kapubanner for mobile

Nem elég a bérrendezés, növelni kellene a létszámot is

A bérrendezésen kívül 2017 szeptemberében ismét napirendre kerülhet a kiskereskedelmi egységekben a létszám felülvizsgálata is. A fokozódó munkaerőhiány miatt akadozhat a kiszolgálás a napi fogyasztási cikket kínáló láncoknál. Az áruházi dolgozók a kormányhoz fordultak segítségért- írja a Magyar Idők.

A szakmai egyeztetéseket követően akár már szeptemberben javaslat születhet arról, milyen piaci intézkedéssel segíthetik a hiányzó munkaerő miatt kritikus helyzetbe került áruházi dolgozókat, akik a múlt hétvégén első alkalommal a Tesco áruházlánc elé szervezett demonstráción hívták fel a figyelmet a nyomott bérek és az alacsony létszám miatt kialakult feszültségre - írja a lap.

Már többször felmerült az a tárcaközi javaslat, mely szerint a napi fogyasztási cikkeket árusító vállalatoknak előírnák, hogy a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletekben 70 négyzetméterenként legalább egy dolgozónak a vásárlók rendelkezésére kell állnia. Ám ezt a munkaadói szakszervezetek eddig mindig megtámadták, mivel számítások szerint a legnagyobb üzletekben ez akár több ezer fő felvételét jelentené, ami jelenetős többletköltség lenne az üzletek számára.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke elmondta levélben kérik Lázár János segítségét, arra kérik, hogy a kormány avatkozzon be az elmérgesedett munkaerőhelyzetbe. Arra is kitért, hogy a kiskereskedelemben dolgozók leterheltsége jóval nagyobb az átlagostól, a dolgozók szinte két ember munkáját végzik, mégis kevesebben dolgoznak az üzletekben, mint 2016-ban.

Bubenkó szerint az átlag alatti bérek mellett az elmúlt években az is fokozta a létszámhiányt, hogy a láncok a bővülő eladásokat a lehető legkevesebb dolgozóval, munkakörök összevonásával, műszakok megszüntetésével igyekeztek kiszolgálni. Úgy gondolja ez vezetett a szombati tüntetéshez is, ahol a Tesco-s alkalmazottakhoz, csatlakoztak a Metro és az Obi munkatársai is.

- Jelentős a munkaerőhiány, a fluktuáció eléri akár a 60 százalékot is. Mostanra egy negatív spirál alakult ki, amiből sürgősen ki kell törni, ehhez önmagában a bérek emelése nem elegendő közölte Karsai Zoltán, a KASZ Tesco alapszervezetének elnöke.

Fotó:Pixabay
Magyar Idők
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek