Taktikai tréning a jobb döntésekért

A legtöbb outdoor tréning a csapategység megteremtésével igyekszik hatékonyabb együttműködést kieszközölni, a taktikai tréning azonban ennél továbbmegy, az amerikai hadsereg döntéshozatali rendszerét plántálja bele az arra fogékony lelkekbe.

Az outdoor tréningek ma már olyannyira elterjedtek, hogy lassan semmi újat nem tudnak nyújtani a résztvevőknek - hívja fel a figyelmet Kálmán Károly, a Tactical Challenge Kft. ügyvezetője. Különösen a nagy multinacionális vállalatok dolgozói "veszélyeztetettek", hiszen ők a nagyobb költségvetésnek köszönhetően évente akár többször is eljárhatnak csapatépítő tréningekre, ami bizony könnyen elfásuláshoz vezethet. Elvégre a legtöbb outdoor tréning (paintball, kötélpályás ügyességi játék stb.) csupán külsőségekben tér el egymástól, tartalmuk szerint azonban szinte teljesen megegyeznek: mindegyik célja, hogy a munkahelyről kiszakítva felszabadultabb együttműködést tegyen lehetővé, hogy emberileg is közelebb kerülhessenek egymáshoz a résztvevők. Természetesen az együtt töltött idő, a közös élmény így is tovább erősítheti a társaság összetartó erejét (növelve ezzel a hatékonyságot), ám belátható, hogy egy mennyiségi ponton túl az egy kaptafára készülő tréningek nem hozhatnak érdemi eredményt - magyarázza az ügyvezető.

Kommandósok után szabadon

Kálmán Károly szerint az outdoor tréningek jövőjét a taktikai jellegű tréningek jelenthetik, ezek ugyanis egy kimunkált döntéshozatali rendszert tesznek a "játék" mögé, hogy még pontosabban világítsanak rá egy csapat együttműködésének nehézségeire. A résztvevőknek akciófilmekből ismert szituációkban (pl. Gerilla küldetés, Hírszerzés, Hegyi mentés) kell megállni a helyüket, a különbség, hogy itt kizárólag az előzetesen kialakított terv pontos végrehajtása hozhatja meg a sikert. Az akció során nem veszíthetnek el egy embert sem (pont ahogy egy értékes munkaerővel bíró cégnél sem), különben csak a saját dolgukat teszik még nehezebbé - ez egyúttal azt is jelenti, hogy nem húzhatja meg magát egy általában kevésbé aktív alkalmazott, mindenkinek hozzá kell járulnia a csapatmunkához, elvégre az "életük" múlik rajta.

Az akció végén természetesen a résztvevők hatásvizsgálat gyanánt újra végigveszik az események menetét, hogy kiderüljön, ki hol hibázott, mit kellett volna másképp csinálnia. Ily módon olyan rejtett tulajdonságok kerülhetnek a felszínre, amelyekkel még maguk az alkalmazottak sem szembesültek.

Amerikából jöttem

A taktikai tréningek ötlete Amerikából ered, elsőként ott alkalmazták a civil szférában az USA Különleges Haderejére és az FBI különleges egységeinek kiválasztási, kiképzési rendszerére épülő tréninget. A kevésbé edzetteknek azonban nem kell megijedniük, a legendákkal ellentétben ugyanis ott nem agresszív izomkolosszusokat, hanem tiszta helyzetértékeléssel és gyors döntési készséggel rendelkező operátorokat alkalmaznak, így nem kell félni semmilyen sérülésveszélytől. Különösen, mivel megfelelő védőfelszerelést biztosítunk, végső esetben pedig felelősségbiztosítással rendezzük a károkat - jegyzi meg Kálmán Károly.

A Tactical Challenge ügyvezetője szerint a magyar piac még csak most kezd a taktikai tréningekre ráharapni (Európában csak Angliában foglalkoznak még ezzel), de már látható, hogy igény van rá mind a kis- és középvállalatok, mind a tréningekre gyakran szánó multik részéről. A női alkalmazottakkal is bíró cégek ugyan általában aggódnak a program sikeréért, de a tapasztalatok szerint a gyengébb nem képviselői ugyanúgy élvezik a szimulált harcot, annak minden velejárójával (információszerzés, elemzés, tervezés, végrehajtás) együtt. Egyedül az "átlagos" outdoor tréningeknél magasabb költségek szeghetik a megrendelők kedvét (amiket az élethű fegyvermodellek és az ellenséges csapatot játszó munkatársak indokolnak), de azok még így is kellően arányban állnak az általa elérhető eredményekkel - nyilatkozta lapunknak Kálmán Károly.

Paraszt Imre, HR Portal
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ki kell tenni a büdös halat - nem csak a csillámpónit - az asztalra

Ha a gyerekünknek azt tanácsolnánk, hogy ne maradjon egy munkahelyen a bánásmód miatt, mi magunk miért nem lépünk? Egy munkaviszony akkor jó igazán,... Teljes cikk

Használd az AI-t! – mondják a cégek, csak képzést meg előfizetést nem adnak hozzá

A magyar cégek 70%-a támogatja az AI munkahelyi használatát, mégis a dolgozók 66%-a képzés nélkül marad – derül ki Török Balázs kutatásából.... Teljes cikk

Idén már kevésbé féltik a magyarok az állásukat a mesterséges intelligenciától

Érzékelhetően derűlátóbbá váltak tavaly óta a hazai munkavállalók a mesterséges intelligencia munkahelyekre gyakorolt várható hatásaival... Teljes cikk