Miért tanul a roma gyerekek fele elkülönítve a többiektől?

Továbbra is komoly hátránnyal indulnak a roma fiatalok a továbbtanulás és a munkavállalás területén – hívja fel a figyelmet a HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élő romák olyan infrastrukturális hiányosságok között nőnek fel, ahol nem adottak a tanulás alapfeltételei, így már az iskolát is nehézségekkel kezdik, miközben az iskolarendszernek nincs megfelelő eszköze a támogatásukra.

Miért tanul a roma gyerekek fele elkülönítve a többiektől?-

A roma szegregátumok lakói rendszerint különösen nehéz helyzetből indulnak az oktatás és a munkavállalás területén – mutat rá a roma fiatalok továbbtanulását és elhelyezkedését támogató HBLF-Romaster Alapítvány. A mélyszegénységben és hátrányos helyzetű térségekben élő családok esetében gyakran előfordul, hogy a gyerekek azért hiányoznak sokat, mert nincs mivel eljutniuk az iskolába, vagy betegség esetén nincs pénz gyógyszerre, így a gyógyulás is tovább tart. Az elszigeteltség miatt pedig rendszerint később és nehezebben sajátítják el az oktatás és munkavállalás során elvárt problémamegoldási és kommunikációs mintázatokat, ami tovább mélyíti a lemaradást. A romák nagy hányada nem szegregátumokban él, mégis a generációk során felhalmozódott esélyegyenlőtlenségek és az ebből fakadó iskolázatlanság az új generációk esélyeit is csökkentik a továbbtanulásra, az értelmiségi lét megélésére.

Ez gátolja a roma fiatalokat a szakmai kiteljesedé

Iskolaelhagyás és munkanélküliség

Ugyan 2015 óta hazánkban kötelező hároméves kortól az óvodai nevelésben való részvétel, az EU Alapjogi Ügynökségének 2021-es adatai szerint a 3-5 éves roma nemzetiségű gyermekek 41%-a mégsem jár ilyen intézménybe, a roma diákok 44%-a pedig szegregált oktatási környezetben tanul.

A roma gyerekeket és fiatalokat érő gyakori kudarcélmények és megkülönböztetés következtében körükben kiemelkedően magas a lemorzsolódás. A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi adatai szerint 2023-ban a 18–24 éves roma fiatalok64%-a számított korai iskolaelhagyónak, vagyis legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkezett és nem vett részt semmilyen oktatásban. A nem roma fiatalok esetében ez az arány mindössze 9,4%. A 2022-es népszámlálás eredményei alapján a roma fiatalok felsőoktatásban való részvétele az elmúlt évtizedekben ugyan növekedett, de továbbra is jelentősen elmarad a nem romákétól. Míg 2001-ben a 20 év feletti cigány népesség 0,7%-a rendelkezett felsőfokú végzettséggel, ez az arány 2022-re 3,3%-ra nőtt, szemben a magyar nemzetiségűek 23,5%-os arányával.

A korai iskolaelhagyás szorosan összefügg a munkanélküliséggel, amely nemcsak az érintett közösségeket, hanem az egész társadalmat és gazdaságot is érdemben érinti. A KSH adatai szerint az alapfokú végzettségűek kevesebb mint fele – mindössze 40,1% – tud elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Ezzel szemben a középfokú végzettséget szerzők már jóval könnyebben találnak munkát: körükben a foglalkoztatási arány 78,6%.

Ez gátolja a roma fiatalokat a szakmai kiteljesedésb

Szakmai és közösségi segítség

Ebben a szociális és gazdasági környezetben különösen fontosak a roma fiatalok esélyeinek kiegyenlítését, tanulását és munkavállalását célzó kezdeményezések. A romák társadalmi mobilitásának elősegítése ugyanis nemcsak az egyén, hanem a teljes társadalom és gazdaság szempontjából is kulcsfontosságú.

„Az idén 15 éves fennállását ünneplő HBLF-Romaster Alapítvány fontos társadalmi szerepet tölt be: olyan tehetséges roma középiskolásokat és egyetemistákat segítünk, akik társadalmi és szociális helyzetük miatt nem kapnak esélyt arra, hogy érdemeik, képességeik szerint diplomát szerezhessenek. A modellünk öt pillérre épül: ösztöndíjprogramra, személyes, vállalati partnereink által biztosított mentorálásra, közösségépítésre, vállalati tapasztalatszerzésre, és az üzleti szektort bevonó, az inklúziót, kirekesztett társadalmi csoportok mentorálását segítő tudás- és tapasztalatmegosztó eseményekre. Az elmúlt években vállalati partnereinkkel több száz fiatalnak adtunk támogatást a továbbtanulásra, önfejlesztésre és egy olyan szakmai életpályára, amelyre méltán lehetnek büszkék” – fogalmazott Makádi Zsófia, a Romaster Alapítvány ügyvezető igazgatója.

"Fel vagyunk készülve, hogy tíz rendőrből hat roma lesz?" - kihívások a foglalkoztatásban

- olvassa el korábbi cikkünket! 

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tehergépkocsi-vezető

A tehergépkocsi-vezető olyan szakember, aki áruk szállítását végzi teherautóval belföldön és/vagy nemzetközi viszonylatban. Teljes cikk

Futár

A futár olyan munkakör, amelynek lényege küldemények (csomagok, levelek, iratok, ételek stb.) eljuttatása egyik helyről a másikra meghatározott időn belül. Teljes cikk

Biztonsági őr

A biztonsági őr olyan munkakör, amelynek célja emberek, épületek, területek és értékek védelme, valamint a rend és biztonság fenntartása. Teljes cikk