Mire vágynak a magyar munkavállalók?

A megkérdezettek többsége legalább nettó 200-300 ezer forintot akar keresni, fontos számukra a bejelentett munkaviszony, a vállalati célok ismerete, a munkahelyi feladatok egyértelműsége és a munkaidő beosztása is.

A fluktuáció igen komoly pénzügyi hátrányokkal jár a növekvő toborzási, betanítási költségek és a csökkenő termelékenység miatt. Mindez könnyen elkerülhető lenne, ha a cégek tudatosan foglalkoznának a munkavállalói élmény rendszeres mérésével és fejlesztésével. A kutatás megerősíti, hogy a munkaszervezési kérdések mellett leginkább a jövedelem és a juttatások mértéke a legfontosabb ma egy fizikai munkavállaló számára (5-ös skálán 3,8-as érték), és változást is ezen a téren várnak leginkább. A kereskedelem, a szállítás, a feldolgozóipar területén, valamint, a vendéglátásban és a turizmusban dolgozó munkavállalók körében végzett kutatás szerint a legtöbben havi nettó 200 és 300 ezer forint közötti jövedelemmel lennének elégedettek (34%), 29% több, mint nettó 300 ezer forintos fizetést szeretne, de viszonylag magas azok aránya is, akik megelégednének 150-200 ezer forint közötti nettó havi bérrel is (24%).

Csak a válaszadók 29%-a keres éppen annyit, mint amennyit szeretne, a többség (44%) az aktuális fizetésénél legalább egy kategóriával magasabb bérsávot tart ideálisnak. A bérükkel leginkább az alacsony végzettségűek és a magyar tulajdonú cégeknél dolgozók elégedetlenek. A megkérdezettek leginkább a munkahely által nyújtott többlet szolgáltatásokkal (2,9) és a munkahelyi biztonsággal (3,0) elégedettek.

A munkaerő viszonylag nagy százaléka állandó mozgásban van

A megkérdezettek 17%-a azonnal, de legkésőbb 1-2 éven belül váltani szeretne, ami több mint 400 ezer embert jelent, további 6% (mintegy 145 ezer fő) pedig jelenleg is aktívan keres új munkahelyet. Középtávon 220 ezer ember hagyná el az országot, és noha kb. 600 ezer fő nem keresi aktívan a lehetőséget, de romló körülmények között elképzelhetőnek tartja, hogy külföldön vállaljon munkát.

A fentiek alapján a legrosszabb forgatókönyv szerint akár 820.000 munkavállaló hagyná ott munkaadóját, ami már drámai hatással lenne a magyar gazdaságra. Ez indokolná, hogy a közepes méretű és kisebb vállalatok is különös figyelmet fordítsanak a munkavállalói élmény fejlesztésére, mégis, eddig döntően csak a multik és a nagyvállalatok foglalkoztak ezzel a szakterülettel tudatosan, de stratégiai szinten még közülük is csak kevesen.

A váltás elsődleges motivációja a magasabb jövedelem (61%), a megkérdezettek 45%-át a 20%-os bérkülönbség mozdítja meg. Vonzó a jobb munkakörnyezet, a biztonság és a kiszámíthatóság, a rugalmasabb munkaidő, de a szakmai fejlődést és a kihívást is szem előtt tartják a dolgozók.

„Sok munkaadó azt hiszi, elég, ha felemeli az alkalmazott fizetését, és ezzel minden rendben van, a munkavállaló korlátlan stresszt, rossz munkakörülményeket, állandó kritikát is elvisel a kapott pénzért. Aztán csodálkoznak, ha az illető akár kevesebb bérért is vált. A munkaadók ma már gyakran látják, hogy korábbi gyakorlatuk nem megfelelő, mégis, sokan nagyon nehezen változtatnak. Pedig jelentős szemléletváltásra van szükségük, ha nem akarják a munkavállalóikat elveszíteni, és minőségi munkaerőt kívánnak megszerezni, véli Ríz Ádám, az EMPX Solutions ügyvezetője.

Szerinte a fluktuáció miatt megnövekedett toborzási és betanítási költségek jelentős pénzügyi veszteséget jelentenek mind vállalati, mind nemzetgazdasági szinten mégis, kevés vállalatnál indítottak el stratégiai munkavállalói élmény fejlesztő programot. “Pedig a munkavállalók érdemi megkérdezésével egyszerűen felmérhetők azok az új munkavállalói igények, amelyeknek egy munkahelynek ma meg kell felelnie” - teszi hozzá Ríz Ádám. Szerinte az elvárások szektoronként is változnak, de az elégedetlenség mindenhol a fluktuációt segíti.

Amíg a cégek egy része még mindig hisz a dolgozók könnyű cserélhetőségében, és nem is veszi számba a pénzügyi veszteségeket, addig nagy valószínűséggel nem lesz érdemi változás Magyarországon a munkáltatói élmény javításában. A gyakran tapasztalt cégvezetői érdektelenség mögött leginkább a megszokás áll. A menedzsment felelőssége nem vitás, de a tettek tartós hiánya már felveti a tulajdonosi felelősség kérdését is.