Rokkantsági ellátottként vállalhatok-e 10 órás munkát?
Jelenleg egy munkahelyen foglalkoztatnak 4h-ban minimálbérért. Kaptam egy másik állásajánlatot egy másik cégtől, ahol 6h-ban foglalkoztatnának, az ennek a munkaidőnek megfelelő szintén minimálbérért. A két munkahelyen szerzett jövedelem nettóban így sem haladja meg a jelenlegi minimálbér összegének a 150%-át."A rokkantsági ellátás és a rehabilitációs ellátás melletti munkavégzés szabályai 2016. május 1-jétől egységessé váltak, idén viszont a minimálbér és a garantált bérminimum jelentős emelése következtében kedvezően változtak a jövedelemkorlát összegei. E jövedelemkorlát szerint a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátást meg kell szüntetni, ha az ellátásban részesülő keresőtevékenységet folytat, és jövedelme három egymást követő hónapon keresztül meghaladja a minimálbér 150 százalékát, idén a 15 százalékkal, 127 ezer 500 forintra emelkedett minimálbér másfélszeresét, azaz a 191 ezer 250 forintot..."Azaz, akár teljes munkaidőben is végezhetnek keresőtevékenységet azok, akik ebben az ellátástípusban részesülnek: amennyiben ők és munkáltatóik úgy ítélik meg, hogy egészségi állapotuk ezt engedi, csak a keresetkorlát szabhat gátat munkatevékenységüknek......" A kérdésem a következők lennének ezzel kapcsolatban: Rokkantsági ellátottként vállalhatok-e munkát 4+6=10h-ban, esetleg többet? Van e munkavégzésnek időbeli korlátja?

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
Csak arra kell ügyelni, hogy az ellátás melletti bruttó keresete összege három egymást követő hónap mindegyikében ne legyen magasabb, mint a mindenkori (bruttó) minimálbér másfélszerese. Ha a jövedelem három egymást követő hónap mindegyikében túllépné a korlátot, akkor az ellátást megszüntetik.
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Egy 10 évvel ezelőtti tartozással kerestek meg, és első körben a rokkantsági ellátásomból vontak le 66.500 Ft-ot. Teljesen megdöbbentem, mivel ennek... Teljes cikk
Úgy tudjuk, hogy azoknak, akik fogyatékossági vagy rokkantsági támogatásban részesülnek, orvosi igazolás nélkül is járhat egy plusz támogatás,... Teljes cikk
Rehabilitációs munkavállalóként miért nem jár már munkaközi szünet? Három napja megvonták tőlünk arra hivatkozva, hogy "már nem adható".... Teljes cikk
- Új működés, új vezetői kompetenciák 2026-ban - interjú Fészki-Fehér Katalinnal, a Waberer’s Cégcsoport HR igazgatójával 1 hónapja
- Az alkalmazásban állók egy főre jutó ledolgozott munkaóráinak száma - grafikon 1 hónapja
- Miért segíti sokkal jobban a home office a nők mentális egészségét mint a férfiakét? 2 hónapja
- Hogyan élhet túl a tanulás kultúrája egy rövid távra hangolt világban? 2 hónapja
- Így kell kiszámolni a nyugdíjat 2026-ban - Mutatjuk a lépéseket 2 hónapja
- Az e-mail és az ingázás halála? - Erre számít alfa generáció a munka világában 3 hónapja
- Már parlamenti vitán a 14. havi nyugdíjról szóló törvényjavaslat 3 hónapja
- Mi alapján kaphatok megváltozott munkaképességűként több ellátást? 4 hónapja
- Lebuktat a WIFI: mostantól pontosan lehet tudni, ki honnan dolgozik 4 hónapja
- Dolgozz bárhonnan 30 napot, több hónapos apaszabi, élethelyzethez alkalmazkodó rugalmas munkavégzés 4 hónapja
- Távmunka vagy home office? Akár több tízezer forint múlhat a helyes besoroláson 4 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig