kapubanner for mobile

Nyári HR vezetői interjúk: Mentális egészséghez kapcsolódó ismeretek és mesterséges intelligencia egyaránt fontosak a HR-ben - Sélei Annamária, a HVG HR vezetője

Szabadidejében lakberendezést tanult, mert feltölti a tervezés és a kreatív feladatok. Jelenleg sok új belépő van a cégnél, így az onboarding folyamat megújításán dolgoznak. Sélei Annamária szerint annyira felgyorsult a munkahelyváltás, főleg a pályakezdők körében, ami a lojális dolgozókkal akár konfliktusokat is okozhat. A képzéseket pedig a mesterséges intelligencia és a mentális egészség köré kell építeni.

Séllei Annamária, HVG-

Megy-e nyaralni, hogyan töltődik fel?

A feltöltődés számomra többféle tevékenység lehet. Az utóbbi 1 évben a lakberendező tanfolyam töltötte ki a szabadidőm nagy részét, a tervezés, a kreatív feladatok átgondolása és készítése nagyon feltölt. A tanfolyam mellett megtanultam dekorfalakat festeni, ami egy nagyon látványos alkotó folyamat.

Emellett a sportot és az utazást is fontosnak tartom, mindkettő kiválóan alkalmas arra, hogy teljesen kikapcsoljam a mindennapi feladatokat.

Hosszabb, több hetes szabadságot nem tervezek, mert ebben az évben a nyári hónapokban is sok az új belépő kolléga a HVG-nél. Jelenleg az onboarding folyamat megújításán, bővítésén dolgozom.

Mit olvas? Ajánljon valamilyen szakmai irodalmat, amit olvasni tervez vagy az elmúlt időszakban olvasott? Miért? 

Dr. Diane McIntosch és Dr. Johnatan Horowitz közreműködésével: Megan Kaye: STRESSZ A feszültségoldás pszcihológiája c. könyvét olvasom. Több, mint 10 éve foglalkozom komolyabban a stresszkezeléssel. Tanultam NLP-t (neurolingvisztikus programozás) kineziológiát, meditációs technikákat, melyek segítségünkre lehetnek. Néha a kollégáimnak is megtanítom az egyedül is végezhető feladatokat, melyek pár hét alatt már változást hozhatnak.

Ebben a könyvben az tetszik, hogy a kognitív részektől egészen a már mélyebb folyamatokig bemutatja, mi hogyan hat ránk, és milyen lépéseket tehetünk pl.: a folyamatos aggódás elkerülésére, vagy hogyan tudjuk normalizálni a teljesítményszorongást. A belső képek, a belső párbeszédek, az ingerkontroll terápia, az alvássűrítő módszer, de akár a magánnyal járó stressz is előkerül a könyvben és megoldási javaslatokat is ad. Ajánlom minden HR-es kollégámnak, mert könnyen áttekinthető és gyakorlatias olvasmány.

Mit gondol, mely folyamatok lesznek hatással leginkább a szervezeti működésre HR szempontból az év további részében? 

A vállalatok nagy része véleményem szerint továbbra is a tehetséges kollégák bevonzását helyezi előtérbe. A médiapiacon is nagy a verseny ezen a területen. 
Nem tudom külön választani attól, hogy ami az üzletre, a cég környezetére hatással lesz, az a HR folyamatira is kihat. Egy hírportál esetében például az olvasói szokások is befolyásolják a működést. HR szempontból a közeljövőben változást várok a munkavállalói ciklusokban. Annyira felgyorsult már a munkahelyváltás- főként a pályakezdők esetében- hogy ebben én minimális lassulásra számítok. Ez egyébként időnként konfliktusforrás is a magát lojálisabbnak gondoló, régóta egy munkahelyen dolgozó munkatársak és a pályakezdők között. A legújabb felmérések szerint a legtöbb pályakezdő 6-8 hónapra tervez előre és utána szívesen vált munkahelyet, ha új és szakmailag más jellegű feladatokat kap.

Milyen területen kell egy HR vezetőnek fejlődnie, hogy tartani tudja a lépést? Mit tervez tanulni a következő időszakban, ha van ilyen? 

Kihagyhatatlan a felsorolásból az AI, ami nálunk is felkerül a tréningek listájára és a képzéseink egy részét a mesterséges intelligencia témájában szervezzük majd. Ezeken a workshopokon én is részt fogok venni. HR területen én fontosnak tartom a mentális egészséghez kapcsolódó ismereteket, mert még mindig jelen van a cégekben annak a lenyomata, hogy mindenki máshogy éli meg a home office-t, vagy az azóta megváltozott munkakörnyezetet. A HR-es kollégák és a vezetők is napi szinten szembesülnek ezzel a helyzettel. 

Amiben még lépést kell tartani az a különböző szakterületek változásainak megismerése. Pl. a marketing terület szintén átalakulóban van, ami kihat az új munkatársak felvételére, a marketing területen dolgozó kollégák képzésére és a felmerülő munkavállalói igényekre egyaránt. 

A HR vezetőknek talán még többet kell beszélgetni a cég vezetőivel, valamint a cégen kívüli networking az, amivel lépést kell tartani. A szakmai ismeretek mellett a network is hatalmas erő és lehetőség.

Nyitóképen Sélei Annamária

Eddigi nyári HR vezetői interjúink:

A munkamániás dolgozó illúzió - Fekete Balázs, az ALTEO Nyrt. HR vezetője

Közös élmények és a vitorlázás jelent feltöltődést - Kreiter Éva, a Dreher Sörgyárak HR igazgatója

Jóllét helyett jön az egészséges szervezet - Gazdag András, a Schaeffler HR igazgatója

Dragománt olvas és a változásmenedzsmentben képzi magát - Magyar Miklós, a VELUX HR igazgatója

  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
HR trendek 2026

Vajon milyen trendek határozzák meg a HR-t 2026-ban? Nem meglepő, hogy a listát az AI transzformáció vezeti, valamint ehhez kapcsolódva a munkavégzés... Teljes cikk

Sikervakságban szenved a HR szakma

Továbbra sincs a HR stratégiai szerepben a legtöbb cégnél, inkább végrehajtó. Önelégült, szakmai kábaság terjed. Hiányzik a szakmai vita,... Teljes cikk

Új működés, új vezetői kompetenciák 2026-ban - interjú Fészki-Fehér Katalinnal, a Waberer’s Cégcsoport HR igazgatójával

Kulcsfontosságú lesz az érzelmi intelligencia vezetői és csapatszinten egyaránt, valamint tovább bővítik a többnyelvű e-learning rendszert a... Teljes cikk