Űrrakétát kaptak a jövőhöz – így támogatja az E.ON a gyerekek digitális fejlődését
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA mostani tanévben 33 millió forinttal 150 gyermek digitális felzárkóztatását és pályaorientációját támogatja az E.ON Hungária Csoport az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó 2.0 programjában, a gyermekek esélyteremtését robotok és űrhajósok is segítették - közölte az energiaszolgáltató társaság kedden az MTI-vel.
Az írták: az országos program célja, hogy a hátrányos helyzetű vagy tanulási nehézséggel küzdő gyermekek ne maradjanak le társaiktól, nehéz élethelyzetük minél kevésbé befolyásolja kedvezőtlenül iskolai teljesítményüket és későbbi lehetőségeiket a munkavállalás terén.
A tájékoztatás szerint a programsorozat záróeseményét kedden a Somogy vármegyei Kastélyosdombón, egy közös élménynapon tartották, ahol a gyerekek interaktív játékokon keresztül próbálhatták ki a tanévben tanultakat. Az idei téma az űrutazás volt, és azt a Nemzetközi Űrállomásra induló magyar űrhajósok ihlették. A gyerekek a HUNOR programban résztvevő űrhajósoktól kaptak inspiráló videóüzenetet.
A közlemény idézte az E.ON Hungária Csoport vezérigazgató-helyettesét, Jamniczky Zsoltot, aki elmondta: a Kapaszkodó 2.0 program támogatásával az a céljuk, hogy a világ kapuit a nehezebb sorsú gyerekek is kinyithassák, így biztosítják számukra, hogy fejleszthessék digitális készségeiket, ami ma már kulcsfontosságú a jövőjük szempontjából.
A Kapaszkodó 2.0 program 2020-as indulása óta 22 intézményben 1300 hátrányos helyzetű gyermeket készített fel a jövő kihívásaira - ismertették közleményükben, amelyben idézték az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatóját is, aki szerint ahhoz, hogy a gyerekek messzire jussanak, először esélyt kell adni nekik az elinduláshoz.
Lehel László kiemelte: a Kapaszkodó 2.0 programmal olyan tudást és élményeket nyújthatnak, amelyek "űrrakétaként segítik őket a felzárkózásban, és olyan eszközöket adhatunk a kezükbe, amelyekkel saját maguk is építhetik útjukat a digitális jövő felé".
Tavaly kötött stratégiai megállapodásuk keretében 2027-ig az E.ON Hungária Csoport évi 50 millió, összesen 200 millió forint adománnyal támogatja az Ökumenikus Segélyszervezet gyermekeket segítő munkáját, a vállalatcsoport a Kapaszkodó 2.0 program támogatása mellett az iskola- és óvodakezdő programok, valamint a hagyományos adventi szeretetvendégség megvalósításához is hozzájárul - áll a közleményben.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?