja őket a felsővezetés és a munkavállalók elvárásai. Az pedig, hogy ők kevésbé elkötelezettek kihatással van a csapataikra is.
Globálisan a munkavállalói elkötelezettség 2%-kal csökkent 23-ról 21 százalékra. Ez az elmúlt 12 évben mindössze másodszor történik meg, és a csökkenés mértéke a Covid-járvány időszakának elkötelezettség eséséhez hasonlítható. Ez egyben azt is jelenti, hogy 62% nem elkötelezett, 17% pedig aktívan a szervezete céljai ellen dolgozik. A vezetők elkötelezettsége még nagyobb mértékben csökkent 30-ról 27%-ra. A vezetőkön belül is a fiatal, 35 alattiak szenvednek a leginkább, esetükben 5%-os esésről van szó, a női menedzserek körében pedig 7% érhető tetten.
Márpedig a hatékony és produktív munkához szükség van elkötelezettségre, erre pedig a kollégák esetében legnagyobb hatással éppen a vezetők vannak, mintegy 70%-ban.
„A felettesem volt a legmeghatározóbb tényező, ami elgondolkodtatott, hogy tényleg folytatni akarom-e ezt az egészet.” (adminisztratív munkavállaló, Németország)
A jelentés nem kevesebbet állít, mint ha a tendencia folytatódik, akkor a világ munkahelyeinek produktivitása kerül veszélybe. A menedzserek kiégése végül elkerülhetetlenül a csökkenő teljesítményhez, megnövekedett hiányzáshoz és megnövekedett fluktuációhoz vezet.
Globális elkötelezettség Forrás: Gallup State of the Global Workplace 2025
Az életüket is borúsabban látják, akik nem elkötelezettek
A munkavállalók az életkilátásaikat is negatívabban látják. Míg az elmúlt évtizedben szinte folyamatos javulás volt tapasztalható, az elmúlt két évben a tendencia megfordult, és csökkenni kezdett. 2022-ben még 35%, míg 2024-ben már csak 33% számolt arról, hogy jól van, 58% pedig úgy ítélte meg, hogy küzdelmes az élete. Az életminőség megítélésében jelentős szerepe van a jövedelemnek, valamint a lakhatási költségek növekedésének és az inflációnak. Ugyanakkor a munkahelyi jóllét is jelentős szerepet játszik az általános megítélésben, hiszen életünk tetemes részét munkával töltjük. Azon munkavállalók fele, aki a munkahelyén elkötelezett, az életével is elégedett, míg a nem elkötelezetteknek mindössze a harmadára igaz ez.
A teljes globális elkötelezettség 9,6 billió dolláros produktivitásnövekedést jelentene a világgazdaságnak, ami az össz GDP 9%-a.
Ennek kulcsát a Gallup olyan tényezőkben látja, mint:
- a vezetőfejlesztés – ugyanis világszerte mindössze a vezetők 44%-a számolt be arról, hogy kapott képzést – miközben a HR szakma évek óta a vezetőképzés döntő fontosságától hangos – a felmérés szerint a vezetői tréningek nemhogy növekedtek, de csökkenő tendenciát mutattak az elmúlt években. Az adatokból az is kiderül, hogy bármilyen trénig jobb mint a semmi, mert azok közül, akik tréninget kapnak csak feleannyian dolgoznak a szervezet ellen, mint, akik nem kapnak.
A vezetői jóllét pedig akár 32%-kal nőhet, ha folyamatos és aktív fejlesztésben részesülhetnek a vezetők.
- hatékony coaching technikákat tanítani a vezetőknek – a vezetők teljesítménye hosszabb távon is akár 20-28%-kal növekedhet ezek birtokában.
Az európai dolgozók a legkevésbé elkötelezettek
A kutatásból az is kiderült, hogy a munkavállalók 40%-a érezte magát stresszesnek a felmérést megelőző napon, ami ugyan 1% csökkenést jelent az előző évhez képest, összességében pedig 3% csökkenést a valaha mért legmagasabb értékhez viszonyítva, ami a 2023-as jelentésben szerepelt. Ekkor 44% volt a stresszt megélő dolgozók aránya.
Európában az elkötelezettek aránya a globális átlag alatt van, és a régiók közül a legalacsonyabb szinten, 13%-on, ami azt is jelenti egyben, hogy 73% nem elkötelezett, és 15% bár fizikailag ott van, aktívan kicsekkolt a cégtől. Ugyanakkor az érték nem változott az előző évhez képest. Az elkötelezettség az Egyesült Államokban és Latin-Amerikában állt a legmagasabban: 31% a mérések idején. Érdekes tényező, és talán megfontolandó adat az irodába válogatás nélkül mindenkit teljes munkaidőben visszarendelő cégek és vezetők számára, hogy globálisan a távmunkában dolgozók 31%-a elkötelezett, a hibridben dolgozók 23%-a, szintén 23% azok esetében is, akik bár on-site dolgoznak, de akár dolgozhatnak távmunkában is, és a kizárólag a cégnél a telephelyen dolgozók körében mindössze 19% az arány.
Munkavállalók elkötelezettsége Európában Forrás: Gallup State of the Global Workplace 2025
Az életminőség megítélése Európában magasabb, mint a globális 33%-os átlag, 47% - a régiók közül a negyedik helyen. A legjobbra Ausztrália és Új-Zéland megkérdezettjei minősítették az életük kiteljesedésének lehetőségét, 56%-ban. Ugyanakkor kiteljesedében a hibrid és az on-site távmunka lehetőséggel jobban teljesít: 42%-kal, míg a teljes távmunka 36%-ot „tud”.
Stressz tekintetében az Egyesült Államok teljesített a legrosszabbul, a munkavállalók fele élt meg stresszt az előző nap, míg Európában 38%. Az előbbi globális átlag (40%) feletti, míg az utóbbi alatta van az értéknek. Itt az on-site működés teljesített a legjobban, 38%-kal, ez volt a legalacsonyabb. A menedzserek stressz szintje nem sokkal magasabb, mint az egyedi munkavállalóké (42% v. 39%)
Érdekes információ még, hogy globálisan a munkavállalók fele figyeli vagy aktívan keresi a munkahelyváltás lehetőségét. A férfiak egy kicsit többen, mint a nők (51% v. 47%). A legmagasabb az érték a teljes távmunka és hibrid esetén 57%, on site 47%. Földrajzilag a Szubszaharai Afrikában akarnak a legtöbben váltani, az érték kiugróan magas 72%, a következő Kelet-Ázsia 57%-kal, Európa a 10 régió közül a legalacsonyabb arányt hozza 30%-kal.
Nyitókép Freepik
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
2025. március 13-án harmadik alkalommal adták át az IVSZ - Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH)... Teljes cikk
Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója vehette át Az Év Leginspirálóbb Vezetője Díjat a PwC Magyarország által végzett 14. PwC... Teljes cikk
Továbbra is többségben vannak azok a dolgozó fiatalok, akik kellően fixnek gondolják az állásukat: a K&H ifjúsági index legfrissebb, 2024 év végi... Teljes cikk
- Munkavállalói jóllétre irányuló pályázatot írtak ki, 4 millió forintot kap a nyertes 2 hete
- Felmérés: csökkent az elkötelezettség, különösen a vezetők körében 3 hete
- Felmérés: egészségügyi előnyökkel is járhat a hibrid munkavégzés 2 hónapja
- A Covid utóhatásai - A fiatalok közel háromnegyedét érinti a szociális szorongás, a karrierjüket is befolyásolja 2 hónapja
- Sokba kerül munkaadóknak, ha stresszesek a dolgozók 2 hónapja
- Túl stresszesek a fiatal dolgozók, hogy sportoljanak 2 hónapja
- Az irodában töltött időtől függ a munkahelyi identitás és lojalitás? 2 hónapja
- A növekedés nemcsak az üzleti eredményekről szól, hanem a munkavállalók fejlődéséről is 3 hónapja
- Fiatalok foglalkoztatását segítő szervezeteket támogat a Citi 4 hónapja
- Zenei menedzser képzés indul a Debreceni Egyetemen 4 hónapja
- Mindfulness, avagy a jelen nyugalma 5 hónapja