kapubanner for mobile

Ötven új munkahely jön létre egy bajai tortilla chips gyártóüzemben

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A belga tulajdonú zöldségfeldolgozó Sugo Food Kft. 5,4 milliárd forintból háromelemű beruházást, első ütemben új tortilla chips gyártóüzemet valósít meg bajai székhelyén. A fejlesztéshez a magyar kormány 1,7 milliárd forint támogatást biztosít - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter elmondta: az élelmiszeripar remekül helytállt a világjárvány idején. A magyar élelmiszeriparban működő vállalatoknak és dolgozóiknak köszönhetően Magyarországon semmilyen ellátási probléma nem adódott, sőt a tavalyi év első 10 hónapjában további 8 százalékkal tudott növekedni az ágazat teljesítménye, és ma már 147 ezer embernek biztosítanak megélhetést az élelmiszeripari vállalkozások.

A belga vállalatcsoport a mostani beruházással új közép-kelet-európai gyártóközpontot hoz létre Magyarországon. A vállalat a termelés során felhasznált alapanyagokat a dél-alföldi mezőgazdasági termelőktől szerzi be. Az itt előállított termékek 60 százalékát külső piacokon fogják értékesíteni.

A belga vállalatok már több mint 500 milliárd forintnyi beruházással rendelkeznek Magyarországon.

Yves De Vinck, a Sugo Food Kft. tulajdonos-ügyvzető igazgatója elmondta: beruházásuk "befektetés a jövőbe". A bajai cég 2019-es megvásárlását követően 1 millió eurós befektetéssel sikerült életben tartani az üzemet és egyúttal 150 ember munkahelyét megtartani.

Hosszútávú stratégiaként a Sugo Food Kft. tulajdonosa, a belga Roger & Roger csoport a 2020 és 2024 közötti időszakban egy 16 millió 500 ezer euró értékű, háromelemű beruházás során új tortilla chips gyártó-csomagoló üzemet, zöldség fagyasztósor- és fagyasztott termék-portfólióbővítést, valamint új fagyasztó raktárépületet valósít meg bajai székhelyén.

A fejlesztés első fázisa, a 6 millió euróból kialakított és 50 új munkahelyet teremtő tortilla chips gyártóüzem februárban kezdi meg a működését.

A Sugo Food Kft. elődje 1966-ban kezdte meg működését az állami tulajdonú "Mirelit" egyik gyáregységeként. A vállalat több tulajdonosváltáson is átesett, legutóbb 2019-ben. A belga érdekeltségű Greenyard vállalat ugyanis 2019-ig Greenyard Frozen Hungary Kft. néven üzemeltette a céget. A tulajdonosváltás hátterében a 2018-ban kirobbant európai lisztéria-botrány állt. A Roger & Roger 2019 májusában vásárolta meg az akkor éppen bezárás előtt álló bajai üzemet.

A Roger & Roger egy snack-gyártó vállalat, amely 1999-ben alakult. A társaság a Dick-család tulajdona, akik a belga élelmiszeriparban fontos szerepet játszanak. A cég 2019-ben elért árbevétele konszolidáltan 158,76 millió euró volt, a foglalkoztatottak 2019-es záró létszáma 309. 2020 első 9 hónapjában a Roger & Roger bevétele 126,06 millió euró volt, a foglalkoztatottak létszáma pedig ugyanezen időszakban 326 volt.

Baja állás 

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek