kapubanner for mobile

Négy esetben kötelező kilométertérítést adni

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Négy pontban foglalta össze Fata László cafeteriaszakértő, milyen esetekben köteles a munkáltató kilométer térítést adni.

A közigazgatási határon kívülről munkába járók esetén a munkáltató köteles fizetni a jegy vagy bérlet árának 86%-át.

Ha a dolgozó nem ad le jegyet/bérletet vagy erről szóló számlát, akkor adható adómentesen 15 Ft/km költségtérítés, de bizonyos esetekben kötelező 9 Ft/km térítést fizetni.

Akkor köteles a munkáltató ezt a kilométer térítést adni, ha

a) a munkavállaló lakóhelye vagy tartózkodási helye, valamint a munkavégzés helye között nincsen közösségi közlekedés

b) a munkavállaló munkarendje miatt nem vagy csak hosszú várakozással tudja igénybe venni a közösségi közlekedést

c) ha a munkavállaló mozgáskorlátozottsága, illetve a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló kormányrendelet szerinti súlyos fogyatékossága miatt nem képes közösségi közlekedési járművet igénybe venni, ideértve azt az esetet is, ha a munkavállaló munkába járását az Mt. 294. § (1) bekezdés b) pontjában felsorolt hozzátartozója biztosítja

d) a munkavállalónak bölcsődei ellátást igénybe vevő vagy tíz év alatti köznevelési intézményben tanuló gyermeke van.

....de honnan ismerhetjük meg mindezeket a feltételeket?

Mivel az erre vonatkozó Kormányrendelet szerint:

"A munkavállaló a munkába járás címén járó utazási költségtérítés igénybevételével egyidejűleg nyilatkozik a lakóhelyéről és a tartózkodási helyéről, valamint arról, hogy a napi munkába járás a lakóhelyéről vagy a tartózkodási helyéről történik-e."

Célszerű ezt a nyilatkozatot kiegészíteni a fenti 4 esett vizsgálatával is. Így pontosan tudni fogjuk, hogy kötelezettsége vagy lehetősége a munkáltatónak a kilométer költség térítése.

Cafeteriatrend
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek