MSZP: csökkenteni kell a munkavállalók kiszolgáltatottságát
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatGúr Nándor, a szocialisták országgyűlési képviselője elmondta egyetértettek a Magyar Szakszervezeti Szövetségnek a munka világáról tett korábbi megállapításaival és együttműködést ajánlottak az érdekvédőknek. Szerinte a hatályos munka törvénykönyve úgy tette rugalmasabbá a munkavállalást, hogy a munkavállalók biztonságát csökkentette - írja az MTI.
Emellett elfogadhatatlan, hogy megszűnt a szociális párbeszéd, a munkabérből élők pedig nem kapnak elegendő pótlékokat a túlmunkájukért - mondta. A dolgozó emberek több mint fele az egy főre jutó létminimum összegét sem keresi meg, miközben a kormány azt hazudja, hogy az emberek jobban élnek. "Persze a tetején" - tette hozzá.
Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője azt közölte, hogy a kormány alapvetően csak azokat az uniós forrásokat veszi igénybe, amelyek saját barátait szolgálják, miközben a "melósokat" magára hagyja. Példaként említette, hogy Mészáros Lőrinc eddig 397 milliárd forint uniós pénzt nyert el, miközben Magyarország nem kért támogatást az európai globalizációs alkalmazkodási alapból, amely a munkájukat elvesztőknek nyújt segítséget európai forrásokból.
MTI
Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője azt közölte, hogy a kormány alapvetően csak azokat az uniós forrásokat veszi igénybe, amelyek saját barátait szolgálják, miközben a "melósokat" magára hagyja. Példaként említette, hogy Mészáros Lőrinc eddig 397 milliárd forint uniós pénzt nyert el, miközben Magyarország nem kért támogatást az európai globalizációs alkalmazkodási alapból, amely a munkájukat elvesztőknek nyújt segítséget európai forrásokból.
MTI
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?