Munkahelyi baleset: kit terhel a kártérítés fizetése?

Baleset esetén az emberi szervezetet olyan egyszeri külső hatás éri, amely a munkavállaló akaratától függetlenül, hirtelen vagy aránylag rövid idő alatt következik be és sérülést, mérgezést vagy más egészségi károsodást, illetve halált okoz. Munkahelyi balesetről akkor beszélhetünk, ha az a munkaviszonnyal összefüggésben éri a munkavállalót.

A régen az is munkahelyi balesetnek minősült, amely munkába menet vagy onnan hazafelé jövet történt. Mára ez a szabály megváltozott, viszont akad egy kivétel: a munkáltatót (munkaadót) terheli a felelősség, ha a kár annak saját szállítóeszközén vagy az általa bérelt járművön való utazás során következett be.

A Munka törvénykönyve kimondja, hogy a munkáltató köteles biztosítani az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeit. A munkahelyi balesetért elsősorban a munkáltatót terheli a felelősség, és kártérítés fizetésére kötelezhető. A dolgozóknak azonban viselniük kell a kárnak azt a részét, amely vétkes magatartásuk következtében állt elő.

A munkáltató felelőssége az üzemi balesetért objektív felelősség, azaz a kárért vétkességére tekintet nélkül felel. (A jogban a vétkesség azt fejezi ki, hogy a kár amiatt keletkezett, mert valamelyik fél nem úgy járt el, ahogy tőle az az adott körülmények között elvárható lett volna.) Akkor mentesül a munkáltató a felelősség alól, ha bebizonyítja a kárt a működési körén kívül eső elháríthatatlan ok, vagy kizárólag a károsult munkavállaló magatartása okozta.

Ez utóbbira példa, amikor a munkavállaló nem viseli a kötelező védőeszközöket, vagy nem a szabályoknak megfelelően használja a munkagépeket. Gyakori eset az is, hogy a kárt a munkavállaló és a munkáltató magatartása együttesen okozza, ilyenkor a vétkesség arányában kármegosztást kell alkalmazni.

A munkahelyi balesetet követően a munkavállaló általában betegállományba kerül és baleseti táppénzt kap, amelynek összege magasabb a "normál" táppénz összegénél. Ha felgyógyul, leállítják a táppénz folyósítását, viszont ha a baleset miatt csökkent a munkaképessége, akkor baleseti járadékot állapítanak meg a számára. Ha a munkaképesség-csökkenése meghaladja a hatvanhét százalékot, akkor baleseti rokkantsági nyugdíjat kap. A társadalombiztosítási ellátások szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a munkavállaló is vétkes volt-e a balesetben, az ellátásokat minden esetben megkapja - számol be a Napi Gazdaság.

A Munka törvénykönyvén alapuló munkáltatói kártérítési felelősségnél viszont már figyelembe kell venni, hogy maga a sérült közrejátszott-e a baleset bekövetkezésében vagy sem. A kártérítés azt jelenti, hogy olyan anyagi helyzetbe kell hozni a sérültet, mintha a baleset be sem következett volna. Amennyiben rokkantnyugdíjas lesz, akkor járadékot kell részére megállapítani, aminek az összege azonos lesz a becsült jövedelmével, fizetésével.

Ha olyan súlyos sérülést szenvedett, ami az életvitelét jelentősen megnehezíti, akkor úgynevezett nem vagyoni kártérítésre is igényt tarthat. A tartósan sérült munkavállaló tehát két forrásból kap kompenzációt: a társadalombiztosítástól és a munkaadótól. A kettő együtt hozza őt olyan anyagi helyzetbe, mint amilyenben akkor élne, ha a korábbi egészségi állapotának megfelelő módon tudna dolgozni.

A másik oldalon viszont a munkáltató a társadalombiztosításnak is köteles megtéríteni azt az összeget, amit az a baleset a kapcsán fizetett. Így ki kell fizetnie a kórházi és a gyógyszerköltséget, a táppénzt, és ha baleseti járadék fizetésére kerül sor, akkor azt is.

Napi Gazdaság