kapubanner for mobile

Rétvári: több tízezer édesanyának segít a munkahelyvédelmi akció

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára elmondta évente átlagosan mintegy 34 ezer kisgyermekes szülőnek segít a kormány a munkába való visszatérésben - írja az MTI.

Közölte, hogy a tapasztalatok szerint az anyáknak a szülés után nehezebb újra munkahelyet találni, ezért a kormány kiemelt kedvezményekkel támogatja a GYES-ről visszatérők foglalkoztatását. A kormány a munkahelyvédelmi akció 2013-as bevezetése óta összesen 39 milliárd forint kedvezményt adott a versenyszférában a munkáltatóknak, mert szülésből visszatérő anyát foglalkoztattak.

Kifejtette: az a cég, amely GYES-ről visszatérő édesanyát foglalkoztat, mentesül a szociális hozzájárulási adó és szakképzési hozzájárulás alól bruttó 100 ezer forint havi bérig. A kedvezményt kettő, nagycsaládosok esetében három évig lehet igénybe venni.

Az államtitkár felhívta a figyelmet, a családokat és a munkáltatókat egyaránt segítő intézkedés, hogy már részmunkaidős foglalkoztatás esetén is megkapják az édesanyák után a kedvezményt a munkáltatók.

MTI
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Törvénybe írják a heti két nap home office-t – sok dolgozó élete változhat meg

Radikális lépésre készül Ausztrália egyik legnagyobb állama: Victoria törvényben rögzítené a munkavállalók jogát a heti két nap otthoni... Teljes cikk

Még nem kell kidobni a melegítőt: a Z-generációs vezetők visszahozzák a home office-t

Ahogy a hagyományosan irodapárti felsővezetők nyugdíjba vonulnak, és helyüket fiatalabb CEO-k veszik át, ismét erősödhet a home office és a hibrid... Teljes cikk

Home office a börtönből? Rabok dolgoznak távmunkában techcégeknek

Egy amerikai börtönprogram új megközelítésből kapcsolja össze a munkát, a rehabilitációt és a jóvátételt: Maine államban elítéltek dolgoznak... Teljes cikk