Van ahol csak álom a nyári szabadság
Az egészségügyi világszervezet felmérése szerint a nyáron szabadságra menő embereknek csupán 40 százaléka az, aki valóban, testileg-lelkileg kipiheni magát. A HR Portal vállalati menedzsereket kérdezett arról, hogy egyáltalán el tudnak-e menni nyáron szabadságra és a nyaralás alatt ki tudnak-e kapcsolódni.
Van, ahol kötelező elmenni szabadságra
- Munkáltatómnál a főtevékenységeink szezonalitása miatt a szabadságok szezonja a július-augusztus hónapokban van. A kiállítások az első félévben január végétől június közepéig szinte folyamatosan nyitnak, zárnak, a második félévben szeptember első napjaiban kezdődnek újra és november végén, december elején fejeződnek be - mondta Berey Balázsné, a HUNGEXPO Vásár és Reklám Zrt. humánpolitikai vezetője. Hozzátette: éves szinten 26-30 kiállítást szerveznek az egyéb rendezvényeken kívül.
- Sok kollégám ezekben az időszakokban szombaton és vasárnap is munkát végez, nincs lehetősége szabadságot igénybe venni, pihenéssel feltöltődni. Ezért társaságunknál hosszú évek óta alkalmazott és jól bevált gyakorlat az, hogy ebben a két hónapban minden munkatársunk részére - kollektív szerződésben szabályozottak szerint kötelezően - az éves rendes szabadság több mint a felét kiadjuk. A szabadság kötelező igénybevétele ránk nézve is előírás - fogalmazott a HR vezető. A cég folyamatos működésének biztosítása érdekében a szabadságok igénybevételét jó előre, még a tavaszi hónapokban munkatársi szinten megtervezik. Ez az úgynevezett szabadság ütemterv minden kolléga számára a belső intranetes hálózat segítségével látható.
- A szabadság alatt a munkatársaim helyettesítenek, mert egymáshoz igazodva töltjük a szabadságainkat. Szerencsém van, mert én is előre meg tudom tervezni a nyári szabadságom időpontját, és ott fogom tudni eltölteni, ahol szeretném, ez a hely pedig a családi nyaralónkban, a Balaton partján található. A nyári hónapokban a feltöltődésre; pihenésre, olvasásra, kerékpártúrázásra fektetek hangsúlyt, ha a munkám megengedi és tehetem, aktív pihenésként inkább a tavaszi, őszi hónapokat választom. Ez esetben külföldön nézek körül, kultúr-turistaként - mesélte Berey Balázsné. Arra a kérdésre, hogy valóban pihen-e a szabadság alatt, vagy akkor is a munkája körül járnak a gondolatai, és felveszi-e a kapcsolatot a kollegáival a szabadság alatt úgy nyilatkozott a HR vezető, hogy a szabadsága első hetében a gondolatai sok esetben még a munkája körül járnak, a második héten teljesen kikapcsol, majd a harmadik hét második felétől már ismét a munkahelyi feladatokra koncentrál, felkészül a munkakezdésre testben és lélekben is.
Mint mondta, előfordul, hogy szabadság alatt telefonon keresik egymást a kollegákkal, de igyekszenek tiszteletben tartani a pihenésre szolgáló időt, így ez nem sűrűn fordul elő. A társaság vezérigazgatója azt vallja, hogy akinek a feladatait a kollégái nem tudják a szabadság alatt elvégezni, annál a csapatnál a munka nem jól van megszervezve. Mindenki számára megfontolandó nagy igazság ez - hangsúlyozta HR igazgató. Ám megjegyezte, hogy arra is van példa, hogy a munkatársakkal közös családi programot szerveznek a szabadság alatt. - A mindennapokban nem ritka, hogy napi 8-10 óránál is többet kell dolgozniuk, ezért a munkatársaim szinte a második családomat jelentik. Fontosnak tartom a jó munkahelyi légkört, és nemcsak elvárom, hogy az legyen, de teszek is érte - mondta Berey Balázsné.
Sok helyen álmodni sem mernek a vakációról
A pénzügyi, informatikai és egyéb tanácsadó cégeknek alkalmazkodniuk kell a megbízásokhoz, tehát egy nagyobb horderejű megbízás akár keresztezheti is a tanácsadók szabadságra menetelét. A Roland Berger Strategy Consultants irodavezetője, Rosta Anett elmondta, hogy nekik egyáltalán nem lesz idejük szabadságra menni és a vezetőjük is esetleg csak egy hosszú hétvégét engedélyezhet magának.
A kis- és középvállalatok elszaporodásával sokszor halljuk, hogy a vezetők évekig nem mennek nyaralni, sőt a beosztottjaik is - ha vannak - csak pár nap szabadságot vehetnek ki. Az egyik, idén alakult szolgáltató Bt. vezetője álmodni sem mer a nyári szabadságról. Fel kell építenie a céget, ügyfeleket kell szereznie, és meg kell finanszíroznia a már a cégalapítástól jelentkező jelentős adókötelezettségeket.
A nyári teljes leállás még ritka
Vannak olyan intézmények, ahol eleve bezárnak a nyári időszak alatt, pl. a bíróságok nem működnek a nyári ítélkezési szünet idején. A dolgozók ebben az időszakban mennek el szabadságra.
Nyugat-Európában általános szokás, hogy a cég dolgozóit egyszerre küldik szabadságra, és ilyenkor csak a karbantartók és az ügyeletben lévők találhatók bent. Nálunk erre még nemigen akad példa, pedig ahol a tevékenység jellege megengedné a teljes leállást, fölöttébb gazdaságos megoldás lenne.
Magyarországon egy-két nagyobb külföldi tulajdonú termelővállalat kivételével nem jellemző, hogy a szabadságok miatt teljesen leállnának a hazai cégek. Bizonyos ágazatokban eleve csúcsidőszak van, másutt a cégvezetők a váratlan megrendelés miatt marasztalják a dolgozókat. A társaságok zöme legfeljebb kétheti szabadságot engedélyez egyszerre. A gyakorlatban viszont az a rendszer alakult ki, hogy a dolgozók felváltva és egymáshoz igazodva veszik ki a szabadságukat, vagy alkalmi helyettesítők foglalkoztatásával oldják meg a vállalatok zavartalan működését.
A számtalan teendő, valamint a több síkú karrier világában nem csak a hétköznapok túlhajtottak, hanem a pihenésre fordítható idő is hamar elrepül. Vagyis a mindennapok mellett a nyaralást igazi kikapcsolódással és hatékonyan kellene eltöltenünk, hogy valóban célt érjen.
Mészáros Etelka, HR Portal
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Évek óta hatalmas összegeket fektetnek a vállalatok a munkavállalói jólétbe, mégis sok helyen tartósan magas a kiégés és a fluktuáció. Carol... Teljes cikk
Egy friss felmérés szerint az ügyfélszolgálati munkatársak közel harmada tervezi a munkahelyváltást a következő hat hónapon belül. Nem a... Teljes cikk
Az autóvásárlás sokak számára még mindig egy kellemetlen, bizalmatlan alkudozással teli élmény. Mi történik, ha a jól ismert forgatókönyvet egy... Teljes cikk
- Szabadság járhat a beteg háziállat után? – volt már rá példa 1 hónapja
- Work-life balance 1 hónapja
- Vége a hároméves GYES-nek? Beszállnak a férfiak? 1 hónapja
- Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt 1 hónapja
- Extra szabadsággal támogatja dolgozóit ez a magyar munkaadó 2 hónapja
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 2 hónapja
- Karrier vagy család – miért kényszerül egyre több nő választani? 2 hónapja
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 3 hónapja
- Az amerikai dolgozók mindössze harmada érzi úgy, hogy rugalmas 3 hónapja
- Szabadság minden áron? - Rengeteg dolgozó keresett rá erre a kifejezésre az ünnep után 4 hónapja
- Mire jók a laza péntekek az irodában? 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?