kapubanner for mobile

Sok fiatal azért lakik otthon, mert nem keres annyit, hogy megéljen

Tízből hat fiatal azért nem költözik el a szüleitől, mert nincs elég pénze a különéléshez, 34 százalék arra vár, hogy saját keresete legyen, 25 százalék szerint pedig sokkal kényelmesebb a szülőkkel élni, mint egyedül - derül ki a K&H ifjúsági indexéből.

A harmadik negyedévben a 19-29 éves korosztály 21 százalékának volt saját otthona, szemben az egy évvel korábbi 16 százalékkal. A fiatalok többsége, 44 százaléka, azonban még mindig a család - szülők vagy rokonok - tulajdonában lévő lakásban él.

A szüleikkel élő fiatalok többségének - 53 százalékának - fogalma sincs, mikor költözik ki a családi fészekből, de átlagosan 28 éves korukban tervezik az önállósodást. Az is kiderült, hogy a fiatalok 62 százaléka azért lakik a szülőkkel, mert a különélésre nincs pénzük. 34 százalékuk arra vár, hogy saját keresetük legyen, míg a 19-29 évesek negyede szerint sokkal kényelmesebb így élni. 21 százalék csak akkor költözne, ha komoly párkapcsolata lenne, 17 százalék pedig úgy érzi, hogy még nem áll készen az önálló életre. Ugyanakkor a fiatalok 12 százaléka azért nem jött el a szülőktől, mert gondoznia, ápolnia kell őket. 8 százalék viszont egyáltalán nem tervez elköltözni a családi házból.

Akik már külön élnek a szüleiktől, átlagosan 21 évesen kezdtek önálló életet, 28 százalék pedig 16 és 18 éves kora között tette ezt meg. A szülőktől külön élő fiatalok közel fele a párkapcsolatukkal, önálló háztartás létrehozásával magyarázták a távozást, 35 százalék munka vagy tanulás miatt döntött így, míg 31 százalék szerint eljött az ideje a tovább lépésnek. A fiatalok mindössze 12 százaléka mondta azt, hogy azért költözött el, mert problémás volt az együttélés.

A fiatalok több mint negyede - 27 százaléka - lakik bérelt lakásban, főleg a nők, a budapestiek és a dolgozó fiatalok. Ők fejenként havonta - rezsivel együtt - 84 ezer forintot fizetnek. A fiatalabbaknál, a 19-24 éveseknél 72 ezer forintból kijön a lakásbérlés, a 26-29 évesek már jóval magasabb összeget, 97 ezer forintot fizetnek havonta. A lakásbérlést választók 29 százaléka 100-124 ezer forintból oldja meg a lakhatását, 6 százalékuk pedig 125 ezer forintnál többet fordít erre. A bérleti díjakat a fiatalok többsége, mintegy 70 százaléka saját maga fizeti.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Utazási költségtérítés 2026- minden, amit tudni érdemes

Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk

Ezért nem érdemes tiltani a dolgozók másodállását

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk

Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban

Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk