kapubanner for mobile

Munkahelyi képzések plusz költségek nélkül?

A Magyar Gallup Intézet felnőttképzési témában legutóbb néhány hónapja készített felmérést, amelynek eredményei szerint a vállalkozások számára rendkívül fontos a dolgozók képzése. Azon cégeknek, amelyek tervezik a jövő évi képzéseket, a fele pályázna azért, hogy nagyobb költségvetéssel szervezhessen képzést.

A megkérdezett vállalkozások 62 százaléka fontosnak, vagy nagyon fontosnak tartja a képzést: átlagosan a vállalkozások 71 százaléka finanszírozta részben vagy egészben az elmúlt évben a dolgozók képzését, és 61 százalékuk készített felmérést, azt követően pedig elemzést arról, hogy munkavállalóiknak milyen készségekre, ismeretekre, s ehhez milyen képzésekre van szükségük.

Azoknak a vállalatoknak, amelyek tervezik a jövő évi képzéseket, a fele pályázna annak érdekében, hogy nagyobb költségvetéssel szervezhessen képzést, míg azok körében, akik nem terveznek oktatást a következő évben, 43 százalékuk pályázna, ha 100 százalékos költségtámogatással valósíthatna meg képzést, s 16 százalékuk pályázna akkor is, ha önrészt is kéne biztosítania a támogatás mellé. Azok között, akik az elmúlt évben finanszíroztak képzést, a kisebb vállalkozások mindössze 7 százaléka, s a nagyobb vállalkozásoknak is csak 20-30 százaléka vett igénybe támogatást valamilyen formában.

Mindezek alapján fontosnak és hatékony befektetésnek tűnik a vállalati humántőke képzésre vonatkozó támogatások folyamatos szinten tartása, illetve fejlesztése.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) Társadalmi Megújulás Operatív Programja (TÁMOP) keretében jelenleg támogathatóak
- a szakmai képzések,
- az Európai Unióval kapcsolatos képzések,
- a vállalkozás működésével kapcsolatos képzések (pénzügyi, számviteli, adó, vám, társadalombiztosítási, stb.),
- idegen nyelvi képzések,
- számítástechnikai, informatikai képzések,
- munka- és egészségvédelmi képzések,
- valamint vezetőképzés,

amelyeken a pályázatot benyújtó vállalkozás munkavállalói, a vállalkozás tulajdonosa, és vezető tisztségviselői vehetnek részt.

A TÁMOP pályázatok szerint "a pályázónak legalább a projekt elszámolható összköltségének 10-25 százalékát kitevő igazolt önrésszel kell rendelkeznie, a támogatási szerződés aláírását megelőzően." A pályázati útmutató szerint továbbá "az önerő részét képezheti a szakképzési hozzájárulásból saját munkavállaló képzésére fordítható rész".

A fenti szabályozás azért rendkívül fontos, mivel egyébként a szakképzési hozzájárulás munkavállalók utáni megfizetése kötelező érvényű a vállalkozás számára, ezáltal viszont lehetőség nyílik a kötelezően befizetett hozzájárulás önerőként történő feltüntetésére, amikor EU-s képzési programokra pályázik a cég.

A 13/2006. (XII. 27.) SZMM rendelet 4. § (1) alapján "külső képzés esetén a hozzájárulásra kötelezett és a képző intézmény közötti szolgáltatási szerződés és az annak alapján kiállított számla képezi az elszámolás alapját."

Ugyanezen jogszabály 4. § (3) alapján külső képzés esetén a képző intézmény köteles a hozzájárulásra kötelezettnek - e rendeletben előírt dokumentálási kötelezettsége teljesítése érdekében - átadni:
a) a külön jogszabályban meghatározott intézmény-akkreditációs tanúsítvány,
b) a hozzájárulásra kötelezett saját munkavállalójával megkötött felnőttképzési szerződés,
c) OKJ-ban nem szereplő, valamint nem akkreditált program alapján folytatott képzés esetén - az Fktv. 16. §-ának (2) bekezdése szerinti - képzési program,
d) akkreditált képzés estén a program-akkreditációs tanúsítvány
cégszerűen hitelesített másolatát.

Mivel a fenti, szakképzési hozzájárulásra vonatkozó elszámolási előírás szintén teljesen összhangban van a TÁMOP nyertes pályázataira vonatkozó elszámolási szabályokkal, így a képzési projekt elszámolásnál sem érheti a pályázót meglepetés, amennyiben önerőként a kötelezően megfizetendő szakképzési hozzájárulás összegét tünteti fel.

Mit jelent mindez a gyakorlatban? Amennyiben vállalkozásunk munkavállalóinak, menedzsmentjének, illetve tulajdonosainak továbbképzésében gondolkodunk, feltétlenül érdemes támogatásra pályázni, mivel pozitív támogatói döntés esetén - figyelembe véve a fent bemutatott szakképzési hozzájárulás önerőként való felhasználhatóságát - plusz ráfordítás nélkül, azaz gyakorlatilag ingyen valósíthatjuk meg a vállalati képzést.

Az elérhető pályázatokkal kapcsolatban bővebb információval az European Conformity Check Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet ([email protected]) munkatársai örömmel állnak rendelkezésére.

A cikk a TESK Magazin 20. számában olvasható

Csomár Zoltán

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés

A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk

AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé

A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk

Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók

Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk