Megjelent: 4 éve

Sikeres a szoftverfejlesztés: amikor a cég gerince tartja a kreatív fejet

HR szoftverek fejlesztésével foglalkozó cégeket kérdeztük arról, melyek a legnépszerűbb termékeik, milyen fejlesztések várhatók a közeljövőben a toborzás, munkaidő-nyilvántartás, beosztáskezelés és szabadságkezelés területén, és hogyan lehet szoftverekkel segíteni a dolgozók munkahelyi elköteleződését.

images

Így derül ki, hogy egy termékre szüksége van-e a piacnak vagy nem

„Szerencsés a helyzetünk, mert az ügyfélkörünkben végzett reprezentatív felméréseinkkel sikeresen lemodellezhetjük a piac igényeit” - mondta Tomkó Gyöngyvér, az L-Soft Zrt marketing menedzsere. Példát hozott egyik meghiúsult fejlesztésükre is, amelyet a felmérésben kapott eredmények miatt ejtettek ki a fejlesztési terveikből, amikor egy a webes szoftvereik használatának elsajátításához terveztek korszerű e-learning fejlesztéseket. Egyértelműen érdektelennek minősült ez az ötlet, viszont Tomkó elmondása szerint kiemelkedő igényt mértek a PIRAMIS többnyelvűsítésére, amely már célegyenesben is van.

„Benchmarking vizsgálatokat végzünk, figyeljük a külföldi piaci trendeket, de többnyire felhasználói igényekre reagálunk az újabb fejlesztésekkel. Az Abacus rendszernek például vannak olyan moduljai, amelyek kifejezetten egy egyedi ügyféligénynek köszönhetően születtek meg, és később bővítettük velük a termékpalettát” - mondta Faur Kálmán, a VT-SOFT ügyvezető igazgatója.

Köntös Tamás, a HRSzoftver.hu ügyvezető igazgatója azt válaszolta, hogy szoftverük egy dinamikusan fejlődő termék. Folyamatosan egyeztetnek ügyfeleikkel, kikérik a véleményüket a fejlesztések előtt, szívesen fogadják javaslataikat a szükséges vagy hasznos újításokat illetően.

A Digital Natives csapatánál a piacelemzés után a lehetséges célcsoporttal interjúzva derítik ki, hogy a jelenlegi problémákat hogyan próbálják megoldani, ez mennyire költséges, mennyi energiabefektetéssel jár. „Korábban a Digital Natives-nél a projektmenedzsment szoftverekkel voltak problémáink. Nehezen találtunk olyat, mely megfelelne a cég, a csapat és a projektek igényeinek. Elsődleges szempontunk az óralogolás volt, melyet egyik eszköz esetében sem találtunk kielégítőnek, ezért fejlesztettünk sajátot” - mondták el lapunknak.

Melyik a legsikeresebb szoftver és miért?



Az L-Soft Zrt legnépszerűbb terméke manapság a beosztástervező szoftver. Ezzel kapcsolatban Tomkó Gyöngyvér elmondta, hogy fel kell ismerniük a HR-eseknek, hogy függetlenül a gallérok színétől, generációktól, ma már senki számára nem jelenthet gondot webes szoftvereket kezelni. Ugrásszerűen nőhet a munkavállalói elégedettség, amikor nem kell a kollégáknak adminisztrációs falakba ütközniük. A szoftver sikerének oka a marketing menedzser szerint a sok munka mellett ez: „Kiváló szakemberekből épülhetett fel a cég gerince, amely tartja a kreatív fejet. Emellett folyamatosan figyelünk, tanulunk.”

A HRSzoftver kimondottan toborzó szoftvert kínál, és annak tökéletesítését tűzte ki célul. Köntös Tamás ügyvezető igazgató szerint ez valójában egy lehetetlen feladat, hiszen a piac és a felhasználók igényei is folyamatosan változnak, de lépést tudnak tartani, és vannak olyan ügyfeleik, amelyekkel már 14 éve dolgoznak együtt. A szoftver sikerének egyik oka Köntös szerint: „Szívesen gondolkodunk olyan megoldásokban, amelyek hosszú távon határozhatják meg a szegmens általános működését, gondolkodásmódját.”

Laczai Róbert, az AT Work Kft. ügyvezető igazgatójának elmondása szerint a HR aktívan alkalmazza Vienna Test System nevű számítógépes tesztrendszerüket, ami a munkavállalók alkalmasságvizsgálatára kínál megoldást. Eszközüket - noha nagy pszichológiai laborok is alkalmazzák - 65%-ban fejlesztéselőkészítő helyzetekben veszik igénybe, és csak 35%-ban használják kiválasztással összefüggő mérésre a HR területen. A tesztrendszer sikere Laczai szerint elsősorban azzal magyarázható, hogy a VTS a világ vezető számítógépes teszteszköze, technikailag és szakmailag széles választékot kínál a felhasználóknak.

Faur Kálmán elmondta, hogy náluk a bérszámfejtés, munkaidő-nyilvántartás és cafeteria-adminisztráció szofverük a legsikesebb jelenleg. Ennek oka, hogy sokan a cégre szabott ügyfélszolgálat és a dedikált kapcsolattartó miatt választják őket. „Hiszünk az emberi kapcsolatokban és hatékonyságukban” - tette hozzá Faur.

Milyen fejlesztések várhatók a közeljövőben a toborzás, munkaidő-nyilvántartás, beosztáskezelés és szabadságkezelés területén?



Köntös Tamás elmondta, hogy a toborzási és kiválasztási folyamatok már nem csupán annyiból állnak, hogy minden jelentkezőt behívnak egy személyes interjúra, majd közülük választanak egy megfelelőnek tűnőt, pusztán szubjektív szempontok alapján. „A kommunikáció is könnyebbé vált az automatizmusok révén, a megfelelő munkavállalók kiválasztását pedig mesterséges intelligencia alapú speciális szűrések, képesség elemzések, játék alapú profilalkotás és kompetencia mérések teszik gördülékenyebbé” - mondta. A gépek szerinte nem fogják helyettesíteni a HR munkáját, sokkal inkább olyan folyamatokra és trendekre tud rámutatni egy szoftver, amit pusztán emberi logika alapján szinte lehetetlen, vagy nagyon költség- és időigényes felismerni.

A VTS és a toborzás vonatkozásában a különböző jelöltkezelő és karrieroldalakkal való integráció a következő fejlesztési aktivitás. „Annak az automatizálása, hogy a megszólított pályázók minél kevesebb emberi beavatkozással tudjanak az első szűrőkön átesni, úgy hogy az adatok azonnal beépülnek a toborzást végző cég jelöltkezelő rendszereibe” - mondta Laczai Róbert.

„A közeljövőben kisebb mértékű fejlesztéseink lesznek, inkább a lekérdezések, riportolás területén” - mondta el Tomkó Gyöngyvér. Hozzátette, hogy a meglévő webes megoldásaik lefedik az igényeket az éves tervezéstől a szabadságigénylésen keresztül a vezetői jóváhagyásokig.

Szoftverekkel is lehet segíteni a dolgozók munkahelyi elköteleződését?



Köntös Tamás, a HRSzoftver.hu ügyvezető igazgatója szerint a munkahelyi elköteleződést olyan rendszerrel segítik, amellyel könnyebben, strukturáltabban és nagyobb kedvvel végezhetők a mindennapi feladatok. „Úgy alakítottuk ki a szoftvert, hogy személyre szabható legyen, integrálja a folyamatokat, egy helyen történjen az összes jelöltkommunikáció, legyen lehetőség hívásrögzítésre, keresési automatizmusok és sablonlevelek beállítására. A Hiring Managerek, vezetők vagy toborzó ügynökségek integrálása ebbe a szoftverbe szintén olyan funkció, amellyel pár kattintásra csökkenthetők az egyébként hosszas levezelések” - mondta el Köntös.

Tomkó Gyöngyvér, az L-Soft Zrt marketing menedzsere úgy látja, hogy a bonyolult, lélekölő adminisztrációs teher csökkentése már önmagában pozitív tett a munkahelyi elkötelezettség és integráció irányába. „A webes megoldásaink azok, amelyek már-már játékosan könnyeddé tehetik a „vállalati bürokráciát” a munkavállalók számára. Amikor a mobiltelefonomon néhány tapintással például csak elfogadom - további bonyolítások nélkül - a munkarendem alapján felkínált aznapra megvalósult munkaidőmet, én biztos, hogy elégedett leszek… Így működünk valamennyien” - mondta a marketing menedzser.

Laczai Róbert, az AT Work Kft. ügyvezető igazgatója kifejtette, hogy a kiválasztási folyamat szakmai színvonala, az alkalmazott eszközök elfogadottsága, száma, komolysága összefüggésben van a munkakörben eltöltött idővel. Minél megbízhatóbb, a jelöltek részéről is objektívnek, teljesítménynek megélt eszközzel történik a kiválasztás, a munkatársak annál jobban igyekeznek megfelelni és teljesíteni a munkakörükben.

Fotó: Pixabay.com
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az üzleti hallgatók készen állnak a mesterséges intelligencia munkahelyi használatára

A brit gazdasági szakos hallgatók szerint az ügyfélszolgálati munkakörökre lesz a legnagyobb hatással a mesterséges intelligencia - derül ki egy... Teljes cikk

Iskolapadba ültetheti a vezetőket a mesterséges intelligencia forradalma

A generatív mesterséges intelligencia forradalmasítja a bankvilágot és új lehetőségek sokasága nyílik meg a pénzintézetek és ügyfeleik előtt.... Teljes cikk

Pánik és potenciál: Mit tanultak a dolgozók a mesterséges intelligenciáról 2023-ban?

A mesterséges intelligencia eddig is jelentős hatással volt a munkánkra, és a jövőben is komoly változásokat eredményezhet. Lássuk, milyen... Teljes cikk