Nagyot nőtt a takarítócég, már több mint 11 ezren dolgoznak náluk: létszámtrendek
Tavaly decemberről idén januárra az épületek takarításával és facility managementjével foglalkozó B + N Referencia Zrt-nél nőtt legnagyobbat az alkalmazotti létszám, 1963 fővel lettek többen, 11 562-en vannak - derül ki a HR Portál és az OPTEN Létszámtrendek összeállításából, amely a legnagyobb hazai munkaadókat monitorozza.

A legnagyobb hazai foglalkoztató továbbra is a Magyar Posta Zrt, itt 2023. decemberről 2024. januárra 260 fővel csökkent a létszám, januárban 23 439-en voltak a postások.
Hatalmasat nőtt a B + N Referencia Zrt., amely megelőzte a Tescót és 11 562 alkalmazottjával feljött a hetedik helyre. A Tescónál 128-cal dolgoznak kevesebben, ám még mindig 10 ezer fölötti a létszám.
Közeledik egymáshoz a két legnagyobb munkaerő-kölcsönző. A Prohumannál 139 fővel, 6415-re csökkent a létszám, a WHC-nél 278 fővel 6116-ra emelkedett.
Két gyártó cégnél is 100 feletti mozgást regisztráltunk: A Samsung SDI-nél 117-tel, a Rosenbergernél 190 fővel lettek többen. A néhány hónappal ezelőtt a legnagyobb cégek közé berobbant HR Direkt munkaerő-kölcsönzőnél most 334 fős létszámcsökkenés történt.
Az állami/önkormányzati szférából a Magyar Közútnál 213-mal kevesebben, a BKM Nonprofitnál 166-tal többen állnak alkalmazásban.
A szervezetek által leadott foglalkoztatotti létszámra vonatkozó adatok hivatalos állami forrásból (NAV, KSH) származnak. Néhány nagyvállalat - elsősorban a bankok, rajtuk kívül például a MOL - nem közöl havi létszámadatokat, így azok változásáról nem tudunk beszámolni. Szintén nincs benne a létszámadatokban a kölcsönbevevők kölcsönzötti állománya, az a kölcsönző cégeknél jelenik meg.
Létszám a legnagyobb hazai foglalkoztatóknál (fő)
Vállalat neve | 2024. jan. | 2023. dec. | Változás |
Magyar Posta Zrt. | 23 439 | 23 699 | -260 |
MÁV Zrt. | 17 344 | 17 395 | -51 |
VOLÁNBUSZ Zrt. | 17 204 | 17 250 | -46 |
SPAR Magyarország Kft. | 14 101 | 14 166 | -65 |
MÁV-START Zrt. | 12 671 | 12 701 | -30 |
AUDI HUNGARIA Zrt. | 12 519 | 12 534 | -15 |
B + N Referencia Zrt. | 11 562 | 9599 | 1963 |
TESCO-GLOBAL Zrt. | 10 011 | 10 139 | -128 |
Lidl Magyarország Bt. | 8809 | 8808 | 1 |
Flextronics International Kft. | 6590 | 6668 | -78 |
Prohuman Zrt. | 6415 | 6554 | -139 |
WHC Kft. | 6116 | 5838 | 278 |
Richter Gedeon Nyrt. | 5965 | 5972 | -7 |
AUCHAN MAGYARORSZÁG Kft. | 5866 | 5950 | -84 |
Magyar Telekom Nyrt. | 5826 | 5845 | -19 |
Penny-Market Kft. | 5519 | 5510 | 9 |
Magyar Közút Nonprofit Zrt. | 5462 | 5675 | -213 |
ALDI MAGYARORSZÁG ÉLELMISZER Bt. | 5429 | 5363 | 66 |
BKM Nonprofit Zrt. | 5370 | 5204 | 166 |
Robert Bosch Elektronika Kft. | 5316 | 5294 | 22 |
Robert Bosch Kft. | 5189 | 5190 | -1 |
COLOPLAST Hungary Kft. | 4990 | 4970 | 20 |
Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. | 4795 | 4796 | -1 |
Continental Automotive Hungary Kft. | 4221 | 4218 | 3 |
Harman Becker Kft. | 4115 | 4157 | -42 |
HM EI Zrt. | 4088 | 4130 | -42 |
Robert Bosch Power Tool Kft. | 3987 | 4036 | -49 |
Samsung SDI Magyarország Zrt. | 3838 | 3721 | 117 |
Jabil Circuit Magyarország Kft. | 3836 | 3892 | -56 |
Egis Gyógyszergyár Zrt. | 3743 | 3740 | 3 |
MÁV Szolgáltató Központ Zrt | 3717 | 3451 | 266 |
dm Kft. | 3642 | 3634 | 8 |
DENSO Gyártó Magyarország Kft. | 3605 | 3613 | -8 |
Schaeffler Savaria Kft. | 3600 | 3559 | 41 |
SMR Automotive Mirror Technology Hungary Bt. | 3513 | 3476 | 37 |
Rosenberger Magyarország Kft. | 3418 | 3228 | 190 |
KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. | 3387 | 3416 | -29 |
Progress Étteremhálózat Kft. | 3273 | 3247 | 26 |
thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft. | 3248 | 3213 | 35 |
Citibank Europe plc. Fióktelepe | 3111 | 3118 | -7 |
Robert Bosch Energy and Body Systems KFT. | 3089 | 3131 | -42 |
Nestlé Hungária Kft | 3040 | 3022 | 18 |
BP BSC Kft | 2998 | 2991 | 7 |
Magyar Suzuki Zrt. | 2989 | 2995 | -6 |
HANKOOK TIRE Magyarország Kft. | 2982 | 2982 | 0 |
Deutsche Telekom TSI Hungary Kft. | 2950 | 2976 | -26 |
Vodafone Magyarország zrt. | 2888 | 2866 | 22 |
SK On Hungary Kft. | 2859 | 2885 | -26 |
HR Direkt Kft. | 2855 | 3189 | -334 |
ERFO Közhasznú Nonprofit Kft. | 2851 | 2881 | -30 |
JÁSZ-PLASZTIK kft | 2841 | 2819 | 22 |
Kyndryl Hungary Kft. | 2827 | 2858 | -31 |
Linamar Hungary Zrt. | 2818 | 2848 | -30 |
LEGO Manufacturing Kft. | 2777 | 2765 | 12 |
ZOLLNER Kft. | 2771 | 2796 | -25 |
Deutsche Telekom ITTC Hungary Kft. | 2770 | 2749 | 21 |
Pepco Hungary Kft. | 2733 | 2793 | -60 |
Pannon-Work Zrt. | 2667 | 2595 | 72 |
Pannonjob Kft. | 2610 | 2651 | -41 |
MVM Paksi Atomerőmű Zrt. | 2565 | 2578 | -13 |
FŐKEFE Közhasznú Nonprofit Kft. | 2532 | 2565 | -33 |
Work Force Kft. | 2489 | 2471 | 18 |
AmRest Kft. | 2469 | 2533 | -64 |
Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft. | 2400 | 2375 | 25 |
TDK Hungary Components Kft. | 2395 | 2438 | -43 |
ROSSMANN Magyarország Kft. | 2386 | 2412 | -26 |
Roche Szolgáltató (Európa) Kft. | 2347 | 2327 | 20 |
Provident Pénzügyi Zrt. | 2284 | 2297 | -13 |
SHINHEUNG SEC EU Kft. | 2273 | 2300 | -27 |
MECSEK FÜSZÉRT Zrt. | 2261 | 2266 | -5 |
Nokia Solutions and Networks Kft. | 2245 | 2273 | -28 |
MVM Ügyfélkapcsolati Kft. | 2219 | 2219 | 0 |
"Man at Work" Kft. | 2204 | 2234 | -30 |
GRUNDFOS Magyarország Kft. | 2146 | 2132 | 14 |
- 2025.03.27 recruiTECH konferencia A recruiTECH elsősorban HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding specialistáknak és learning & development szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a toborzási céljaikért a munkaerőpiacon, akik keresik az új megoldásokat, melyek segítségével hatékonyabbá tehetik vállalatuk tevékenységét.
Részletek
Jegyek
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
Az év eleje a tervezés, optimalizálás, a bérfejlesztési döntések időszaka a cégek életében. Szakértők szerint sok kis- és közepes... Teljes cikk
1100 fővel nőtt egy hónap alatt a MÁV Zrt létszáma, ám csak cégcsoporton belüli átszervezés történt. Megállíthatatlan a B+N Referencia, bővült... Teljes cikk
A jövő munkahelye rugalmas, emberközpontú, technológiailag fejlett és tiszteletben tartja a dolgozók magánéletét - hangzott el a Magyar Távmunka... Teljes cikk
- Vészjósló számok - Tovább nőtt a korai iskolaelhagyók aránya Magyarországon 3 hete
- Előzheti a takarítócég a Spart: a nagy cégek létszámmozgásai 1 hónapja
- Fekete év volt a tavalyi a nagy munkaerő-kölcsönzőknek 1 hónapja
- A sztrájkok és az azokban résztvevők száma hazánkban 1 hónapja
- Emelkedett a munkanélküliség az euróövezetben 2 hónapja
- Tiltakozás az állami finanszírozású felsőoktatási helyek csökkentése ellen 2 hónapja
- Rákapcsolt a BMW, ennyien dolgoznak Debrecenben 2 hónapja
- Az fog versenyképes maradni, aki képes alkalmazkodni a változó dinamikához - top 10-ben az Effective Group Talent Solutions Kft. 3 hónapja
- A foglalkoztatottak létszámának alakulása 2024 novemberéig 3 hónapja
- A kiszervezés erősödésére számítunk - top 10-ben a HR Park 3 hónapja
- Csak látszólag lett 1100 fővel több vasutas 3 hónapja