Nem tudni, mik a tervek a közszférával
Sem a kormány, sem a munkaadói szervezetek nem dolgoztak ki új tervet a közszféra karcsúsítására, az országos érdekegyeztetési fórumokon nem tárgyaltak róla, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának második félévi menetrendjében sem szerepel a kérdés.
Az MGYOSZ alelnöke a lapnak nem pontosította, hogy a közszféra melyik területén lát munkaerő felesleget, de általánosságban elmondta, a központi államigazgatásban és az önkormányzati hivatalokban nincsenek sokan, ám a költségvetési intézményekben, iskolákban, kultúrházakban foglalkoztatott létszám nálunk magasabb, mint a környező országokban.
Rolek Ferenc ezért alapos elemzést sürgetett, amelynek azt is tisztázni kellene, milyen technikai megoldások segíthetik, hogy kevesebb dolgozó is képes legyen jobb színvonalú szolgáltatást nyújtani. Tisztában van vele, hogy ennyi ember átirányítása a versenyszféra vállalataihoz komoly politikai döntés, ami csak akkor lehetne sikeres, ha pontos átképzési programot dolgoznának ki mellé.
A lap megkereste a Pénzügyminisztériumot is, ahol azt a választ adták: „Hatékony, olcsó államra törekszünk, és évek óta a közigazgatás egyszerűsítése, a bürokráciacsökkentés a kormány célja”. Hozzátették, hogy ezért lépett életbe a létszámstop a közszférában.
A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke szerint a jövő évi költségvetésben a közszféra mindössze 0,3 százalékos leépítésével számol a kormány. A köztisztviselők és közalkalmazottak 690 ezres létszáma szerinte egyáltalán nem magas, de az államosított vállalatok munkavállalói megdobják a létszámot - tette hozzá Földiák András.
nepszava.hu
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Ahogy a beilleszkedés (onboarding), úgy a kilépési folyamatok (offboarding) is stratégiai fontosságúak egy vállalat életében. A cégek a kilépő... Teljes cikk
A humánerőforrás-vezetők több mint 91%-a megbánta a mesterséges intelligencia bevezetése miatt az elmúlt évben végrehajtott elbocsátásokat, és... Teljes cikk
A fluktuáció az egyik legfontosabb HR-es mérőszám. A munkavállalók cserélődését mutatja, azaz hányan lépnek ki a cégtől, és hányan érkeznek a... Teljes cikk
- Tízből kilenc HR-vezető leépítéseket tervez a közeljövőben 3 napja
- Hogyan kezelje a HR humánusan a leépítéseket? 4 napja
- Több ezer elbocsátás a Metánál és a Microsoftnál az AI miatt 7 napja
- Meta: Dolgozói billentyűleütéseket és egérkattintásokat követnek az AI betanításához 1 hete
- Elbocsátották az UniCredit Bank szakszervezetének elnökét 1 hete
- Bezár a jászberényi gyár, 600 embert küldenek el 1 hete
- Gyorsít a BMW, fékez az Aldi - létszámtrendek 1 hete
- Bejelentették az új kormány hét miniszterét 2 hete
- Homokra épült reformok és a lobbitevékenység csapdája – munkajog 2026 2 hete
- Hatalmas leépítés a BBC-nél: közel 2000 munkahely szűnik meg 2 hete
- Új korszak jöhet a munka világában? Nagy elvárásokat fogalmaztak meg a szakszervezetek 2 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?