Nettó 125-200 ezer forint - ennyi kezdő bért akarnak a diplomások
A diploma nemcsak az elhelyezkedési esélyeket javítja, de komoly kereseti előnyt is eredményez, elvileg. A frissdiplomások úgy vélik, a havi nettó kezdőbérük 75 ezer és 150 ezer forint között mozog majd, ám ennél jóval több szükséges a megélhetéshez: 125 ezer és 200 ezer forint közötti fizetéssel lennének elégedettek, derül ki a lapunknak eljuttatott kutatásból.
Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. a "diplomás pályakövetés-kutatás hallgatói motivációs vizsgálata" során a megkérdezetteknek két, jövedelmi várakozásokkal kapcsolatos kérdésre kellett válaszolniuk: mit gondolnak, mennyi ma Magyarországon a saját szakterületükön egy kezdő diplomás havi nettó átlagkeresete, a másik kérdés pedig arra vonatkozott, hogy szakterülettől függetlenül mekkora az a havi nettó átlagkereset, amely számukra megfelelő életszínvonalat, megélhetést biztosítana.
Keveslik a fizetésüket a diplomások
A hallgatók véleménye szerint a most jellemző havi diplomás nettó kezdő bér 75 ezer és 150 ezer forint között mozog, a megfelelőnek tartott havi jövedelem ugyanakkor inkább a 125 ezer és 200 ezer forint.
A budapestiek magasabb fizetést várnak
A fővárosi intézményekben tanuló hallgatók húszezer forinttal (13 százalékkal) magasabb kezdő bérről számoltak be, mint a vidéki megyeszékhelyen, megyei jogú városokban tanuló hallgatótársaik. Az általuk elégségesnek tartott kezdő bér összege is körülbelül ekkora eltérést mutat. Az egyéb településeken tanulók véleménye nagyjából hasonló a vidéki megyeszékhelyen tanulókéval, azonban ezen hallgatók esetében nagyobb a különbség a reálisnak gondolt kezdő fizetés és a megfelelőnek tartott kereset átlagai között.
Az is meghatározó, hogy a bérekről alkotott kép kialakításánál, hogy hol laknak a megkérdezettek. A nagyobb lélekszámú településektől a kisebbek felé haladva lineárisan csökken a jelenlegi és a megfelelőnek tartott jövedelemre vonatkozó becslés, valamint a két (a vélt és az elvárt) összeg közötti differencia is egyre kisebb.
Kevesebb fizetést várnak a nők
Az Európai Bizottság a nemek közötti különbségekről készített éves jelentése szerint a rendelkezésre álló statisztikai adatok alapján a férfiak és a nők között fennálló bérszakadék az Európai Unióban átlagosan 17,4 százalék. Ez részben annak tudható be, hogy a nők sokszor kevésbé elismert munkakörökben és pozíciókban tevékenykednek, sokan dolgoznak közülük részmunkaidőben, és családi okokból gyakrabban szakítják meg karrierjüket (gyermekvállalás). Emiatt nemcsak a bérek, a szakmai előmenetel és a nyugdíjjogosultság terén tapasztalnak negatív következményeket, hanem az elszegényedés veszélye is erőteljesebben jelen van körükben.
A felmérés adatai azt mutatják, hogy a hazai felsőoktatásban tanuló nők jövedelmi elvárásai itthon is elmaradnak a férfiakétól. Úgy tűnik, hogy a jövedelem kapcsán tapasztalható különbség már tanulmányaik alatt egyértelműen befolyásolja a hallgatókat: az elvárásbeli különség már a munkaerőpiacra való kilépés előtt jellemző, és nem feltétlenül az adekvát munkaerő-piaci tapasztalatokból eredeztethető, áll az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. közleményében.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
- Amit az egyetem után senki nem mond el – álláskeresés a gyakorlatban 6 napja
- Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok 6 napja
- Gyakornokból vezető: 14 év a toborzásban, profi tippek álláskeresőknek 7 napja
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 1 hete
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 1 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 2 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Mit tehetnek az egyetemek a hallgatók munkaerőpiaci készségeinek fejlesztése érdekében - HR szemszögből? 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?