kapubanner for mobile
Skool 

Több mint ezer lány tanult programozni a Skool projektben

3 évvel ezelőtt indult el a Skool projekt, mindössze egy focicsapatnyi 10-16 éves lánnyal. Eddig több mint ezer lány vett részt a játékos és gyakorlatorientált technológiai műhelyeken és nyári táborokban és tanult programozni. A résztvevőket összesen 333 önkéntes segítette. Az élményalapú oktatás számos elkötelezett fiatalt indított el a technológiai pálya irányába - írta közleményében a Skool.

Olyan robotokat szeretnék fejleszteni, amik segítenek azoknak az embereknek, akiknek hiányzik egy végtagjuk, vagy nem látnak - mondta a 12 éves Dea, a Skool egyik legrégebbi diákja. Azóta versenyeken indul robotika és játékfejlesztő témakörben. A programozás nem csak Dea életútját változtatta meg, a kislány lelkesedését látva édesanyja, aki vendéglátásban dolgozott egész életében, maga is elkezdett programozni tanulni.

2016-ban a Skool egyik legnagyobb célkitűzése volt, hogy a vidéki fiataloknak is lehetősége nyíljon megismerni a digitális világot. A Skool Klub regionális, ingyenes oktatási programján először Miskolcon, Békéscsabán és Szegeden tanulhattak. A 10 hetes iskola utáni foglalkozás helyi oktatók, szervezők és önkéntesek segítségével valósultak meg. Azon dolgoznak, hogy a klubhálózatot további helyszínekre terjesszék ki az idén.

A Skool projekt a Technológiai Oktatásért Alapítvány projektje, amely mellé rengeteg támogató partner (mint a Prezi, a Facebook, a Google és még sokan mások) és adományozó állt. Mivel a foglalkozások teljesen ingyenesek, egy-egy felajánlás akár egy egész foglalkozáson való részvétel teljes költségét biztosítja egy fő számára.

Skool



  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek