kapubanner for mobile

A rehabilitációs kártyás munkás után nem kell szociális hozzájárulást fizetni

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat




Czibere Károly a fogyatékossággal élő, egészségkárosodott és megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását célzó támogatások között említette még az évenkénti egyszeri fejlesztési támogatást. Tavaly év végén az egyszeri támogatás mértéke 900 millió forint volt - tette hozzá.

Szintén a foglalkoztatást segíti a rehabilitációs kártya, az ezzel rendelkező munkavállalók után ugyanis nem kell szociális hozzájárulást fizetni, valamint az a döntés, amely szerint 2015 ősze óta uniós értékhatárig mentesül a közbeszerzési törvény hatálya alól a védett munkahelyeken, megváltozott munkaképességű emberek által előállított áruk vagy szolgáltatások beszerzése - közölte Czibere Károly.

A kormány határozott célja, hogy minden fogyatékossággal élő számára biztosítsa a teljes élet lehetőségét, amelyhez hozzátartozik a foglalkoztatási esély javítása és a konkrét munka biztosítása is - mondta az államtitkár.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

MTI
Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Milliárdos támogatás megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására
2. oldal - A rehabilitációs kártyás munkás után nem kell szociális hozzájárulást fizetni
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek