Munkáltatói lojalitás, hol a határ?

Ahogy szokták mondani, a történet megtörtént, valós szereplőkkel, 2013-ban. Egy cég alkalmazottjánál mellrákot diagnosztizáltak. A munkáltató és a csapat első perctől a kolléga mellé állt. A tulajdonos kapcsolatai révén megszervezte a megbetegedett kolléganő műtétjét, amely jól sikerült. A műtét utáni napokat a kolléga az egyik legjobb magánklinikán töltötte, szintén a munkáltató költségén. A daganat nagyon kicsi volt, szerencsére nem terjedt tovább sehova, így gyors felépülést jósoltak az orvosok. A kezelés simán ment, de a kolléganő csak nem jött, hiába várták. Felajánlottak neki kötetlen munkaidőt, hogyha fáradt, vagy nincs jó passzban, csak menjen haza. Eltelt 8 hónap. Máshonnan jött a hír, hogy azért nem jön vissza, mert a háziorvos kiokosította, használja ki a teljes táppénzt, egy év jár neki. Megtette. Többször volt bent a cégnél, szemmel láthatólag jó passzban, mindig az orvosra fogta, hogy miért nem jön vissza.

Aztán amikor az egy év lejárt, üzent, hogy a betegsége miatt bent maradt szabadságait számfejtsék neki, és utalják el, valamint szüntessék meg a munkaviszonyát, mert így nem tudják leszázalékolni. Az orvos tanácsára végül sikeresen leszázalékoltatta magát.

A csapat a történtek ellenére örült neki, hogy tünetmentes és nincs semmi panasza. Ekkor jött a legnagyobb pofon: egy másik alkalmazott elmondta, hogy a régi kolléganőt pultosként látta dolgozni egy vendéglátóhelyen.

A munkáltató azt mondja, soha többet nem áll így senki mellé, de a következő másodpercben megszólal az ember belőle: legközelebb is segítek. Hozzáteszi, elgondolkodott azért rajta, hogy azt a több mint két milliót, amit hűtlen munkavállalójára költött, inkább egy állatmenhelynek kellett volna adnia.

Hol a határ? Meddig segítsen a munkáltató?