OÉT: a béreken spórolnának a cégek
Jövő júniustól szeretnék megfizetni a januártól 86 300 forintra emelkedő garantált bérminimumot a hazai vállalkozások, addig pedig csupán 80 ezer forintos összeggel szeretnék rendezni a szakképzettek havi fixét - tolmácsolja az OÉT-ülés eredményeit a Világgazdaság.
A kormány 2,8 százalékos GDP-növekedésre számít a jövő évben, emellett éves átlagban a fogyasztói árszínvonal 4,5 százalékos emelkedését prognosztizálja. A kabinet javaslata legfeljebb megőrizné a reálkeresetek idei értékét, a szakszervezetek viszont mindenképpen érezhető, körülbelül 4 százalékos reálbérjavulást kívánnak elérni.
Az, hogy a 2008-as bértárgyalások érdemben elkezdődhessenek, előbb a megkezdett ágazati kollektív alkuknak kell megszületniük. A jelenlegi törvényi szabályozás ugyanis kimondja, hogy a garantált bérminimum összegétől el lehet térni lefelé is, ám ehhez ágazati konszenzus szükségeltetik. Jelenleg a kereskedelem és a mezőgazdaság érdekképviselői egyeztetnek alacsonyabb összegről, ám míg Pataky Péter, a munkavállalói oldal szóvivője szerint közel a megegyezés, addig Dávid Ferenc, a munkaadói oldal szóvivője nem ilyen optimista.
Dávid Ferenc ezért arra kérte a kormányoldalt, hogy minden eszközzel segítse elő az megállapodást, mivel nemcsak az a fontos, hogy a kontraktus az év végéig megszülessen, hanem az is, hogy 2007. december 31-ig a munkaügyi miniszter a teljes ágazatra kötelező érvénnyel kiterjessze a szerződésben foglaltakat. Tavaly például a mezőgazdasági ágazati megállapodás sikerrel jött létre, ám a kereskedelmi ágazati egyezség épp december utolsó napjaiban hiúsult meg - számol be a Világgazdaság.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Csapatnak véljük, de csak csoportnak mérjük, közösségként pedig még csak a kanyarban sincs… - mikor és mitől válik valódi csapattá az emberek... Teljes cikk
Az AI-eszközök felgyorsítják a munkavégzést, a felszabaduló idő azonban sok cégnél nem a dolgozóknál marad. A Cisco HR-vezetője szerint az egyik... Teljes cikk
Az elmúlt évben a mesterséges intelligencia szinte minden HR-folyamatban megjelent: automatizált adminisztráció, gyorsabb elemzések, személyre szabott... Teljes cikk
- Együttműködési megállapodást kötött az SZTE és a BYD 3 hónapja
- Minimálbér 2026 3 hónapja
- Dajkák, asszisztensek, rendszergazdák: tényleg ennyit ér 40 ezer ember munkája? 3 hónapja
- Rejtett nyertesek: több ezer cég járhat jól a Kormány–MKIK megállapodással 4 hónapja
- Emelkedik a 2026-os EU Kék Kártya bérminimum – mit jelent ez a munkáltatóknak? 4 hónapja
- Minimálbér 2026: megtörtént az áttörés, hamarosan jöhet a megállapodás 4 hónapja
- Ekkora minimálbér-emelést lát reálisnak a VOSZ főtitkára 5 hónapja
- Hogyan lehet megállapodással növelni a nyugdíjjogosultságot? 10 hónapja
- Konyhalányként eltérő bérekkel: mi lehet az oka? 11 hónapja
- "Az áldozatok segítése inkább hivatás, mint munka" 1 éve
- A minimálbér, a közfoglalkoztatotti bérminimum és a garantált bérminimum összegének alakulása 1 éve
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben