Váltani akarnak és új kihívásokat keresnek a munkavállalók
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÍgy januárban feltettük a kérdést olvasóinkak, hogy mit fogadtak meg a munkájukkal kapcsolatban 2018-ra. A legtöbb szavazatot a munkahelyváltás, mint cél kapta. Második lett az új kihívások keresése. Legkevesbben választották azt a lehetőséget, hogy jobb munkát akarnak végezni az idei évben.
A válaszadók több, mint harmada (közel 37%) érzi úgy, hogy eljött a munkahelyváltás ideje. Körülbelül a válaszadók ötöde keresne új kihívásokat, ami jelentheti azt, hogy a jelenlegi munkahelyén szeretne új feladatokat, de akár jelentheti azt is, hogy szintén új irányokba indul, ha megnyílnak előtte lehetőségek. Mint látható ez már összasségében több, mint a szavazók fele, így mint láthtó nem lesz könnyű dolga a cégeknek és a HR-eseknek a munkaerő megtartásával, amely korábbi szavazásunk szerint is, az egyik legnagyobb kihívásnak ígérkezik 2018-ban.
16,5-16,5% azok aránya, akik fizetésemelést akarnak kérni, és azoké, akik állást keresnek. A korábbi számokhoz képest nagyon kevesen, 5-5% körül van azok aránya, akik arra határozták el magukat, hogy többet vagy jobban dolgoznak.
16,5-16,5% azok aránya, akik fizetésemelést akarnak kérni, és azoké, akik állást keresnek. A korábbi számokhoz képest nagyon kevesen, 5-5% körül van azok aránya, akik arra határozták el magukat, hogy többet vagy jobban dolgoznak.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?