Szeretik a cégek a munkaidő-nyilvántartó szoftvereket
A HR informatikai piacon tevékenykedő Nexon tapasztalatai szerint megnőtt a munkaidő-nyilvántartó szoftverek iránti igény. Emellett számos vállalat felismerte, hogy a humánügyviteli feladatok kiszervezésével növelheti hatékonyságát, áll a cég közleményében.
A válságnak ugyanakkor nem csak negatív, hanem pozitív hatásai is voltak a Nexonra nézve, sok vállalat egyértelműen a nehéz gazdasági helyzet miatt fordult a költséghatékonyabb megoldások felé. Így például jelentősen nőtt az optimális munkarendek kialakítását segítő munkaidő-nyilvántartó szoftverek iránti igény. Emellett számos vállalat felismerte, hogy a humánügyviteli feladatok kiszervezésével növelheti hatékonyságát, ami nagymértékben hozzájárult a NEXON outsourcing üzletágának közel 20 százalékos növekedéséhez.
Hangsúly az SaaS alapú szolgáltatásokon
A Nexon a humáninformatikai piac kétharmadát jelentő kkv szektorban 5 százalékkal növelte az eladott licencek számát, ennek köszönhetően sikerült megőriznie domináns pozícióját. "A számokban kifejezett eredmények mellett ugyanakkor arra is büszkék vagyunk, hogy a válság ellenére sem kellett elbocsátani munkatársakat, sőt, az alkalmazottak száma kis mértékben még növekedett is" - mondta Ocskay Szilárd, a cég ügyvezető igazgatója.
A vállalat stabilitását mutatja, hogy több mint 50 millió forintos informatikai beruházást hajtott végre. Ennek eredményeként növekedett a Nexon rendszereinek teljesítménye, továbbá kialakításra került egy korszerű technológián alapuló virtualizált szerverkörnyezet, amely a távoli elérést választó ügyfeleket szolgálja ki. Ocskay Szilárd emellett úgy gondolja, hogy a válság idén is éreztetni fogja hatását, ezért terveik között szerepel az egy bérlős hosztingolt megoldások (SaaS - Software as a Service) hangsúlyosabbá tétele, amelyek révén az ügyfelek a licenc megvásárlása és nagyobb beruházás nélkül is minőségi szolgáltatáshoz juthatnak.
Az ügyvezető tapasztalatai szerint egyre több vállalat ismeri fel annak jelentőségét is, hogy a dolgozók bevonhatók a HR folyamatokba, így 2010-ben a legnagyobb fejlődés az interaktív felületek és a dolgozói önkiszolgáló rendszerek területén várható. Ezt támasztja alá az is, hogy a cég 2009-ben több száz ügyfelénél vezette be a persONLINE webes dolgozói önkiszolgáló rendszerét.
A SaaS-ról
Az SaaS (Software as a Service - szoftver, mint szolgáltatás) lényege, hogy a szolgáltató online hozzáférést biztosít szoftvereihez, és a használat függvényében számítja ki a havidíjat. A szoftver így tulajdonképpen nem kerül a vállalat tulajdonába, csak igénybe veszi, használja annak különböző funkcióit. A program fejlesztéséről, frissítéséről, valamint a szükséges infrastruktúra üzemeltetéséről egyaránt a szolgáltató gondoskodik.
Az SaaS rendszer előnye, hogy bár a vállalat elvégezheti a szoftver által támogatott feladatokat, nem kell nagyobb beruházással számolni a bevezetésekor, hiszen nincs szükség sem a licenc megvásárlására, sem az informatikai háttér fejlesztésére. Ezért ez a megoldás elsősorban az olyan cégek számára előnyös, amelyek kevés erőforrással rendelkeznek. A szolgáltatás további előnye a tervezhetőség, a költségek könnyen ellenőrzés alatt tarthatók a havidíjas rendszer révén. A szoftver használatától függő havidíj révén ráadásul ez a megoldás különösen költséghatékony a kisebb vállalatok számára, akik nem használnák ki egy saját tulajdonú rendszer lehetőségeit.
A SaaS esetében két alapvető modell létezik: az egy bérlős és a több bérlős. Utóbbi esetében a szoftver havidíja alacsonyabb, ugyanakkor testreszabhatósága erősen korlátozott, ezért elsősorban akkor jelent megoldást, ha a vállalatnak nincsenek speciális igényei, áll a cég anyagában.
További információ: www.nexon.hu
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az amerikai Checkr vezérigazgatója, Daniel Yanisse szerint az AI-korszakban már nem elég "csak" HR-esnek, pénzügyesnek vagy jogásznak lenni. A cég... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a generatív AI nem csökkenti a munkaterhelést: feladatbővülést, folyamatos multitaskingot és elmosódó munkaidő-határokat... Teljes cikk
- Ők számfejtik a béreket: tovább nőttek a legnagyobbak a listán 2 hónapja
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 2 hónapja
- Szexibb lett az író, mint a fejlesztő? A techcégek már kommunikációs szakemberekre vadásznak 2 hónapja
- Nem csak a Z generáció problémája - Az egész ellátórendszerre hatással lehet, hogy a fiatalok nehezen jutnak lakáshoz 3 hónapja
- Az Adattárolás Új Korszakának Analízise: Az SSD-technológia Átfogó Áttekintése és Stratégiai Jelentősége 2026-ban 3 hónapja
- A contracting lehet a válasz a munkaerőpiac új kihívásaira? 5 hónapja
- A bértranszparencia a bizalom eszköze, nem puszta megfelelés 5 hónapja
- Robbanás előtt a magyar oktatás: az AI miatt eltűnhetnek a tantárgyak és a tantermek 5 hónapja
- HR forradalomból HR válság? Így verheti szét az AI a szakmát 5 hónapja
- A hardverfejlesztőké lehet a jövő az AI-ban? 5 hónapja
- Világszintű pályakezdőválság: miért a Z generáció lép be a legnehezebb a munkaerőpiacra? 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?