PDSZ: a pedagógusok 97 százalékának vannak anyagi gondjai, óriásit nőtt a sztrájkhajlandóság
A PDSZ felmérésben résztvevők 85 százaléka elégedetlen a bérével, a kérdőívet kitöltők 71 százalékának a nyaraláshoz szükséges összeg kigazdálkodása is nehézséget okoz.
Közzétette a felmérésének eredményeit a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). A szervezet az iskolakezdés előtt kérte ki a nevelésben-oktatásban dolgozók véleményét. A felmérés közel 9 napja alatt végül 2525 fő adott választ a kérdésekre.
A „Vannak-e anyagi gondjaid, megélhetési problémáid?” kérdésre 97,4% válaszolt igennel, tehát az oktatásban dolgozók nagy része nélkülözni kényszerül a felmérés szerint. Arra a kérdésre, hogy hogyan változott a válaszoló bérhelyzete mióta a munkába állt, csak 19.8% válaszolta, hogy bármilyen mértékben javult a bérhelyzete. A PDSZ szerint jellemzően egyházi és alapítványi fenntartású munkahelyeken dolgozók adták ezt a választ.

A válaszadók 3.6%-a érzi úgy, hogy telejes mértékben elégedett a fizetésével, a felmérésben résztvevők 85.4%-a inkább elégedetlen a bérével.
2403-an válaszoltak arra a kérdésre, hogy mennyire igaz rájuk az állítás, hogy teljesen jól kijönnek a fizetésükből. Az oktatásban dolgozóknak 1-től (egyáltalán nem igaz) 7-ig (teljes mértékben igaz) kellett értékelniük az állítást.

A válaszaók majdnem fele nem értett egyet a kijelntéssel. Mint a PDSZ megjegyzi, sok válaszadó jelezte, csak azért jön ki a béréből, mert házastársa, élettársa jó anyagi körülményeket tud teremteni a család számára. "Így tudom folytatni ezt a költséges, de szép hobbit – ahogy a férjem nevezi a munkámat” - idézik az egyik válaszolót.
A szervezet felméréséből kiderül többek között az is, hogy a válaszadók nagy részének nincs módja előteremteni az egészséges táplálkozáshoz szükséges összeget, a gyermeket nevelők több mint fele pedig azt válaszolta, hogy egyértelműen nehézséget okoz a gyermekneveléssel kapcsolatos költségek előteremtése. A kérdőívet kitöltők 71 százalékának a nyaraláshoz szükséges összeg kigazdálkodása is nehézséget okoz.
A PDSZ felmérte a sztrájkhalandóságot is, mely jelentősen nőtt a március óta, és a válaszadók 58.6%-a nyilatkozott úgy, hogy valószínűleg akár egy hosszabb sztrájkban is részt venne. A PDSZ a felmérés végén megjygezi, hogy az eredményeklet komolyan veszi és lépni fog az ügyben. "Munkatársaink elszegényedését azonnal meg kell állítani, és ezért bármilyen eszközt meg kell fontolni és be kell vetni" - írják.
A felmérés eredményei bővebben itt olvashatóak.
fotó: unsplash
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- Egyre többet túlóráznak a pedagógusok, amit a statisztikák többlettanításnak neveznek 4 hete
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 1 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 2 hónapja
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 2 hónapja
- A 60 éves és annál idősebb főállású általános iskolai pedagógusok aránya 2 hónapja
- Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak 2 hónapja
- Kétszeresére emelik a nemzetiségi pedagógus ösztöndíjakat 3 hónapja
- Bértáblák 2026 3 hónapja
- "Akár 0% béremelés is lehet" – ezért kongatnak vészharangot a pedagógusok 3 hónapja
- Így emelkedik a tanítók, a tanárok és az óvónők bére januártól 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?