Megjelent: 10 éve

Ők a legfontosabbak a cége számára!

Az elismert író, előadó és üzletember Jim Rohn egyszer azt mondta: „Annak az öt embernek az átlaga vagy, akivel a legtöbb időt töltöd.” A vállalkozók azonban, akik a saját kezükkel építették fel a cégüket, hajlamosak alulbecsülni a munkatársak fontosságát a cégen belül.

Akármivel is foglalkozzék, szüksége lesz maga körül emberekre – cégtársakra, családra, mentorra, barátokra – akik felkeltik Önben a versenyszellemet, akik fel-feltornázzák a teljesítményét vagy segítenek magasan tartani azt és megbízhatóan elvégzik a rájuk eső feladatokat. Bár egy kis cég vezetőjének kétségtelenül minden területen rajta kell tartania vigyázó szemét, sokkal jobban jár, ha nem terheli túl magát. Vegye inkább magát körül olyan emberekkel, akik rengeteg feladat megoldásához értenek és bizonyos területeken jobbak Önnél.

A legnehezebb feladat azonban az Önt körülvevők koordinálása. Kritizálni őket nem mindig egyszerű feladat, ráadásul érzéketlennek tűnhet, ám az, hogy megértsék, hogyan befolyásolja az ő viselkedésük az Ön teljesítményét, létfontosságú a cég szempontjából. Mint vállalkozó, Önnél túl sok forog kockán ahhoz, hogy szó nélkül hagyja, ha valaki csak visszatartja a munkában. Ha valaki, ahelyett, hogy segítené vagy inspirálná, egyszerűen csak lehúzza, muszáj csökkentenie a vele töltött időt. Ha nem teszi, rengeteget veszíthet az energiájából, a fókuszból és végeredményben a profitból.

Tehát egyáltalán nem mindegy, hogy kik tartoznak a bűvös ötösbe!

Nem szép dolog, de írja össze, kik az az öt ember, akikkel a legtöbb időt tölti. Egytől tízes skálán határozza meg, ki mennyire van pozitív hatással Önre, és hogy ki húzza le esetleg az átlagot. Nem kell mindenkinek Elon Musknak vagy a Dalai Lámának lennie, de jobbá kell tenniük az Ön teljesítményét valamilyen szempontból. Ha valaki nagyon kilóg lefelé, igyekezzen kevesebb időt tölteni vele.

A lista összeírása után vegye fontolóra az alábbi három lépést:


1. Tekintsen a cég falain túlra.

Inspirációért, tanácsért forduljon valaki olyanhoz, aki kívülről lát rá a cég dolgaira és objektíven tudja megítélni a teljesítményét. Lehet ez egy barát, egy szakmabeli vagy egy mentor is.


2. Legyen nyitott a változásokra.

Az öt legfontosabb ember Ön körül folyamatosan változik. Valószínűleg ma már nem azokkal tölti együtt a legtöbb időt, akikkel tette ezt a középiskolában. Nem kellett őket kidobni vagy látványosan kerülni, az élet egyszerűen elsodorta Önöket egymás mellől. Akármilyen számítónak hangzik is, fókuszáljon mindig arra, hogy az élethelyzetének megfelelően mindig a lehető legjobb társaságban legyen. Ha találkozik olyan emberekkel, akik megfelelően tudják inspirálni és fejleszteni, igyekezzen minél több időt tölteni a társaságukban.


3. Vegye a teljesítményét górcső alá.

Legyen tisztában vele, kik azok, akik segítik előrehaladni és fenntartani a magas munkaszínvonalát. A legjobb kapcsolatok szimbiotikusak, amikor a két fél a legjobbat hozza ki egymásból. A Gondolja végig, hogy tudja Ön őket abban inspirálni, hogy jobb munkát végezzenek és hogyan tudná az életüket jobbá tenni? És persze gondolja végig, van-e valaki, akinek az életét épp Ön húzza le.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Közel 30 ezer üres állás a weben: itt a friss statisztika

Egy év alatt 13 százalékkal kevesebb a magyar weboldalakon az álláshirdetés az Állásportál.hu friss statisztikája szerint. Január közepén 29 172... Teljes cikk

Kilőtt egy munkaerő-kölcsönző cég, többen lettek a postások: létszámtrendek

Szeptemberről októberre egy munkaerő-kölcsönző cég, a HR Direkt Kft. 70 százalékkal, 1400 fővel növelte alkalmazotti létszámát. Hosszú idő... Teljes cikk

Munkáltatói igazolás

A munkaviszony során a munkavállaló több esetben kerülhet olyan élethelyzetbe, amikor a munkaviszony meglétét, jövedelmét valamilyen hatóság,... Teljes cikk