Mesterséges intelligencia is segíti majd a kormányhivatali dolgozók munkáját
Gyorsabb, önkiszolgáló és automatizált ügyintézést ígér a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. egy több mint kétmilliárd forintos európai uniós támogatásból megvalósuló fejlesztés révén.
Megvalósítási szakaszba lépett a "Mesterséges intelligenciával támogatott ügyintézési pont (KIOSK) kiterjesztése a kormányhivatalokra, illetve más külső ügyintézési helyszínekre" elnevezésű, az Európai Unió által finanszírozott projekt. Ennek célja 400 érintőképernyős önkiszolgáló ügyintézési pont (KIOSK) létrehozása - közölte a NISZ.
Ezzel az eszközzel sorban állás és ügyintézői beavatkozás nélkül már az első ütemben 12 ügytípus lesz intézhető, akár 24 órában, országszerte több száz helyszínen, a tervek szerint pedig 2022 végére a KIOSK rendszer az ország 301 kormányablakában és 6 okmányirodájában válik elérhetővé.
"Használata olyan mindennapi rutinná válik az ügyfelek számára, mint egy bankautomata használata" - véli Uzsák Katalin, a Miniszterelnökség területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkára.
A projektet a Széchenyi 2020 program keretében valósítja meg a konzorciumvezető Belügyminisztérium és konzorciumi partnerei - Budapest Főváros Kormányhivatala, az IdomSoft Zrt., a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. -, a várható befejezés 2022 decembere.
A fejlesztés forrása 2,31 milliárd forint, amelyet az Európai Szociális Alap, valamint Magyarország költségvetése finanszíroz a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program, valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?