kapubanner for mobile

Szexuális zaklatás a munkahelyen

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Miközben egyelőre elsősorban Hollywoodot és Magyarországon a színházi világot rengetik meg a szexuális zaklatási botrányok, ez nem jelenti azt, hogy a probléma más területeken a munka világában ne lenne jelen. Nem reprezentatív szavazásunkból kiderült, hogy a válaszadók többsége szenvedett el zaklatást a munkahelyén.

A most elindult folyamatok pedig azon kívül, hogy a problémát a figyelem középpontjába állították, talán hosszabb távon arra is jók lesznek, hogy akik áldozattá váltak, könnyebben mernek majd kiállni magukért, mert reménykedhetnek következményben az elkövető számára. Akik pedig eddig nem vették komolyan ezeket az ügyeket, azok is hátha másként tekintenek majd a következményekre, a munkahelyeken is.

Két (nem reprezentatív) szavazásban is megkérdeztük olvasóinkat a téma kapcsán. Először, hogy kitől szenvedtek el szexuális zaklatást a munkahelyükön. A válaszadók körülbelül 60%-ával előfordult, hogy valaki zaklatta a munkahelyén, a többieket nem érte hasonló atrocitás. Akiket zaklattak, azok elsősorban férfi kolléga részéről szenvedték el a zaklatást, 31,4%, 19,3% férfi főnök részéről, míg 5,7%-t női főnök, 3,9%-t női kollég zaklatott szexuálisan.



Kevesebben válaszoltak arra a kérdésünkre, hogy milyen szituációban érte őket szexuális zaklatás a munka világához köthetően. A jelentős többséget munkavégzés közben érte zaklatás.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek