kapubanner for mobile

Most kell cafeteriát választani, de nem minden munkáltató segít a döntésben

Ezekben a napokban kell véglegesítenie a munkavállalóknak, hogy ki milyen cafeteria elemet venne idén igénybe. Azonban az azénpénzem.hu szerint nem árt résen lenni: a munkáltatók ugyanis néhány elemet erősen félrevezető módon ismertetnek.

images

Indul a béren kívüli juttatások választási szezonja, azonban az azénpénzem.hu-hoz eljuttatott munkáltatói tájékoztatókból az derült ki, hogy egyes cégek nemhogy segítenék a választást, még félre is vezetik dolgozójukat. Az egyik tájékoztatóban például ez szerepel: „míg az egészségbiztosítás már évi 92 ezer forint cafeteria-kerettel elérhető (alap szolgáltatási csomag esetén), addig az egészségpénztárra 124 833 forintot kell lekötni ahhoz, hogy 92 ezer forint felhasználható legyen az év során”. Egy másik vállalati „segítő” anyagban még táblázatban is taglalják, mennyivel jobban megéri a Generali Egészségprogramja, mint egy egészségpénztár. Az egészségbiztosítás és az egészségpénztár a Generali álláspontja szerint egymást jól kiegészítő, ám más-más célt szolgáló cafeteria elemek, ráadásul az egészségpénztárban összegyűjtött összegből fizethető a szűrővizsgálatokat és betegség esetén magánorvosi ellátást finanszírozó egészségbiztosítás is.

Arról azonban egyik szórólapon sem ejtenek szót, hogy míg az egészségpénztári befizetések egyéni számlára kerülnek, a betegségbiztosítás másképp működik, nem lehet félretenni, lekötni, hanem ahogy bármely más biztosítás, baj esetén fizet.

Több cég új elemként kínál különböző utalvány-, és egyéb konstrukciókat az általa kínált cafeteria keret terhére. Ezek azonban nem tartoznak a béren kívüli juttatások közé. Ezeknek a juttatásoknak a normálnál magasabb – 51,17 százalékos – az adóterhe. Az ezt választók tehát egyszerűen kevesebbet költhetnek.

azénpénzem.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek