Szakmai közösségi oldal indult a szolgáltató központosoknak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSSC Heroes néven a hazai szolgáltató központok (Shared Service Center) érintettjeit összegyűjtő közösségi portál indult, amely a szektor ismertségét hivatott növelni, és a szakma kommunikációját támogatni.
A most indult, szolgáltató központnál dolgozóknak szóló SSC Heroes oldalon az érintettek mondanak véleményt az egyes cégeknél tapasztalható munkakörülményekről, a menedzsment hozzáállásáról vagy épp az étkezők minőségéről.
A szolgáltató központokról (SSC - Shared Service Center) sokaknak máig a call centerek jutnak eszükbe, miközben már nagy multinacionális cégek komplexebb feladatokat ellátó kihelyezettségeiről beszélhetünk. A szektor napjainkra az egyik legtöbb hazai munkavállalót foglalkoztató ágazattá nőtte ki magát, és az elkövetkezendő 1-1,5 évben is itt várható a legnagyobb arányú munkahelybővítés – írja az új közösségi oldal közleménye.
Az EY (korábban Ernst & Young) által a közelmúltban elvégzett Nemzeti SSC felmérés szerint közel 80 vállalat rendelkezik hazánkban szolgáltató központtal, amelyek több, mint 30 ezer ember számára biztosítanak munkalehetőséget. Ezzel Lengyelország után hazánk a második legkedveltebb ebből a szempontból Európában, ráadásul a központok 68 százaléka további bővítéseket is tervez. Hatékonyságukat leginkább a jól képzett munkaerővel, a nyelvtudással, valamint az alacsony költségekkel magyarázzák a döntéshozók.
A terület vezetői szerint a további töretlen fejlődés egyik legfontosabb gyakorlati kihívása a közeljövőben a szektor megítélésének és kommunikációjának javításában rejlik. Ennek adhat lendületet a tematikus szakmai közösségi portál. Az oldalra a szektorban dolgozók, illetve az iránta érdeklődők regisztrálhatnak, és többek között az egyes cégeknél fennálló munkakörülményekről, előrelépési- és munkalehetőségekről, vagy akár az étkezők minőségéről is tájékozódhatnak. Az információk ráadásul első kézből származnak, ugyanis a regisztrált munkáltatók és munkavállalók anonim módon osztják meg tapasztalataikat különböző témakörökben.
Külön érdekesség, hogy az egyes munkakörök fizetési statisztikáit is vezeti a rendszer. A legmagasabb és legalacsonyabb határértékeken kívül az átlagérték is megtalálható az egyes pozíciókhoz tartozó fizetések kapcsán, amelynek hitelességét a készítők is próbálják növelni a szándékoltan túlzó, fals adatok moderálásával. „A hazai központok dolgozói nagyrészt az Y generáció 25-30 éves fiataljai, akikre manapság a kivándorlási hajlandóság leginkább jellemző. Meg szeretnénk mutatni nekik, hogy ebben a szektorban itthon is van lehetőség komoly szakmai tapasztalatra szert tenni, ráadásul kifejezetten magasnak számító kezdő fizetésért.” – mondta Balázsik Péter, az SSC Heroes alapítója a célokról. A jelenleg béta üzemmódban működő angol nyelvű portál a közösségi funkciókon kívül híroldalként is funkcionál, így mostantól az összes hazai SSC témájú hír egy helyen megtalálható lesz – áll a közleményben.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?