Pályakezdő programok
A szervezet asszimilációs és képzési politikájának operatív megvalósulása, melynek lényege, hogy az egy időpontban a szervezetbe bekerülő pályakezdő munkatársak szervezett keretek között képet kapnak a szervezet tevékenységeiről, megismerik a vezetőket, egymást, lehetőségük nyílik kapcsolati rendszerük kialakítására.
A programok során, melynek időtartama a szervezet HR-politikájától függően – természetesen váltakozó intenzitással - 1 héttől 1 évig is terjedhet, a résztvevőknek módjuk van szakmai tudásuk, kommunikációjuk, együttműködő készségük fejlesztésére is.
A pályakezdő programok általában csoportos jellegűek, melyet kijelölt mentorok segítségével egyéni konzultációk is követhetnek. A folyamat fontos része a pályakezdők, a HR-terület és a résztvevők közvetlen vezetőinek ütemezett 360º-os visszajelzése.
A pályakezdő programok előnyei közé tartozik, hogy segítik a fiatalok beilleszkedését, orientációját és lojalitását a szervezethez, lehetőséget adnak a tehetségek felismerésére és fejlesztésére, valamint a szervezeti kultúra és értékek átadására. Hátrányai közé tartozik, hogy idő- és költségigényesek, kockázatot jelentenek a fluktuáció és a versenytársak elcsábítása miatt, valamint nehéz megtalálni a megfelelő egyensúlyt a szabadság és a kontroll, a tanulás és a teljesítmény, a csoportos és az egyéni fejlesztés között.
A pályakezdő programok hatékonyságát befolyásoló tényezők közé tartozik a program céljának, tartalmának, időtartamának és időzítésének világos meghatározása, a résztvevők kiválasztásának, felkészítésének, motiválásának és elismerésének megfelelő módja, a mentorok kijelölése, képzése, támogatása és értékelése, valamint a program utáni követés, visszacsatolás és karriertervezés .
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Gazdaságilag nem aktívak azok, akik nem sorolhatók sem a foglalkoztatottak, sem a munkanélküliek csoportjába. Teljes cikk
A munkanélkülieknek a gazdaságilag aktív népességen belüli aránya. Teljes cikk
A gazdaságilag aktívak aránya a népességen belül azt mutatja meg, hogy a népesség hány százaléka vesz részt a munkaerőpiacon, azaz a... Teljes cikk
- A mentorprogram, mint a sikeres beilleszkedés kulcsa 1 hónapja
- Új esély a munkaerőpiacon: több mint 26 milliárdból támogatják a roma nők foglalkoztatását 1 hónapja
- HR Tehetségek 2025: Bakos Dóra 1 hónapja
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 1 hónapja
- Rekordmélyponton a kezdő fizetések: már a top cégek sem adnak többet a fiataloknak 2 hónapja
- VOSZ MultiMentor: program, amely összeköti a magyar cégeket a multinacionális vállalatokkal 2 hónapja
- Világszintű pályakezdőválság: miért a Z generáció lép be a legnehezebb a munkaerőpiacra? 2 hónapja
- Indul a Demján Sándor 1+1 program második üteme 3 hónapja
- "Állás-apokalipszis" - nehéz helyzetben a frissdiplomások 3 hónapja
- Rekord az első héten: tarol a fix 3 százalékos vállalkozói hitel 3 hónapja
- "Fejlődni kötelező" - meddig tart a teljesítménykultúra, és hol kezdődik a félelemkultúra? 3 hónapja

A tudás törvényei: a megértés kulcsa