Nem bocsátanak el az 1800 fős hivatalból
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatJanuárral megszűnik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, amely az uniós és a hazai agrár- és vidékfejlesztési támogatások kifizető ügynökségeként működik. Az átszervezéshez mind az 1800 munkatársra szükség van, mondta el az agrárszektor.hu-nak Gyuricza Csaba, az MVH elnöke.
A kormány a nyáron úgy határozott, hogy 2017. január elsejei határidővel átalakítja, jogutódlással megszünteti az MVH-t. A támogatási kifizetéseket például a Magyar Államkincstárnak kell átvennie.
Az átszervezés pontos ütemezése és az ezzel kapcsolatos gyakorlati teendők koordinálása a kormányhatározat értelmében a Miniszterelnökség feladata. A kormányzati szándék szerint az átszervezés a kifizetéseket és a hivatal alaptevékenységének ellátását nem veszélyeztetheti.
A Földművelésügyi Minisztérium, a Miniszterelnökség, a kormányhivatalok és a Magyar Államkincstár, amelyek az MVH jogutódjaiként a hivatal által jelenleg ellátott tevékenységeket teljes egészében át fogják venni, közösen kidolgozott ütemterv szerint készülnek az átállásra. Az MVH-ban 1800 munkavállaló dolgozik, akik januártól új struktúrában fognak majd dolgozni, de az elnök szerint az átalakítással járó többletfeladatok, az új szervezeti struktúrában a meglevő rutin pótolhatatlan haszna miatt – a hivatal ésszerű átszervezése nem képzelhető el a jelenlegi teljes munkatársi csapat nélkül.
agrarszektor.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?