Rekordszámú építőipari cég alakul
Idén februárban egy hónap alatt 472 építőipari céget alapítottak, ami az elmúlt négy év legmagasabb értéke. De sok cég meg is szűnik: januárban 354, februárban 329, ezeknek nagy része kényszertörlés miatt. Továbbra is gondot jelent a fluktuáció, és a szakemberhiány- írja az MTI az Opten felmérésére hivatkozva.
Továbbra is magas azonban a megszűnő cégek száma: januárban 354, februárban 329 cég szűnt meg a szektorban. Ezen némiképp szépít az Opten szerint, hogy a felszámolások száma alacsony, csak 65 ilyen eljárás indult februárban. A megszűnések jelentős része kényszertörlések eredménye, ami egyrészt jelzi, hogy zajlik a hatósági nagytakarítás, másrészt pedig azt, hogy a hitelezők már kevéssé próbálkoznak partnereik felszámoltatásán keresztül behajtani követeléseiket.
Rendkívül magas a fluktuáció, de ezzel együtt az ágazat tisztulni látszik, a lánctartozások csökkenőben vannak és a követelések meghajtására is jobbak az esélyek, mint a korábbi években - mondta Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója a közleményben. A szektor továbbra sem mentes a problémáktól, februárban 778 építőipari cég ellen indult végrehajtás, tehát a fizetési nehézségek az ágazat jelentős részét érintik. A likviditási problémák mellett azonban a legnagyobb probléma a szakemberhiány. A szakemberhiány megoldásán túl az ágazatnak majd meg kell küzdenie az elaprózódottsági problémákkal is, ha a korábbiaknál sikeresebben szeretné majd venni a gazdaság hullámzásait - véli a szakértő.
Az Opten adatai szerint közel 50 ezer építőipari cég és 35 ezer egyéni vállalkozás működik, melyek közül mindössze 5100 cég árbevétele haladja meg a 100 millió forintot. Az 1 milliárd forint éves árbevételt pedig 410 cég éri el. A bevallási időszak még csak most kezdődik, de vélhetően a jó tavalyi évnek köszönhetően azért a 2017-es számok ennél szebb árbevételi eloszlást mutatnak majd.
MTI
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Nem javul a hatékonyság viszont tovább csökkent a munkahelyi elköteleződés. Mindössze a munkavállalók ötöde elkötelezett világszerte, és bár a... Teljes cikk
Váratlan kiadás, betegség, elemi kár, hirtelen megnövekedett gyógyszerköltség - ezek azok az élethelyzetek, amelyekre a rendkívüli települési... Teljes cikk
Megnőtt azok aránya Közép-Európában, akik rövidebb, de az anyák és apák között egyenlőbben megosztott szülői szabadságot tartanak ideálisnak... Teljes cikk
- A sikeres offboarding művészete és tudománya: stratégiai kilépési folyamatok az HR-ben 6 napja
- Hogyan változott az építőipar a nők számára? Egy tapasztalt építész szemével 1 hete
- Job hugging és társai: meddig szajkózzuk még a HR marketingdumát? 3 hete
- Hogyan lehet rugalmas és hatékony a bérlőkeresés? 3 hete
- A szakértők szerint lakhatási krízis van hazánkban: a fizetésünk majdnem fele lakhatásra megy 1 hónapja
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 1 hónapja
- Fluktuáció 1 hónapja
- Ezek a munkaadók nem jelentették be a dolgozóikat - Itt a NAV márciusi listája 2 hónapja
- Két cégnél is nagy növekedés, az Aldinál egy éve csökken a létszám 2 hónapja
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 2 hónapja
- Ekkora hitelt kaphatunk egy vagy két minimálbéres jövedelemmel 2 hónapja



Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?