Mit csinál egy rajzvizsgálati szaktanácsadó?
„A rajz többet mond rólad, mint te magad.” - magyarázza Sz. Látó Judit, diplomás rajzvizsgálati szaktanácsadó, a rajzvizsgálat esszenciáját. A rajzot sosem csak önmagában, hanem teljes kontextusában, a rajzoló személyével és a háttér információkkal együtt szükséges vizsgálnunk. Hogyan is képzeljük el mindezt a gyakorlatban? És miként telik egy napja?
A fóti irodája egy 17 négyzetméteres gombaházikó, melynek ajtaja kicsik és nagyok számára is egyaránt nyitva áll. Azért szeretett bele munkájának színterébe, mert az nem egy terápiás tér, hanem egy barátságos közeg, ahova jó betérni, ahol nem feszeng a kliens, hanem átöleli a tér. Sőt, szeretett négylábú házi kedvencünk is mellettünk lehet a konzultációk alkalmával. Ilyen környezetben a felnőttek is jól érzik magukat, a gyerekek pedig szívesebben ott maradnak szülő nélkül egy-egy foglalkozás alkalmával.
A rajz, mint problémáink megoldó kulcsa?
„Nem terápiával dolgozom, hanem segítő beszélgetéssel, aminek kiegészítő eleme a rajzvizsgálat. Például ha kisgyereket hoznak hozzám, azt szoktam kérni, hogy mindig a szülő jöjjön először, hogy átbeszéljük a problémát és megértsem, miben kéri a segítségemet. Hozni kell egy kontrol rajzot, amit átvizsgálok, majd a helyszínen, az irodámban megtörténik a teszt rajzoltatás.” Jobban szereti, ha ez több alkalmas, mert az első találkozáskor a kisgyerek még izeg-mozog, ismerkedik a környezetével, viszont a második alkalommal már fegyelmezettebben áll neki a rajzolásnak. „Elmondom a szülőnek, hogy megnézem a problémát rajzon, de küldöm is tovább a gyereket egy pszichológus kollégámhoz, mert a mentálhigiénés szakember úgymond a pszichológus előszobája. Tehát a rajz csak kiindulópont arra, hogy mi lehet a probléma, hogy megtudjuk az elakadás forrását.”
Ha felnőtt jön hozzá, akkor nem szokott rajzot kérni előre, hanem olyan tesztet alkalmaz, ami az adott problémával foglalkozik. Eszköztára 40 különféle eljárásmódot tartalmaz, a spontán firkák és firkatesztek elemzésétől, a családrajzokon keresztül, a színek pszichológia elemzésén át, vagyis a kliens elakadásának függvénye, hogy mely rajztechnikát hívja segítségül szakértői kalapjából. „Van például a 60 másodperces rajzteszt, ami egy szembesülés önmagaddal, hogy éppen azon a napon, abban az időszakában az életednek, hogy vagy bizonyos dolgokkal.”
Két egyforma nap nem létezik számára, ahogyan két egyforma probléma sem
A pandémia és karantén időszak hatása miatt nagyon sok szülő keresi meg kamasz gyerekkel kapcsolatos témával, problémával, mert az otthonlét, a közös lét során nehezen értik meg egymást a családtagok. A gyerek is most szembesült azzal, hogy nem mehet akkor, és úgy, ahogy ő szeretne. Olyan helyzet is előfordult már, hogy a szülő a gyereke miatt látogatott el Judithoz és kiderült, hogy a szülőnek is szüksége van támogatásra szülői mivoltának megerősítésében.
Felnőtteknél a párkapcsolati problémák feltárása mellett, jellemzően a home office okozta feszültség és stressz kezelése miatt keresik fel, illetve azzal, ki hogyan éli meg azt a helyzetet, amibe most a vírus miatt belekerült. Gyászfeldolgozás során megesik, hogy a gyászoló nem tud beszélni arról, amit érez, könnyebb azt lerajzolnia, és a rajzon keresztül bemutatni a lelki állapotát.
Csoporttal, például munkahelyi belső konfliktus feltárásával, közös rajzvizsgálat keretében foglalkozik. Óvónőknek is tart továbbképzést, valamint előfordul, hogy pszichológussal is együttműködik, mint egy terápiás folyamat lezárásának segítője.
Jelenleg többnyire online dolgozik, azonban gyerekek esetében csak személyes konzultációt vállal. Miért? „A rajzvizsgálat nem csak arról szól, hogy mit rajzoltál, ránézek, és akkor megmondom a tutit, mert az totál Hókusz Pókusz. Nemcsak magát a rajzot nézem, hanem minden egyéb tesztreakciót is, mint például hogyan hajtja végre a rajzoló az utasításaimat, milyen gyorsan vagy lassan reagál arra, kér engedélyt vagy bármilyen segítséget az illető, illetve hogyan érzi magát ebben a szituációban.” Majd kontextusba helyezi a kapott információkat a körülmények figyelembevételével és fenomenológiai térképet is rajzol, ahol feltünteti a vizsgálatot. Mindezek mellett tanulmányozza a papírra vetett vonalakat, hogy milyen erősen rajzolta azokat a kliens, használt-e színeket, milyen színeket használt. Gyerek esetében, ha családot rajzoltat, akkor rá tud nézni a családi helyzetre, a család működésére, arra, hogy a gyerek kit hogyan lát a családon belül, de akár iskolai konfliktusra is.
Önmagában a rajzteszt megmutatja az adott személyt, aki rajzol, és azt, hogy az egyén hogyan érzi magát egy adott szituációban, ami már kiindulópontja lehet egy segítő beszélgetésnek. „Nem tudom megoldani a problémádat, én abban tudok segíteni, hogy megértsd önmagad, hogy neked mi a megoldásod arra a problémára.” -indokolja Judit, hogy miért nem ad tanácsokat, csak irányvonalakat jelöl ki, amennyiben szükséges. Szakértőként pedig tudnia kell, hogy mit lát bele a másik személy rajzába, tudnia kell, hogy az most ténylegesen arról az emberről szól, vagy róla. Nem véletlen, hogy 100 órás művészetterápiás önismereti folyamaton kellett végig mennie azért, hogy külső szemmel tudjon ránézni egy másik ember rajzára. Sőt, időnként szupervízióba is szükséges járnia, hogy mások lelki nehézségeitől megtisztítsa a fejét.Milyen készségek szükségesek ehhez a pályához?
Judit szerint segítő pályára csak az megy, aki eleve nagyon empatikus személy. Szerencsés, mert anyai ágon ezt örökölte a türelem, odafigyelés és nyitottság mellett. Fontos, hogy tiszteljük és elfogadjuk a másik embert és hagyjuk, hogy a saját tempójában dolgozzon a problémáján. És véleménye szerint nem árt, ha az ember jól tud kommunikálni, hiszen "i>Egy jó beszélgetés sok mindent megold, felold és helyre tesz.”
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Az emelőgépkezelő olyan szakember, aki különféle emelő- és anyagmozgató gépek biztonságos működtetésével segíti a munkafolyamatokat ipari vagy... Teljes cikk
A targoncavezető a raktárak és gyárak nélkülözhetetlen munkatársa, aki a logisztikai folyamatok zökkenőmentes működéséről gondoskodik. Teljes cikk
A mezőgazdasági gépszerelő kulcsfontosságú szereplő a modern mezőgazdaságban, hiszen a termelés hatékonysága nagyrészt a gépek megbízható működésén múlik. Teljes cikk
- -50 fokban is szívből fotózik a sarkvidéki expedíciókon - Horvath Esther, World Press Photo nyertes fotós 4 hete
- Ingyen dolgozó nők és szabadságra vágyó apák – parázs vita a Parlamentben 1 hónapja
- Október végétől a nők már ingyen dolgoznak – de most fordulhat a kocka 1 hónapja
- Új kommunikációs vezető az Auchannál 1 hónapja
- Új HR vezető a Debrecen International Airportnál 2 hónapja
- Távozik az RTL-től Endrei-Kiss Judit HR vezérigazgató-helyettes 2 hónapja
- Munkahelyi mentális egészség: mit tesz a cég, és mi a felelőssége? 2 hónapja
- Hogyan beszéljünk a főnökkel? 3 hónapja
- A vezető nem chatbot és osztódni sem tud 3 hónapja
- Mennyit keresnek a marketingesek 2025-ben? 4 hónapja
- Karrier a Mercedesnél: szerszámkarbantartóból gépészmérnök-projektvezető 5 hónapja
Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?