Mivel lehetne trendivé, ne adj' isten szexivé tenni az üzemi tanács intézményrendszerét?

Tényleg. Mivel is? Hát a nevet ugye buktuk, mert törvény rendezi, és általában valamilyen kellemetlen asszociációval társul. Akkor viszont nem sok más maradt: a tartalommal kell villantani! De persze előtte jó lenne tisztázni, mi haszna van az ÜT-nek?

Semmi. Vagy nagyon is sok. Hát ezzel még mindig nem sikerült közelebb jutnunk a témához, sőt. Valószínűleg most a még szikrányi kíváncsiságot tanúsító olvasó is azon gondolkodik, itt hagyja abba az olvasást. (Természetesen megteheted, de minek, ha már eljutottál idáig és érdekel a téma?) Itt van például egy sor a vonatkozó törvényből: „262. § (1) Az üzemi tanács feladata a munkaviszonyra vonatkozó szabályok megtartásának figyelemmel kisérése.”

Ugye! Megmondtam. Lehet semmi, és lehet valami egészen meghatározó a dolgozó életében. Ez választás, vagyis döntés kérdése. A mi testületünk azt az utat választotta, hogy meghatározó formációja lesz a vállalati kultúra alakításának, építésének. A munkavállalók vezetésben való részvételi jogát az üzemi tanács intézményrendszere biztosítja. A tanácsnak egyrészt az a szerepe az üzem életében, hogy képviselje a munkavállalók érdekeit, tolmácsolja a dolgozók észrevételeit, kéréseit és kérdéseit a vezetőség felé. Másrészt pedig arra törekszik, hogy a vezetői döntésekről, melyekről adott esetben a munkáltató ki sem kérte a munkavállalók véleményét, begyűjtsön minden háttér-információt, ami segít a döntés megértésében, feldolgozásában, adott esetben annak elfogadásában. Az üzemi tanács egyeztet a munkáltatóval a cég gazdasági helyzetéről, a tevékenységi körét érintő alapvető kérdésekről, a keresetek és bérkifizetések alakulásáról, valamint a munka feltételeiről és a munkaidő felhasználásáról.

De mitől trendi és szexi? Mert ez így száraz és sivár, mint a hónapos mákos bejgli vékony töltelékkel, bögre tej vagy rum nélkül.

Nézzük akkor a konkrétumokat:

• Ugye egyetértünk, hogy a sport manapság is trendi?! És hogy mi köze lehet a szexi ÜT-nek sporthoz?


o Kedvezményes vagy ingyenes sportolási lehetőséget szervezhet a dolgozók részére.
o Céges nevezéssel sportrendezvényre juthatnak el a dolgozók.
o Céges sportnap, egészségnap vagy sportkör szervezése.

• A több pénz, több kultúra és a több kikapcsolódási lehetőség ugye trendi/szexi? Hogy segíthet ezen az ÜT? Cafeteriával kapcsolatos fejlesztések kivitelezésével!


o Az ÜT-nek van joga egyeztetni a nyilatkoztatás módjáról, a dolgozókat terhelő adminisztráció átalakításáról.
o Az ÜT segíthet új cafeteriaelemek bevezetésével, ami készpénzt, fesztiválbérletet, lakás- és/vagy diákhitel-törlesztést, vagy balatoni sétahajókázást jelent a dolgozóknak.
o Kezdeményezheti a cafeteria-keretösszeg újratárgyalását az aktuális gazdasági helyzet alapján.

• A bulizás mindkét elvárást nézve tuti! Miért ne szervezhetne a tanács céges bulikat?!


o Rendeztünk több alkalommal farsangi bált. A buli batyus volt, vagy félig önköltséges. Kértünk egy szerény hozzájárulást a cégtől, a többit a dolgozók dobták össze. Még farsangi vándorserleget is készíttettünk!
o Bulihétvége: a fentiek mintájára lehet egy pénteki utazással 1 éjszakás foglalással bevenni a Balatont, a Velencei-tavat vagy bármilyen más turistacélpontot.

• A gondoskodás, a törődés, a társadalmi felelősségvállalás trendi és szexi!


o A véradásból sikerült hagyományt teremtenünk.
o Évről évre csatlakoztunk a Movember mozgalomhoz is.
o Gyűjtöttünk élelmiszert, takarót, könyvet a rászorulóknak.
o Belevágtunk a Bringázz a munkába! kampányba.
o Nőnap alkalmából hagyományosan virággal vagy bonbonnal köszöntjük hölgy kollégáinkat.

Véleményem szerint az ÜT akkor jó, ha amolyan cselekvők klubjává alakítjuk. Nem kell túlmisztifikálni az intézményrendszert, csak körbe kell nézni a munkahelyen és meg kell hallgatni a kollégákat, hogy mit gondolnak, mitől lesz olyan a munkahelyünk, ami elégedetté tesz, ami arra ösztönöz, hogy ottmaradjanak, illetve vonzó legyen a jó minőségű friss munkaerőnek is (= klassz új kollégáknak). Nézz körbe a saját portádon! Te min változtatnál? Kik lehetnek a szövetségeseid? Mi lesz az első lépés, amit megteszel a kellemesebb, barátibb, ösztönzőbb vagy élhetőbb munkahelyi légkörért?

Labancz Norbert
HR közgazdász, üt elnök

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tanulmány: nem elég befogadóak a céges csapatépítő programok?

Egy új kutatás szerint a csapatok összekovácsolását és a kollégák közötti kapcsolatok építését célzó vállalati tevékenységek valójában... Teljes cikk

Pukkan az AI-lufi, jön a józanodás: mégis szükség lesz emberekre a munkahelyen?

A mesterséges intelligencia forradalmáról kiderülhet, hogy nem váltja be a hozzá fűzött reményeket: az iparág veszteséges, a projektek többsége... Teljes cikk

Már tízből hat webáruházban dolgozik AI munkatárs

Bár a hazai webáruházak többsége továbbra is növekedésre számít, komoly versenyhelyzettel kell szembenézniük. A Temu és más nemzetközi piacterek... Teljes cikk