kapubanner for mobile

Nem tetszik a közszolgáknak az új teljesítményértékelő rendszer

Heves ellenérzéseket váltott ki a közigazgatásban dolgozók egy részében a Szetey Gábor nevével fémjelzett, idén bevezetett teljesítményértékelő rendszer - írja szombati számában a Népszabadság.

November végén fejeződött be a minisztériumi köztisztviselők teljesítményértékelése, az ennek alapján meghatározott jutalmakat már ki is utalták. Ez volt az első alkalom, hogy az új teljesítményértékelő rendszer alapján döntöttek a pluszjavadalmak nagyságáról - írja a lap.

A rendszer sajátságából adódóan a vezetők kénytelenek voltak differenciáltan jutalmazni, s értékelésüket meg is magyarázni beosztottjaiknak. A jutalmazás új rendszere azonban nem aratott osztatlan sikert - leginkább természetesen azok támadták, akik alacsonyabb minősítést kaptak.

Szetey Gábor személyügyi államtitkár a Népszabadságnak elmondta: minisztériumi vezetőkkel, személyügyi vezetőkkel és szakszervezeti képviselőkkel értékelik a TÉR tapasztalatait. Január elején pedig a fő irányt megtartva átdolgozzák a rendszert. Szetey hozzátette, várhatóan változtatnak a jutalmak összegének túlzott differenciáltságán, a kötelező eloszlás százalékos arányain, és fokozottabban figyelnek a végrehajtás minőségére is.

A személyügyi államtitkár reményei szerint jövőre bevezetik a munkakör-alapú fizetési rendszert is, amely differenciálni fog tudás, hatáskör, felelősség és problémamegoldási szint alapján.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek