Mit gondolnak a kkv-k a négynapos munkahétről?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgy friss, hazai kkv-kat kérdező felmérés szerint a vállalatok közel harmada megfontolná a rövidebb munkahét bevezetését. A felmérésből az is kiderült, hogy a mérhető hatékonyság a fő mozgatórugója ezeknek az ilyen jellegű HR újításoknak.
Legnagyobb kihívások
A Cégmenedzser Szoftver Kft. felmérése komplexen vizsgálta, hogy ebben a gazdasági nehézségekkel teli időszakban melyek a legnagyobb, kkv-kat érintő kihívások: elsődleges prioritása a vállalatoknak a megnövekedett működési költségek csökkentése (68%), de hasonlóan nagy arányban terveznek új vevőket és új piacokat is felkutatni (64%) az eredményesség növelése érdekében. Ami szintén érdekes, hogy a vállalatok majdnem felének óriási kihívás a munkavállalók megtartása, és azok elégedettségének növelése.
Vonzó is legyél, de a hatékonyság a fő cél
Nem véletlen tehát, hogy a megkérdezett szolgáltató, gyártó és kereskedő cégvezetők háromnegyede tervez munkavállalókat érintő változtatásokat is ebben az évben. Felük a munkaerő-kihasználtság és hatékonyságnövelés érdekében, 25%-uk pedig azért, hogy vonzó munkáltatóként gondoljanak rájuk a leendő munkavállalók. Munkáltatói oldalról vizsgálva tehát elmondható, hogy a HR kezdeményezések fő célja mégiscsak a vállalati szintű eredményesség fokozása.
“Manapság nagyobb vonzerővel bír egy olyan munkahely, ahol a bérigények teljesülnek, és ahol a rugalmas munkavégzés - home office és a négynapos munkahét - biztosított. Itt azonban van egy ellentmondás, hiszen a munkáltatónak úgy kellene fokozni az eredményességet, hogy közben költséget is csökkentene.” - mondja Jagodics Tamás, a Cégmenedzser Szoftver Kft. tulajdonos-ügyvezetője.
Négynapos munkahét. Igen, nem, talán.
A felmérés konkrétan a négynapos munkahét ötletére is rákérdezett, amely már számos hazai, sikeres tesztidőszakon van túl. A hazai kkv-k azonban egyelőre felemásan állnak a kérdéshez: 34%-uk már teszteli, vagy kacérkodik a bevezetéssel, 43%-uk bár jó ötletnek, de kivitelezhetetlennek tartja saját iparágában (jellemzően a gyártó cégek esetében), 23%-uk viszont egyáltalán nem hisz benne.
“Úgy látjuk, az a vállalat fogja jó eséllyel meglépni a négynapos munkahéthez hasonló, rendszerszintű HR változtatásokat, amely már az első pillanattól tudja mérni tudja annak eredményeit, és azokat hatékonyságnövelésre képes fordítani.” - tette hozzá Jagodics Tamás.
A vállalatok és szervezetek működési hatékonyságának mérésére és növelésére is alkalmas vállalatirányítási rendszerek az említett munkavállalói változásokat is képesek nyomon követni, monitorozni és értékelni.
Digitalizációban is van még mit behoznunk
A felmérés szerint a kkv-k több mint 60%-a tervez idén valamilyen digitális fejlesztést, vagy azért, mert hisz a fejlődésben (56%), vagy azért, mert fél, hogy a versenytársaktól lemarad (9%). A válaszadók többsége CRM, vagy vállalatirányítási rendszert vezetne be, ill. webáruház indítását vagy fejlesztését tervezi.
Fejlődni még van hova bőven: az Európai Unió tagállamainak digitális fejlődését nyomon követő Digitális Gazdaság és Társadalom Index 2022-es mutatói szerint a magyar kis- és közepes vállalatok mindössze 34 százaléka használ tevékenységéhez elektronikus megoldásokat. Az uniós átlag ezzel szemben jelenleg 55 százalék.
fotó: unsplash
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?