Munkavállalói jóllétre irányuló pályázatot írtak ki, 4 millió forintot kap a nyertes
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Generali Csoport idén három kategóriában hirdeti meg a kis- és középvállalkozások fenntarthatósági törekvéseit segítő EnterPRIZE nemzetközi programot. A pályázat célja a hazai KKV szektor gazdasági erősödésének, megújulásának és fenntartható fejlődésének támogatása. A vállalatok összesen bruttó 15 millió forintos támogatásban részesülnek: a legjobb környezetvédelmi pályázatot 7 millió forinttal, míg a munkavállalói jóllét és a mikrokörnyezet iránti felelősségvállalás kategória nyerteseit 4-4 millió forinttal díjazzák.
A "Munkavállalói jóllét" kategóriában a dolgozók és családjaik életminőségét javító kezdeményezéseket ismerik el. Azoknak a vállalkozásoknak érdemes pályázniuk, akiknek célja egészségmegőrzési programok, képzések és tréningek, valamint a munka és a magánélet egyensúlyának megteremtését segítő szabadidős programok szervezése. A pályázat küldetése, hogy a díj elnyerésével megvalósított eseménnyel a munkavállalók jobban érezzék magukat a munkahelyükön, és ezáltal motiváltabbak és produktívabbak legyenek. A nyertes projekt bruttó 4 millió forint díjazásban részesül.
A nyertesek a Generali Csoport nemzetközi EnterPRIZE pályázatára is továbbjuthatnak. Emellett a pályázat győztesei a pénzdíjon felül tagjai lesznek a hazai EnterPrize Alumni közösségnek, ami lehetőséget biztosít a jó gyakorlatok megosztására, és a vállalkozások fenntarthatósági törekvéseik előmozdítására is.
A pályázatok benyújtási határideje: 2025. június 13. 24:00
A Generali SME EnterPRIZE KKV fenntarthatósági pályázatára 2025. május 5-től várják a jelentkezéseket. További információ ide kattintva érhető el.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?