Miért életveszélyes a túlmunka?

„Volt egy pont, amikor nem ettem, nem zuhanyoztam, nem csináltam semmi mást csak dolgoztam reggeltől, éjfél utánig.” – írta a Goldman Sachs egyik fiatal elemzője egy belső, a munkakörülményeket érintő felmérésben, a 2021 első negyedévben kitört botrány során. A WHO és az ILO első világméretű elemzése szerint 2016-ban a hosszú munkaórák következtében kialakult agyvérzés következtében 398 ezren, míg szívrohamban 347 ezren haltak meg. Ezeknél a haláleseteknél közös jellemző volt, hogy legkevesebb 55 órát dolgoztak az érintettek hetente. A szívroham miatt bekövetkezett halálesetek száma 2000-hez képest 42%-kal nőtt, míg az agyvérzésben elhunytaké 19%-kal emelkedett.
A betegségek jelentősen nagyobb arányban érintik a férfiakat (72%), közülük is elsősorban a középkorú vagy idősebb populációt. A legtöbb halálesetet 60 és 79 éves kor között regisztrálták, olyanoknál, akik 45 és 74 éves koruk között legalább 55 órát dolgoztak hetente.A túlmunka az egyik legnagyobb rizikófaktor a foglalkozási betegségek szempontjából. Aki 35-40 óra helyett 55 vagy több órát dolgozik hetente, annak szívbetegségre 17%-kal, míg stroke-ra 35%-kal nő meg az esélye.

A koronavírus tovább növelte munkaterheket

Jelenleg a globális népesség 9%-kát érinti a túlmunka, a trend azonban növekedést jelez. A WHO jelentése figyelmeztet, hogy a koronavírus-járvány megmutatta, hogy nehéz kordában tartani a munkaórákat és a munkamennyiséget, ami a tendenciák szempontjából nem jó jel. A WHO igazgatója jelezte, hogy a világon nagyon jelentősen megnőtt a távmunkában online elvégzett munka aránya, a COVID19 miatt, ami mint lehetőség persze üdvös a járvány megfékezése szempontjából, ugyanakkor elmosta a határokat a munkaidő és a magánélet között. Valamint mivel sok cég kényszerült leépítésekre, a megmaradó munkaerőre még több feladat hárult, megnövelve ezzel a munkaterhelést.
Mint Tedros Adhanom Ghebreyesus kiemelte: „egy állás sem éri meg a szívbetegség vagy az agyvérzés kockázatát”. Ezért felhívta a kormányzatok, munkáltatók és munkavállalók figyelmét, hogy együtt kell kialakítaniuk a határokat, amelyek segítik a dolgozók egészségének megőrzését.

Munkahelyi bántalmazás a mértéktelen munka?

Nem csoda, hogy a Goldman&Sachsnál heti 100 óránál is többet dolgozó fiatal bankárok egyenesen munkahelyi bántalmazásnak élik meg ezt a munkamennyiséget, ami miatt fel is lázadtak, és az egész világon komoly visszhangot keltett az ügy. Az elemzők egy tízes skálán kettest adtak a munkahelyi elégedettségre, és azt is kijelentették, hogy aligha maradnak hat hónapnál tovább a cégnél, ha a munkakörülmények nem változnak. Olyan személyes tapasztalatokat osztottak meg, mint: „Volt egy pont, amikor nem ettem, nem zuhanyoztam, nem csináltam semmi mást csak dolgoztam reggeltől, éjfél utánig.” vagy „A fizikai fájdalmat éreztem, és mentálisan egy nagyon sötét helyre kerültem.” – írták. A hosszú munkaórákon túl a dolgozók nehezményezték a teljesíthetetlen határidőket, a mikromenedzsmentet, amelyek mind jelentős stresszforrást jelentenek, írta a New York Times.

Nincs értéke az emberi életnek?

Jeffrey Pfeffer, a Stanford Egyetem professzora már évek óta kongatja a vészharangot a megbetegítő túlmunkával kapcsolatban. A fenti hír kapcsán a professzor ezt írta a LinkedIn-en: „Ezek az adatok is bizonyítják, ami a Dying for a Paycheck („Meghalni a fizetésért”) üzenete, hogy a munkakörnyezet meghatározó az egészség és a jóllét, valamint a halálozás szempontjából is. Ami meglep a tanulmány kapcsán, hogy a túlmunka káros hatásairól (…), ha nem is ilyen szinten és részletesen, de évek óta lehet tudni, és ezen rendelkezésre álló tudás ellenére nagyon kevés gyakorlati cselekvés történt ennek a gazdasági és emberi „árnak” a csökkentése érdekében. A tettek hiánya pedig arra utal, hogy nem értékeljük igazán az emberi életet. Ha kormányok és a vállalatok számára fontos lenne az emberi élet, (különösen annak fényében, hogy nem igazán van rá bizonyíték, hogy a hosszú munkaidő növelné a produktivitást), akkor tennének a megelőzés érdekében.”

A Stanford Egyetem professzora egy korábbi interjújában jelezte, hogy a munkahelyek szerinte egyre kevésbé humánusak, a rengeteg túlóra, a stressz, az elbocsátások, a gazdasági bizonytalanság és a munkahely-magánélet egyensúlyának hiánya miatt. Mindennek pedig „társadalomszennyező” hatása van végeredményben, ugyanis ennek következtében házasságok bomlanak fel, a gyereknevelés szenved csorbát és egyáltalán a családi élet szenved hátrányt, pedig ez az, ami komoly hátországot, támogatást jelenthet az egyénnek. Így a vállalatoknak nem csak a környezet, hanem a társadalmi fenntarthatóságukra is figyelemmel kellene lenniük. Mindez ráadásul gazdaságilag is nagyon sokba kerül az államoknak és a munkáltatóknak is.

Ugyanis a fejlett világban az egészségügyi rendszerekre a krónikus betegségek róják a legnagyobb terhet, amelyek kialakulásában a túl sok evésen, a kevés mozgáson, a túlzott alkoholfogyasztáson túl a stressz játszik a legnagyobb szerepet. A stressz pedig elsősorban a munka, a munkahelyi megterhelés következménye. Sok munkavállaló kerül kórházba ennek a stressznek köszönhetően, illetve nem tudnak teljes hatékonysággal munkát végezni, mert betegek. Vagy éppenséggel felmondanak ezen okokból, ez pedig a vállalatoknak is sokba kerül a végén, legyen szó akár a toborzási költségekről, akár a produktivitásról.

Mindebből az következik, hogy ezek a halálesetek, káros hatások megelőzhetők lennének. Sőt az elmúlt években több kutatás is bizonyította, hogy a rövidebb munkaórák, munkahetek nemhogy csökkentenék, sokszor inkább növelik a hatékony munkavégzést.