Padlógázzal előre! De meddig?

De mi, hogy bírja? Az elme, a test vagy a lélek?

Fizikálisan addig bírjuk amíg visz a lélek, ami végtelen. Problémát vagy betegséget mindig az elme generál főleg, ha folyamatosan túlterheljük. Két fontos paraméter van ami egy szakmája csúcsán lévő menedzsert vagy sportolót vagy egy anyát szinten tud tartani és kiemelkedő teljesítményt tud hozni: mi célból teljesítünk és hogyan.

Cél és hozzáállás!

Ha folyamatban vagyunk könnyű megtalálni a célokat. Napi terv elvégzése, fejlődés, haladás, magas teljesítmény.  Számokban mérhetőek akár a menedzser, akár a sportoló, akár az anyuka céljait nézzük. Kézzelfogható, akár óradíjban, akár a teljesített edzésmennyiségben vagy abban, hogy a gyerek gyarapszik és jól van. Sikerélményünk van a nap végén, ami elégedettséggel és energiával tölt fel. Egy körforgás. Energiát teszünk bele aztán visszakapjuk. Ha magasra tesszük a lécet és minden nap dolgozunk érte, akkor magasra jutunk. A jó célállítás kulcsa annak, hogy sikeresek leszünk-e vagy sem.

De ki állítja a célokat?

Gyerekkorunktól kezdve programozva vagyunk a szüleink által és erősen meghatározza a későbbi sorsunkat, hogy mit látunk tőlük, hogyan élik az életüket és mit várnak el tőlünk. Hogyan reagálnak ránk és a teljesítményünkre. Minél magasabb náluk a cél, annál magasabb lesz a sajátunk is. Lemásoljuk. Ezután bekerülünk rendszerekbe iskolákba, sportegyesületekbe, különböző csoportokba,  érdeklődési területtől függően és mindenhol kapunk egy külső elvárásrendszert, aminek meg kell felelni és ki-ki a saját szülői programját használva megfelel és teljesít. Ez eddig jól működik és akár le is élhetjük az életünket anélkül, hogy változtatnánk bármin vagy rájönnénk, hogy nekünk mi az igazi célunk és a küldetésünk.

Mi történik akkor, ha egyszer csak eltűnik körülöttünk az elvárásrendszer?

Mi történik akkor, ha időnként az életünkben légüres térbe kerülünk?

Ha éppen nincs munkánk vagy mint az interimek, két projekt közé kerülünk?

Belül tovább pörög a gyerekkorban tanult teljesítménykényszer, mi pedig ott állunk munka és cél nélkül. Mintha satuba lennénk szorítva. Teljesítenénk, de nincs mit. Nincs irány, nincs sikerélmény, nincs bevétel és nincs elismerés. Légüres tér.

Mit kell ilyenkor csinálni?

Értelmetlenné válik minden. Hol a mókuskerekem?

Anélkül nem tudok futni. Ha kibírod és elég bátor vagy ahhoz, hogy a kapaszkodás és szorongás helyett elengedd magad, akkor csoda kincseket találsz magadban és akár arra is rájöhetsz, hogy mi az igazi küldetésed az életben vagy hogyan folytasd az eddigi életedet sokkal értékesebb hozzáállással.

Ha jól figyelsz befelé és lemész a félelmeid és szorongásod alá, meg fogod találni azt a belső hangot, aki az igazi bölcs önmagad és a Te saját szabad akaratod.

Merj megállni!

Tóvári Zsuzsanna

pszichológus

Nyitókép:  Matthew Brodeur on Unsplash